Egy deréktól lefelé megbénult háborús veterán a távoli Pandorára utazik. A bolygó lakói, a Na`vik az emberhez hasonló faj - de nyelvük és kultúrájuk felfoghatatlanul különbözik a miénktől. Ebben a gyönyörű és halálos veszélyeket rejtő világban a földieknek nagyon nagy árat kell fizetniük a túlélésért. De nagyon nagy lehetőséghez is jutnak: a régi agyuk megőrzésével új testet ölthetnek, és az új testben, egy idegen lény szemével figyelhetik magukat és a körülöttük lévő felfoghatatlan, vad világot. A veterán azonban más céllal érkezett. Az új test új, titkos feladatot is jelent számára, amit mindenáron végre kell hajtania.
Én azt mondom, hogy az egyik legjobb film, amit láttam. A maga témájában kiemelkedő. Bár sokan mondjág, hogy lerágott csontot dob be újra (őslakosok vs hóditók), Meg az hogy soha nem nyertek a hóditókkal szemben az őslakosok, itt kissé egy hibának hozzák fel, mint egy lehetetlen dolgot (Ugye Amerika). Nagyon várom már a második részt. Már egyre inkább úgy érzem, hogy a korosztály (ami szerette ezt a filmet) kiöregedig. Mikor láttam, 18 voltam. Most? Úristen, hogy szalad az idő! Én is azt érzem, hogy már talán ez egy más világ lesz. Mármint a 2. rész. De az idő ott is haladni fog, ami igy reálissá teszi az egészet. Ez egy remek film, amit érdemes megnézni. Mert szerintem mindenkit elszórakoztat, elgondolkodtat. Nálam ez egy silma 10/10 Nagyjából tökéletes. Első osztájú szinészi munka, a környezet (megjelenités) szintén csillagos 5ös. Sztori? 10-es. Akciók? Történet? Karakterek? 10. Hossz? A lehető legjobb volt. És ami a legjobb, hogy megérinti az embereket. Mert általában az emberek az embereknek szurkolnak. De itt azért... A Harc a Terra bolygóért jutott eszembe erről. Az is megérintett, és azt is nagyon magasra értékelem. Bár nem feltétlenül azonosak. De a mondandójuk azonos.
Felkerült egy 3D változat az ( Openload.co - HD 3Dimenzio) linkre. Az egymás fölött megjelenő dupla kép, csak 3D megjelenítő eszközre kapcsolva nézhető! Azon viszont térhatású látványos képet ad. Érdemes USB-re töltve a filmet közvetlenül a 3D megjelenítő eszközre kapcsolni, (3D TV vagy projektor).
Már régóta akartam véleményezni a filmet (ami mellesleg a kedvenc filmem), de egyszerűen nem bírom megfogalmazni amit éreztem a vele kapcsolatban. Csodálatos. CSODÁLATOS! De ez enyhe kifejezés rá. Szerintem máig egyik modern akciódús sci-fi vagy fantasy, vagy animáció (merthogy ez egy gyönyörű animációs film, amin nem is látszik, hogy animáció), egyik sem tudja túlszárnyalni. Várjuk a folytatást. Ha minden igaz, James Cameron tavalyi állításai szerint 2018-ban kerül mozivászonra a 2. rész.
IMÁDOM! Ez a kedvenc filmem! A zene csodálatos, a szinészi játék remek, az animáció gyönyörű, és annyira bele tudjuk élni magunkat a történetbe, hogy együtt sírunk és nevetünk a szereplőkkel. De azért ne nézzük gyerekekkel. Ahhoz túl sok benne a robbanás, pusztulás és a halál. Én 14 éves kor fölött kötelezővé tenném. :)
Nagyon nagy a film!! Ajánlani tudom mindenkinek!! A negativ véleményekkel nem kell foglalkozni, meg kell nézni a filmet és véleményt kell alkotni róla, de csak utánna! James Cameron még rossz filmet nem rendezett! Nagyon jók a szereplők is!!
Köüszönöm a feltöltést! A látvány csodálatos !!
Én még 3D-ben láttam a moziban.Felejthetetlen élmény volt.
Hihetetlenül jól meg lett csinálva a film.A világ és ahogyan felépül... Mindenhol fák,növények,furcsa élőlények... Gyönyörű.A na`vik harci öltözéke meg a szokásaik leginkább egy indián törzsre emlékeztetnek.A harci jelenetek is nagyon látványosak.
Összeségében látványos,izgalmas,néhol hátborzongató,néhol humoros alkotás.Nem szabad kihagyni. 10/9,3
ez neked túl átlagos? bírom mikor minden jó film alatt vannak a kritikák...
Én meg azt bírom, amikor valaki olyan kritizál, aki nem érvel, csak azzal, hogy "mert", meg "csak"... A negatív kritika is kritika, fel kell érni ésszel és elfogadni, nem sértődötten lehurrogni a másikat, mint egy 5 éves, hanem megcáfolni, mint egy felnőtt ember, érvekkel alátámasztva a mondandóját...
"A 82. Oscar-díjkiosztó, Az este nagy győztese A bombák földjén, amely a legjobb film és a legjobb rendezés díja mellett négy másik elismerést is megkapott, míg az Avatarnak be kellett érnie három technikai díjjal. A legjobb férfi alakítás Oscarját Jeff Bridges, a legjobb női alakításét Sandra Bullock vihette haza"...nos számomra nem vitás,hogy a bombák földjén egy szar,viszont roppant hazafias propaganda...míg az avatar-ban megszopatnak egy kapzsi multicéget....vágod ???
Szerintem nagyon jó film, de ezt a jövőbeli feelinget egy kicsit eltúlozták, mert minden fejlettebb mint ma de a lőfegyver ugyanaz.... Viszont az eggyik legszebben megcsinált film amit valaha láttam, nagyon szép a grafika, jók az anim-ok és a történet is nagyon szép, szinte megérinti az embert :D
ÉRDEMES MEGNÉZNI, KI NE HAGGYÁTOK!! :D
Köszi a feltöltést!
Ja és ajnlom a putlockert elég jó a minőség és jók a gyorsítók.
2. rész?ez nekem nem újdonság,de hogy 2014 decemberére fog elkészülni... az még rengeteg idő
Igazából nem rossz film, de szerintem a készítők inkább a látvánnyal akarták levenni a közönséget a lábáról, mint magával a filmmel. Maga a történet nem volt rossz, de nem ez volt életem eddigi legjobb filmje amit láttam.
hát igen látványos... de nekem ez akkor sem tetszik, valahogy nem üt meg egy átlag film szintet se. a jövőbeli idő jó, meg minden az eleje szuper jók a helik a katonai erők tetszenek, de Jake elárulja az embereket, hogy ezek a micsodák győzzenek... az emberek maguk jöttek rá erre, hogy ez így van meg úgy, maguk találták fel a fegyvereket, a papírt, vagy akármit!!! ezek meg még a ruhát sem találták ki... -.- lehet írni, hogy ilyen olyan vagyok, de én többször nem jövök vissza megnézni ezt!!!
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/30
Ekkor frissült utoljára: 2021/12/10
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/09
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/13
Ekkor frissült utoljára: 2021/06/02
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: