A harmincadik Godzilla feldolgozás az eredeti japán verzió (1954) reboot-ja. A történet középpontjában a japán partoknál végzett nukleáris kísérletek révén létrejött hatalmas és pusztító erejű lény, Godzilla áll .....
Én díjaztam a válságstábos jeleneteket. Végre egy film, ahol nem csak egy darab elnök feje látszik 5 percre, aki súlytalanul rábólint valami böszme bombára stb. hanem látszik, hogy mennyi mindenkit érint egy ilyen katasztrófahelyzet.
Először nehezen barátkoztam meg a kinézetével, de igazából ez volt a Jean Renos régi mellett az, ami tényleg paráztatni tudott. Ráadásul mindezt úgy, hogy semmit nem csinált az elején csak haladt szépen magának előre és ennyi. Ebben a filmben lehetett felfogni, hogy mi embertömeget érintene egy ilyen valóban, ha létezne. A vége is tetszett, nagyot nevettem, hogy ilyen kreatívak voltak az emberek.
Amit viszont kiemelnék az a zenéje. Már csak emiatt megérte leforgatni. A szövege is erős, nem sűrűn szoktunk belegondolni, hogy valójában Godzilla mit érezhet.
Ahogy itt alattam ""Arpadevil" írja, kicsit nehézkesen indul be a film, talán a politikai szálakat nem kellett volna erőltetni...
Emellett tetszett, a japánok kitettek magukért, olyan Godzillát csináltak, hogy nem hittem a szememnek, nem spóroltak
az élőlény nagyságával kapcsolatban...
"ronald851"- nek köszönet, valamint a fordítás elsőosztályú, gratulálok!
Mindenki üdvözöl: Baranyai György 10/8
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/24
Ekkor frissült utoljára: 2023/08/03
Ekkor frissült utoljára: 2020/10/13
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/30
Ekkor frissült utoljára: 2023/11/17
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: