Bizonyára, az ezen az oldalon sokat megfordulók között vannak olyanok, akik élénken emlékeznek erre a napra. 2000. augusztus 12, helyi idő szerint délelőtt 11:28 perckor, magyar idő szerint, reggel fél 8- kor felrobbant a Kurszk robotrepülőgép- hordozó atomtengeralattjáró a Barents tengeren, gyakorlatozás közben. Rá 135 másodperccel egy újabb robbanás után a tenger fenekére süllyedt. E sorok írója tisztán emlékszik még, hisz a TV- k, a rádiók csak erről szóltak. Célja az lett volna, hogy a hasonló kaliberű Nagy Péter nevét viselő tengeralattjáróra lőjön ki hatástalanított rakétákat. Az első robbanás ereje 100- 250 kg. TNT robbanásának felelt meg, a második 3000- 7000 kg. TNT robbanásának felelt meg, a Richter- skálán 3,5- 4, 4- es földmozgást okozva. A legénység nagy része rögtön meghalt, de 23- an túlélték a robbanást és a tengeralattjáró 9. rekeszében kerestek menedéket. Mindezt, az Orosz Északi Flotta nem erősítette meg, de NATO- körökben tudni vélték, hogy tragédia történt. Végül, az Északi Flotta küldött egy mentőhajót, amely nem tudott rákapcsolódni a Kurszk zsilipjére, majd egy norvég kapszula ugyanígy járt. Az orosz vezetés nem akart nyugati segítséget és kommunikációja a családtagokkal is meddő maradt. A lent rekedt matrózok pedig minden másodpercben várták a segítséget.
Ezt a gyönyörű filmet Thomas Vinterberg rendezte, parádés szereposztásban, a zene Alexandre Desplat remek kísérőzenéje és beloptak némi pravoszláv egyházi énekeket is. Aki látta ezt a filmet, soha nem felejti el.
Előre bocsátom: mélyen hívő vagyok. Így talán könnyebb lesz megérteni a vallásos nyelvezetet, amit használni fogok.
20 ártatlan ember halt meg az emberi gőg és félelmek miatt. Ha Putyin segítséget kér, ha nem akar erősnek látszani akkor is, amikor segítségre szoruló volt, akkor talán még köztünk élnének.
Jézus számomra pont így halt meg a kereszten Nagypénteken. Ami holnap lesz. Most is sírok miközben írom a soraimat, mert mélyen átjár, amikor Jézussal találkozom a Földön. 20 ártatlan ember halálában és kínszenvedésében (mert nem azonnal haltak meg) nem tudom nem őt észrevenni. Végig fogom sírni ezt a filmet és végig is akarom, mert talán megtisztít. Egy kicsit. Más lettem volna Putyin helyében? A reputációért halni hagytam volna embereket? Attól félek, igen. Nagyon nagy erő és hit kell ahhoz, hogy az egész governmenttel, sajátmagam ösztöneivel és a híveim pillanatnyi elvárásaival szemben megalázkodjak egy rivális előtt, nyilvánosan, hogy megmeneküljön egy maroknyi ember. Pontosabban, hogy esélyt kapjanak rá, hiszen a siker nem biztos.
Ma az öcsémnek nehezen vallottam be, hogy álljunk meg a betonozás közben, mert már fáradok. Nagyon nehéz sokszor felvállalni az emberi gyengeséget és kegyelmet, segítséget kérni.
És szintén hívőként írom, hogy mindennek a borzalma ellenére Isten mégis megért minket. Tudta, hogy nem vagyunk képesek többre, mint keresztre adni őt. mégis közénk jött. Tudta, hogy Putyin meg fog bukni a vizsgán, mégis a kezébe adta ezt a maroknyi embert. És hiszem, hogy odaát, a halál után Putyin Krisztus vállán fogja kisírni magát amiatt amit nem tett meg. És húsz megbocsátó ember fogja odaát várni, hogy elmondják, nem haragszanak rá. És Putyin akarni fogja ezt a vizsgát újra letenni, amíg át nem megy rajta. Amíg meg nem éli, hogy a szeretet és igazság mindennél többet ér. Nem tudom, csak hiszem, hiszen talán semminek sincs értelme és meghalunk anélkül, hogy tudnánk miért is éltünk és szenvedtünk és voltunk boldogok.
De ezt én nem veszem be, az az igaz, amit eddig leírtam, és egyszer minden jóra fordul és minden és mindenki beteljesedik. Mert az Isten így akarja. És mi is rájövünk, hogy nincsen más út, csak ez, ami jó. Ámen
Mivel a véleményem elveszett: soha nem bocsátom meg Putyinnak és az ő "tökölő" Haditengerészeinek, hogy idáig fajuljon a helyzet.
Putyin éppen a dácsájában volt horgászni...a bürökratizmus a szovjet rendszert idézve tűnik fel a filmben.
A családokkal való kommunikáció, nulla.
Borzaztó ezt végignézni, amikor 41 évesen szembesültem vele. A végén sírtam, nem tagadom. és kezdtem elhinni a propagandát.
Akit ez a történet szárazon hagy, az sokat megélt.
Tisztelettel.
A film Robert Moore: A Time to Die (A halál órája: A Kurszk- katasztrófa) című könyvéből készült, több ezer dokumentum felhasználásával.
Ma sikerűlt megneznem es nagyon a hatása alá kerultem hisz én emlékszek rá 20éves voltam akkor és ezzel volt tele az akkori hírek.Nagyon meghatott ujra és felkavart és el is gondolkodtatott a film.Lehetne benne hibakat keresni de nem fogok szerintem nagyon jó volt hisz hatott rám.Nagyon tetszett ha egy ilyen tortenet tetszhet de szerintem a film jol adta vissza h mi is tortent én köszönom 10/10
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/14
Ekkor frissült utoljára: 2023/07/30
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/07
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/06
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/02
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: