Időn és téren átívelő történet az emberiség eredetéről és jövőjéről, az idegen értelemmel való első találkozásról és a világűr kapujának kitárulásáról. Valamikor a múltban, az emberiség hajnalán különös, fekete monolit jelent meg a majomemberek előtt, s új útra terelte a történelmet. Amerikai kutatók egy hasonló oszlopra bukkannak a Holdon, mely rejtélyes rádiójelet sugároz a Jupiter felé. Űrexpedíció indul útnak, hogy megvizsgálja, vajon kinek szólhatott az üzenet. Ám a hosszú repülés alatt a fedélzeti komputer meghibásodik, s ez a legénység életébe kerül. Az egyetlen túlélő a visszatérés reménye nélkül mégis megpróbálja teljesíteni a küldetést.
Stanley Kubrick 1968-as filmje, melynek forgatókönyvét Arthur C. Clarke-kal közösen írták, minden idők leghíresebb és legtöbbet vitatott sci-fije; nem csak a műfajnak, de az egész filmművészetnek egyik alapműve. A film technikai megoldásait, és főleg szemléletmódját sok tekintetben a mai napig sem sikerült túlhaladni.
"A 2001. Űrodisszeia Arthur C. Clarke egyik legismertebb, legsikeresebb regénye, amelyet már megjelenésének évében, 1968-ban, 2001: Űrodüsszeia címen megfilmesítettek. A regény később sorozattá bővült, három folytatással: 2010. Második űrodisszeia, 2061. Harmadik űrodisszeia és 3001. Végső űrodisszeia."
Érdemes olvasni is!
Na lám a scifik apukájának is nevezhessuk ezt a filmet akinek nem tetszik egy ilyen alkotás az vagy a Michael Bay féle látványorgiákon nott fel vagy nemérti ezt a filmet :D Stanley Kubrick egyik legnagyobb alkotása nem mondom hogy a legnagyobb mert azért ez a fickó olyan mesteri filmeket tett még le az asztalra mint a Ragyogás, Dr. Strangelove vagy az Acéllovedék ezek kozul meg nehéz megmondani melyik a legjobb :D
Nagyon jó film... Hihetetlen, hogy több mint 40 évvel ezelőtt készült. Az eleje egy kicsit vontatott, de a vége már fantasztikus. A speciális effektek pedig a film korához képest elképesztőek. Hihetetlen, hogy egyes `90-es évekbeli filmek sem néznek ki ilyen jól. De aki pörgős akcióscifire végyik, ne nézze meg.
Ekkor frissült utoljára: 2019/11/13
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/01
Ekkor frissült utoljára: 2022/07/17
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/24
Ekkor frissült utoljára: 2023/07/01
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: