Véresen komoly téma a lehető legidiótább köntösben. Senki sem számított rá, hogy ekkora siker lesz: több mint kétmilliárd rúpiát hozott a készítőknek, ami körülbelül háromszor annyi, mint amit egy sztárparádét felvonultató kasszasikerrel lehet keresni. A történet a diplomázás után tíz évvel kezdődik: Farhan és Raju keresik elveszett barátjukat. A diplomaosztó napján ugyanis Rancho eltűnt a szemük elől. Most azonban újra találkozhatnak vele, ezért csapot-papot otthagyva körbeautózzák Észak-Indiát. Az egy esküvőt és egy temetést is érintő u201Eámokfutásu201D közben a két fiú visszaemlékezéseiből ismerjük meg a négy évet, amelyet a műszaki főiskola falai között töltöttek. Úgy tűnik, jó elegynek bizonyult az önfeledt szórakozást egy sokakat nyomasztó, komoly társadalmi problémával ötvözni: ez a u201Emixu201D még a filmkészítés néhány gyengeségét is feledtetni tudta. Hogy a nézők még inkább azonosulni tudjanak a szereplőkkel, a három fiú az indiai társadalom három különböző rétegét képviseli. Raju babonásan vallásos, szegény családból származik; Farhan középosztálybeli szüleinek próbál megfelelni, míg Rancho a felső tízezer köreiből érkezett. Bárhová is szülessen tehát ma valaki Indiában, általánosan elfogadott tény: akkor lesz sikeres és gazdag, ha mérnöki diplomát szerez. A műszaki egyetemnek körülbelül olyan lehet a státusza az indiai szülők szemében, mint a magyar szülők számára a jogi vagy a közgazdaságtudományi egyetemnek. Csak épp Indiában a szülők nemcsak csúnyán néznek, hanem hatalmas befolyásuk is van a gyerekekre. Arra nevelik őket, hogy engedelmeskedjenek a szüleiknek és a családjukért éljenek. Ráadásul hatalmas a verseny: nagyon nehéz bekerülni a műszaki főiskolákra, ezért már kisgyermekkortól folyamatos a nyomás rajtuk azért, hogy ők legyenek a legjobbak. u201EHa nem szállsz be a versenybe, halott vagyu201D u2013 mondja Virus is, a 3 Idiots iskolaigazgatója (Boman Irani). Mint azt a New York Times megfogalmazta: A 3 Idiots érzékeny pontjára tapintott az indiai társadalomnak. A 3 Idiots ezt a képet vázolja fel, majd beleteszi Rancho karakterét mindennek a közepébe. Ő pedig azt mondja: tegyetek magasról erre az egészre, és csináljátok, amihez kedvetek van! És nem csak ezt mondja. Amit az indiai oktatási rendszer visszásságaiból a film nem tud képekkel vagy történettel bemutatni, azt Rancho szájába adja. Hogy a magolás nem elég, mert érteni kell, amit tanulunk, hogy a szigorú indiai egyetemek világszinten nem elismertek, mert kutatást nem végeznek és a kreativitást sem ösztönzik. Egy ponton még egy statisztikát is előhúz a zsebéből, és onnan olvassa, naponta hány diák lesz öngyilkos Indiában az iskolai stressz miatt. Csak sejtem, hogy olyan igazságokat mond ki, amelyekre régóta várt a közönség. És azt mind tudjuk Indiáról, hogy szerelmes a filmsztárjaiba, tehát ha valamit Aamir Khan mond a mozikban ülőknek, akkor az kétszeresen számít. A film 19 díjat nyert.
Hihetetlen, ezek az indiaiak annyi érzelmet, akciót, humort, bölcsességet tudnak belekomponálni egy "alig három órás" filmbe, mint amennyit amerikában 10 másfél órásba sem. Egy dolog bánt. Meseszép indiai nők vannak, miért pont ezt a lófejű égimeszelőt választották "legkisebb királykisasszonynak"? Ajánlom az English Vinglish-t, legalább ennyire tartalmas film, és a főszereplő is nagyon szép. Na, jó, ez szubjektít, a fenti meg általánosítás... de a film tényleg jó. :)
Feltöltöttem Movreel-re, de miután beküldtem, nálam 118 percnél visszaugrott az elejére. Mivel ilyen még nem történt eddig, -azért próbáljátok ki- lehet h csak nálam van a hiba. Remélem a Rapidvideo-t hamar megjavítják, de azért a biztonság kedvéért, megpróbálom még valahová feltölteni. Óriási ez a file, szóval nyüglődni kell vele, nem mindenhová lehet ekkorát feltenni, ami nektek is műxik=1xű.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2022/11/01
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/31
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/20
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/23
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: