Az árva Cameron Post az ultrakonzervatív nagynénjénél nevelkedik a kilencvenes évek elején. Amikor a végzősök bálján rajtakapják egy autó hátsó ülésén, ahogy egy lánnyal csókolózik, drasztikusan megváltozik az élete. Átnevelő táborba küldik, hogy “kigyógyítsák” leszbikusságából. A tábort a szigorúságáról ismert Dr. Lydia Marsh vezeti a testvérével, és Cameron szövetségeseket keres, hogy túlélje azt az időt, amíg a vendégszeretetüket élvezi.
Vajon a valóságban is vannak ilyen átnevelőtáborok? Miből gondolják, hogy majd Isten kigyógyítja a "betegeket", és ezután normális nemi identitásuk lesz az odakerült fiataloknak? Ha egy szobába helyezik az azonos nemű tiniket, nem fordul majd elő újra az eltévelyedésük? Maga a film szerintem meglehetősen unalmas, vontatott volt. A főszerepet játszó Chloe Grace Moretz gyenge színésznő, én másra bíztam volna a szerepét - valószínűleg a szép arca miatt választották. Egyébként ő játszott az 5. hullám című sci-fi-ben is.
Ettől a filmtől a hasonló témájú Thelma jobb volt - akár magyar, akár eredeti norvég nyelven nézve.
Cameron Post okos, intelligens,még kiskorú,identitását kereső és mint ilyen, tehetetlen a felnőttekkel szemben, akik dőntenek az életéről, elitélik,mert nem értik őt, igy az látszik a legjobbnak számukra hogy eltávolitják megszokott környezetéből, olyanok közé akik sorstársai..ahol,nap mint nap azt sugallják nekik bűnös vagy, már már el is hiszik... elfolytott érzelmek, súlyos lelki válság önbizalomvesztés.gubyb
Ekkor frissült utoljára: 2022/09/13
Ekkor frissült utoljára: 2023/03/07
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/26
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/12
Ekkor frissült utoljára: 2022/07/06
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: