Dockypapa Hozzászólásai

Olykor szatirikus, néha groteszk, máskor könnyfakasztóan torokszorító film egy kifordult világról, az emberi butaságról és a szeretet gondolkodásformáló erejéről.
Keserű, fanyar humor szövi át a cselekményt, ami alapján vígjátéknak könyvelhető el, de nagyon mély húrokon játszik. Jól kifigurázza a buta, megvezethető embereket, és jól rámutat arra, hogy az ember nem születik, nem születhet nácinak. Az emberi jót, az eredendő jóságot egy kis szeretet előhozhatja a lelkekből.
Waititi nagyon jól pengeti a különböző húrokat az érzelmek terén, s még a színészi játéka is kiváló volt. A film nem a számtalanszor elcsépelt sablont használja ebben a témakörben, ezért maximálisan élvezhető, megtekintésre ajánlott, 9 pontot (legalább) érdemel!

Még jóval az Oscar kiosztása előtt láttam. Nekem nem annyira thrillernek, sokkal inkább fekete humorú (abszurd) vígjátéknak tűnt.

Fordulatos film, ami nem egyszerűen krimi, olykor szinte thrillerbe hajlik. Nagy hibája, hogy többféle szálon futó cselekményt szeretne egybefűzni egy katartikus végkifejletben, de ez annyira nem sikerül, hogy nem derül ki sem az ex-boxoló konfliktusa volt edzőjével, sem az elcsalt(?) mérkőzése, s ezáltal konfliktusa, vagy egyáltalán miért került börtönbe. Nem tudni, hogy miért volt sikertelen a kaszinórablás, s az is homályos, hogy a testvérpár múltjában mi az a sötét folt. A rendőrlány és édesapja közti feszültség is több, mint az édesanya elvesztése utáni fájdalom és féltés okozta problémák. Elképzelhető, hogy az alkotók szándéka éppen az volt, hogy magunk kreáljunk válaszokat, gondoljuk tovább a filmet, de ebből a kevesebb több lett volna. A befejezés pedig egyenesen elkapkodott.
5 pontot adok neki, a feltöltésért köszönet!

Szinte horrorba hajló thriller, ami leginkább bosszúszomjat ébreszt az emberben. A befejezés meghökkentő, de sokkal inkább realisztikusabb, mint elvárnánk, viszont egyenesen dühítő. Az egyszerű történet sablonos, és egy ideig kiszámítható vonalon fut. A szokásos kis bosszantó elemek sem hiányoznak (nem indul a kocsi, futás közbeni sérülés, megmentőnek vélt idegen, stb.), de az egészet a lezárás teszi egyedivé. Erre a filmre pár napig visszagondol az ember, s lefuttat pár alternatív befejezést fejben. 

Alapvetően didaktikus ("szájbarágós") film arról, hogy mennyire idióta az erőltetett közösségi élet, a "munkahelyed a családod" filozófia, a nálunk, volt kommunista országokban ifi-tábor érzésnek nevezett "jól érzed magad, ha beledöglesz is!" hangulat, a semmi magánélet, csak magamutogatás trendi élménye, s az ezzel párban járó sunyi bujkálás azoktól, akik az egészet ránk szabadították.

Többet vártam a filmtől. Igaz, hogy nem kell egy bosszúállós filmnek feltétlenül egyvégtében vérben tocsognia, de olykor már didaktikus módon sem kellene a nézőbe sulykolni a főszereplő fájdalmát és bosszúvágyát, mert anélkül is érthető a motivációja. Hihetetlenül gyors regenerálódásai pedig lenyűgözőek. Meglövik, megverik, megszúrják, de mindezek alig-alig csökkentik képességeit. Az számomra külön fájdalom volt, hogy a magyar szinkronhang teljesen idegennek hatott Banderas karakterétől.
5 pontot kap a 10-ből, de csakis azért, mert Banderas nagy kedvenc és jól áll neki az idő múlása!

Egyszerű, de nagyszerű.... lehetne.

Jézusmária, hogy stílusos legyek! Mi ez a gyalázat? Egy fantasztikus felépülés, egy nagy szerencse története vallási mázzal nyakonöntve. Valóban meghatóan kezdődik, s a hitében bizonytalankodó anya önfeláldozó kitartása tényleg szívszorító. De az utolsó 20 perc valami  olyan, ami a kevésbé hívőknek, vagy nem hívőknek inkább nevetséges és álságos. Az orvos elmondja, hogy az idegrendszer hibáján alapuló emésztési rendellenesség éppen az idegrendszert ért traumatikus hatás miatt állhatott helyre. A jó öreg ruszki módszer, "Csapj rá egy nagyot, oszt működik!" jelen esetben is bevált. Ezt gyorsan felhasználta a család egyfajta isteni csodaként.

Edward Norton, Sir Anthony Hopkins, Ralph Fiennes garancia a jó filmhez. Számomra "többszörnézős" kategória, s minden alkalommal lenyűgöz a színészi játék.

Butler színészi játéka zseniális, kiválóan hozza a minden eszközt (olykor legálisnak is nehezen mondhatót) bedobó törtető karrieristát, aki a saját túlhajszoltsága miatti frusztrációit is próbálja másra testálni, így a magánéletében is adódnak zökkenők. Szokás szerint minden jel arra mutat, hogy a gátlástalan fejvadász eléri célját, amikor a sors közbeszól, egyik gyermeke súlyos beteg lesz. Innen már a cselekmény jól kiszámítható, s bár végig érdemes kézben tartani a 100-s pzs csomagot, azért elismerhetjük, hogy egy nagyon idealizált és szirupos befejezést kap a film.  (Lényegében csaknem annyira szájbarágosan társadalomformáló, mint pl. Magyarországon volt a Selejt bosszúja c. film.)  A jó cselekedet elnyeri jutalmát, a csodás felgyógyulás sem marad el, "örö é bódossá" lengi be az utolsó bugyuta perceket.

Lenovo, jól látod. A bolygónk eljutott már egy ideje arra a szintre, hogy ennyi embert etetni már kihívás. Nem véletlen, hogy milliók éheznek napjainkban is. Az emberek milliárdjait naponta jól kell(ene) lakatni. De a növények, állatok fejlődése már alig-alig követi a ciklikus neveltetések ellenére is a folyamatosan növekvő igényeket. A termőföldeket "kizsaroltuk", így műtrágyával kell növényeket termeszteni, s a műtrágya tovább fertőzi a föld rétegeit. Az állatokat gyors növekedésre késztetik genetikai beavatkozással, és természetellenes tartásmóddal.  S mindezt nem a luxuséttermek vendégei miatt teszik csupán, hanem azért, hogy jusson táplálék az asztalra bárhol. Ennek ellenére nem jut mindenhova... Nem véletlen, hogy manapság már a rovarok is a fogyasztás szemszögébe kerültek. Fehérjeforrás, s pl. keleten már régóta fogyasztják. Kísérleteznek műhússal és egyéb szintetikus élelmiszerekkel is, de még rengeteg időnek kell eltelnie, hogy valóban hasznosíthatót fejlessznek ki. Nem csak a nyersanyagok kimerülése, de az élelmezés problémája is ösztönözni fogja majd az emberiség elmozdulását erről a bolygóról, főleg, ha a népvándorlás (migráció felgyorsul), s ez esetleg helyenként éhséglázadásokkal is párosul. Mindez nem menti fel a szörnyű körülményeket az állattenyésztés terén. Viszont segíteni, a helyzeten javítani úgy tudnánk, ha nem pazarolnánk az élelmiszert, s annyit fogyasztanánk, amennyire tényleg szükségünk van. Ehhez az emberiség nagy részének gondolkodását kellene átformálni.... egyelőre nem megy...

Misztikus és thriller helyett sokkal inkább illik rá a dráma (esetleg dráma-thriller) besorolás. A múlt és jelen között sűrűn váltakozó, lassú folyású cselekményt valóban egy szörnyű gyilkosság alapozza meg, de akciók helyett sokkal inkább az emberi érzelmek boncolgatása áll a középpontban. A lányát elvesztő anya örök fájdalma, az ügynök kínzó önvádja, s mindkettőjük bosszúvágya szövi át a filmet, bonyolítva az egészet egy viszonzatlan szerelmi szállal. Úgy érezhetjük, hogy igazságos, megnyugtató végkifejlet felé halad az újraindított nyomozás, de különös csavart kap a film, ami valóban egyfajta thrillerré teszi. A lezárálás azt a realisztikus érzést sugallja, hogy az emberi érzéseink felülírhatják a hivatástudatot, de azt már ránk bízzák az alkotók, hogy szerintünk (és jogilag) ez mennyire elfogadható.

Sokkal rosszabb filmjei is vannak/voltak Nicolasnak. Egyszer mindenképpen nézhető, de a vége -számomra- nélkülözte a csavart, a meglepetést, pedig a filmben ügyesen előezettek pár olyan dolgot, amiből sokkal több is születhetett volna (SPOILER!! - a feleség és az egyik rabló eleinte viszonynak tűnő kapcsolata, az elszegényedett férj az üres széffel, a gyémántok...Szóval egészen jól alakult, míg végül sablonosan megoldották, pedig lehetett volna bonyolultabb is.)

Bár  George Jung élete valóban kevésbé lehetett látványos, mint amit a film visszaad, ráadásul az ilyen emberek jellemét jól mutatja, hogy egymással is alaposan képesek kicseszni. Jung pl. azzal vágott vissza, hogy volt társa ellen vallott, így 20 évet elengedtek a büntetéséből, s 2014-ben szabadult. A pénzéből sokat nem élvezhetett, mert annyira peches volt (vagy buta), hogy egy panamai bankba helyezte el a pénzt, nem pedig több, különböző bakban.

Lehet szidni ezt a filmet, lehet rajta bosszankodni (Walter figurája nem véletlenül olyan, amilyen), s lehet rajta olykor röhögni, vagy fájdalmasan legyinteni, de egy dolgot nem lehet megtenni a filmmel, nem szabad kihagyni. Egyszer meg kell nézni, s utána az esetek nagy többségében jó idővel újra meg kell nézni. Számtalan összefüggésre bukkanhatunk. "Töki" életfilozófiájára, ami nem más, mint a mindennapok pénzhajhászó mókuskerekéből való kilépés, az élet önmagáért való élvezete.
"Tényleg, milyen nap is van ma?" kérdezi még a film elején, s ez nagyon találó. Nem milliomos, nem robotol éjjel-nappal, s nem korlátozza semmi.
Hogy miből él? Az nem derült ki a filmből, de talán nem is ez a lényeg. Jó kis tükör a társadalom elé a csaló milliomosokról, a naplopókról, az identitászavaros megtévedt jellemekről, és valahol a mindezek felett álló barátságról, az élet alapvető derűjéről.

Én 8 pontot adok rá és köszönet a feltöltőknek a munkáért!