A jövőben járunk. A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. A totalitárius Óceániát a mindent látó Nagy Testvér kormányozza, fővárosa pedig Londonban van. Az egyéniség bárminemű megnyilvánulását szigorúan üldöző állam egyik polgára, Winston Smith, az Archívumok részlegén dolgozik hivatalnokként. Titokban naplót vezet, melyben leírja titkos vágyait. Egy nap megismerkedik a vonzó Juliával, aki az Igazság részlegén dolgozik. Megbeszélnek egy randevút annak ellenére, hogy ez tiltott tevékenységnek számít. A szerelmesek végül úgy döntenek, megszöknek, de az elnyomó állami apparátus útjukat állja.
Örökérvényű gondolatokkal, társadalmi vonásokkal szembesülhetünk a film által. Orwell jól ábrázolja az elmagányosodásból, elszürkülésből, a meghunyászkodásból való kitörést. Aki megérti e művet, az megérti a mai társadalom visszásságait is. :)
Anno a Bonanza Banzai egy külön albumot is létrehozott Orwell e regénye alapján 1984 néven.
Ajánlom figyelmetekbe az Állatfarm c. rajzfilmet, Orwell másik művének adaptációját, ill. az 1984-et regény formájában is.
Ekkor frissült utoljára: 2022/05/14
Ekkor frissült utoljára: 2023/05/09
Ekkor frissült utoljára: 2022/05/05
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/26
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: