Jim (Cillian Murphy) felébred a kómából, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni kell. Egykor emberek voltak, ám a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ahhoz, hogy Anglia szinte elnéptelenedjen.
Felemás film. Az első fele kliségyűjtemény (oké, 20 éve talán még nem volt annyira unalomig ismert), a második fele (a katonák között) jól sikerült.
A vége meglehetősen érthetetlen és gonosz befejezés.
6 pontot a maga nemében még mindig megérdemel, azaz az átlagnál jobb.
Szerintem, nagyon jól sikerült film lett! A 2000-es években két film volt ami újra aktíválta a zombis filmeket, közel 20 éves mély szunyókálásukból, az egyik a Kaptár volt a másik pedig e remek film volt a 28 nappal később! Danny Boyle rendező nem csak újra aktíválta a zombis filmeket de egyben meg is reformálta a zsánert! Mert ebben a filmben a zombik inkább fertőzöttek (ezért a zombi kifejezés nem is hangzik el a filmben) de az emberhúst ők is szeretik fogyasztani! Maga a fertőzöttek (zombik) megjelenését is teljesen átalakították a filmben, mert itt már nem értelem nélkül csoszogó fertőzötteket láthatunk, hanem tudattal rendelkező, örülten gyors mozgású és kegyetlen vérengzéseket kivitelező lényeket! Ezzel a változtatással a készítők megalapozták az új és egyben félelmetesebb zombiját, amiben a filmipar is látott fantáziát mert elég sok film készült ezekkel a változásokkal! A film további nagy erősségei a hangulata, egyszerűen zseniális látni a filmben London kihalt belvárosát! Nagyon átjön a nézőnek a film kezdeti hangulata, amit eddig csak talán a Legenda vagyok című filmben éreztem jómagam! Maga a film a mai szemmel nem nagyon véres alkotás, de szerintem nem is azt akarták a készítők hogy majd mindenki úgy emlékezzen erre a filmre hogy egy vérben úszkáló zombi volt, hanem inkább azt szereték volna hogy valami újat teremtsenek és ez sikerült! A másik ami nagyon jó lett a filmben az a zene! Nagyon passzolt a film hangulatához,szerintem egy kivételesen jó soundtrack lett belőle! Nem tagadom nagy kedvencem e film, de szerintem sokan vagyunk ezzel még így! Nálam a film 10 /9-es, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Pedig jó ez, a kisebb bakiktól eltekintve megvan benne minden "kötelező" zombifilm kellék: a félhülye, küldetéstudatos állatmentő csoport, a gyilkos vírus, a szupertitkos laborra szuperhülyén vigyázó 60 kilós elméleti tudós, a kór, ami csak embert pusztít, sok franya zombi, kevés túlélő, sok mászkálás de minek és a boldog(talan vég) - 80 %
Ahogy egy barátom mondaná: "nem rossz ez csak nem jó". :DHát igen...általában a filmek folytatása meg sem közelíti az első részt. Tisztelet a kivételnek hát itt a kivétel a 2. viszi a pálmát.Mondjuk egyszer ezt is meglehet nézni...
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/17
Ekkor frissült utoljára: 2020/04/25
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/20
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/20
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/15
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: