Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-02-05 19:13-kor:
Ritka eset, de nekem a későbbi, a 2010-s változat jobban tetszett, bár a történet szinte teljesen ugyanúgy van feldolgozva.
Különös és vicces volt, amikor a feleség a férfi szépségét dicsérte.
6 pont
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-02-05 19:10-kor:
Rövid, velős kis történetek.
Mindkét évadban vannak gyöngyszemek, de alaphangon szórakoztató részekből áll.
7 pontot megérdemel.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-29 20:48-kor:
Néhány kérdés válasz nélkül marad a stáblista megjelenésével.
Miért rabolt gyerekeket a főgonosz? Hogyan tudta véghezvinni a tetteket anélkül, hogy csak egyszer is valakinek ne legyen gyanús a fekete furgon? És lenne még mit kérdezni, de az már spoilerezésnek minősülne.
A kisfiú nagyon jól játszott, viszont Ethan Hawke helyett bárki alakíthatta volna a gyerekrablót, mert szinte végig álarcban volt, s semmi rendkívülit nem kellett alakítania.
A film kétség kívül fenntartja végig a feszültséget, s néha megpróbál a nézőre ijeszteni, de inkább marad a thriller műfajban, semmint igazán horror lenne. Ez nem is nagy baj.
Az átlagnál lényegesen jobb thriller, bár igényel egyfajta odafigyelést, mert sok rejtett összefüggés felett elsiklik a figyelmetlen néző.
Erős 6 pontot megérdemel, vagy gyenge 7-t.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-27 19:47-kor:
Oké, hogy földönkívüliek, meg kóborló szörnyek és folyamatosan szakadó eső, meg sötét mindenhol, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy pontosan értem, mit is akart ez a film mondani.
Szerény költségvetésű film, szerényen előadva, s talán túlságosan a nézőre bízva a lényeg megtalálását. Esetleg a mondanivalója is szerény, csak én bonyolítom túl.
Az olcsó ijesztegetések sem tudták emelni a színvonalát. Olyan film, aminek a 2. felében kívánja az ember, hogy na, mostmár jöjjön végre a finálé.
4 pontot ér.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-27 16:38-kor:
Akcióban nincs hiány. Az egész film csupa piff-puff és nyissz-nyissz, förcsög a vér bőséggel.
Jól megkoreografált verekedések dobják fel a végtelenül egyszerű és meglepetésektől is mentes cselekményt.
Jó, hogy nem a divatos 2, vagy 3 órás hosszban készült el, mert akkor biztosan unalmas lenne a sok csihi-puhi. Így még éppen belefér, mielőtt az ember elfásulna a nézésébe.
A vége alapján akár még folytatás is elképzelhető. Egy biztos, a bérgyilkos foglalkozás továbbra sem szimpatikus tevékenység.
Valami megmagyarázhatatlan módon 6 pontra értékelem, magam sem tudom, hogy miért, de az átlagos akciófilmeknél egy picivel jobban tetszett.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-20 18:43-kor:
Nincsenek igazán szavak. Csak a csodálkozás marad az emberben a film után. "Ilyet? Manapság? Attyaúúúúúristen!!"
Ez a film ezer sebből vérzik. Alapvetően a konfliktus el van rontva, amire épül az egész. Aztán az idő múlása: egy verekedés, aztán merengés, séta, valakivel beszélgetés, s eltelt mindösszesen 2 perc, de a filmet nézted 15 perce.
Mindenki ütésálló, pedig profi verekedők küzdenek. A város (pedig főváros!) annyira kihalt, hogy alig lézeng 1-2 ember, nagyon ritkán 1 autó, de sem tömegközlekedés, sem emberek, szinte senki sehol. A disco persze délután 5-6 között már fullra pörög.
Ember leesik az emeletről, gerincen megpattan egy betongerendán, majd arcra hullik a betonpadlóra. És néhány perc múlva verekszik. Másikat májon lövik, amivel elsétál, majd ragasztószalaggal elllátja a sebét és megy verekedni tovább. (Mindez persze 2-3 perc alatt lezajlik.)
A helyszínek és a stáblista alapján ez egy német-magyar koprodukció, de nagyon szerény költségvetésű lehetett, legtöbbet a forgatókönyvön spóroltak.
Ezzel a filmmel kezdő diktatúrákban vallatást végeznek kazamatákban.
1 pont is irreálisan túlértékeli ezt a hulladékot.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-19 20:54-kor:
Szép film, jó színészi játék, s korhű történet.
Nőknek, lányoknak különösen ajánlott (de férfiaknak is, persze), mert kiváló utalások vannak benne az ízléses öltözködésről.
"A test határozza meg a ruhát, ne a ruha a testet!"
Erős 7 pontot megérdemel a film, bár néha úgy éreztem, hogy tömörebben is hatásos lett volna...
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-16 14:15-kor:
Egyszerűen nem kötött le. Több részt megnéztem belőle, s vártam, hogy tényleg lesz igazi "balhé", de a történet egyre jobban ellaposodott, s feladtam.
Drámának messze nem nevezném, vígjátéknak pedig eléggé lapos.
Erős a gyanúm, hogy az egész évadot 3 részben meglehetett volna oldani.
Semmiben nem nyújt többet egy átlagos történetnél, bár sokkal többet várna az ember az alapsztoritól.
5 pont
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-16 14:06-kor:
Néhány eredeti ötlet valóban volt a filmben, de összességében eléggé bugyuta történet.
Talán kevesebb dalbetét pörgősebbé tette volna.
6 pontot megérdemel, mert az átlagos magyar vígjátékoknál többet mutatott.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-15 19:19-kor:
Hihetetlen bunyók, rém egyszerű történet és idétlen poénok. Azt adja, amit ígér. Málta, mint helyszín látványos, a többi része a filmnek középszerű.
Gyenge 6 pont, otthoni lábadozás, vagy kényszerű várakozás idejére megfelelő.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-13 17:55-kor:
Bugyuta tini-thriller csapnivaló színészi játékkal, elpuskázott lehetőségekkel.
Egyetlen erénye, hogy görbe tükröt tart egy korosztálynak, egy rétegnek.
3 pont
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-13 14:55-kor:
Talán a 90-s években nagy sikere lehetett volna.
Elcsépelt poénok, ismert fordulatok, átlag alatti kivitelezés.
4 pont, jóindulattal.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-13 13:59-kor:
Limonádé.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor kacagtam a filmen, vagyis inkább csak mosolyogtam. Pedig aranyos a kisgyerek, vannak benne jó ötletek, de mégsem üt igazán nagyot. 6 pont körül értékelhető.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-13 13:37-kor:
12 egy tucat ezekből.
Szódával elmegy, de nagy durranást senki ne várjon, hiába van benne De Niro.
Szerény 6 pont, nem több jár rá, mert alig van az átleg felett.
Dockypapa ezt a véleményt írta 2024-01-09 20:58-kor:
Meglepően jól indult, elég sokáig kellemesen borzongott tőle az ember, aztán az utolsó harmadában egy középszerű thrillerré szürkült, sablonosan lezárva a történetet. Több volt ebben sokkal, de nem aknázták ki sajnos.
6 pontot megérdemel az első 60 perce miatt. Örülök, hogy nem moziban néztem meg...
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×