Azért azt mondja az Úr: Íme, én veszedelmet hozok reájok, amelyből ki nem menekülhetnek és kiáltanak majd én hozzám, de nem hallgatom meg őket. (Jeremiás, 11:11).
Egy hippi nyakában látjuk ezt 1986- ban, Santa Cruz- ban, majd 30 évvel később ugyanott, amikor a már öreg embert mentőautóba teszik. Megosztó film lesz, már most megjósolhatom. Valakinek nagyon fog tetszeni, más időpocsékolásnak tartja majd. Jordan Peele rendező feladja a leckét. A Tűnj el! sikere után ismét valami újat próbált ki. Adott egy afro- amerikai család, akik Santa Cruz- ban töltik a hétvégét, de a pihenés nem zavartalan, este a kocsifeljárón négy idegen jelenik meg, akik nem akarnak távozni, sőt elfoglalják a nyaralót. Nyilvánvaló a hasonlóság a család és a betolakodók között. Mintha mindenkiből kettő lenne, egy lélekkel. És elkezdődik a harc. Ez lehet fizikális, de lehet, hogy a lelkiismeret szólal meg. Az Oscar- díjas Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság) ismét megcsillogtatja kivételes tehetségét. Peele ismét kasszasikert hozó filmet készített. Mi pedig eldönthetjük mi a fontosabb, a család vagy a lelkiismeret.
Egy teljesen logikatatlan, ambar sok remek dologgal tele tuzdelt fim. A cselekmenynek nem sok ertelme van es vmiert a film sokszor, indokolatlanul atvalt vigjatekra, ami szinten nagyon lehuzza a filmet. Az opetori munka, a szineszi teljesitmenyek, illetve a film egyedisege viszont nagyon jok. Valamint a set up & pay off reszeket is pozitivumkent hoznam fel. Kar hogy a film egy zagyvasag es meg kikapcsolt aggyal is latszanak az oriasi logikatlansagok.
Számomra jó volt a film!Bár nem erre számítottam,nem ilyen hangulatúra....!
Tényleg ahogy írták előttem,sok hiányossága van logikailag!És olyan szinten(számomra),hogy abba akartam hagyni úgy a háromnegyedénél,de végig néztem!Nem bántam meg,jó volt nagyon,a vége!Részemről 10/7.
Bár a sztori részét,ha lesz 2dik rész,nagyon nehéz lesz utólag megmagyarázni......SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Itt olyan egyszerű dolgokra gondolok mint,h miért van belőlük kettő pont azokból az emberekből.Számítanak ők????Mert hát végülis azért lettek úgymond létrehozva,hogy befojásos,hatalommal bíró emberek helyét vegyék át .Generációkon keresztül voltak a földalatt,tehát okés,hogy az anyját,vagy annak az anyját,annak férjét vagy a másiknak a férjét másolták le,de miért kik voltak őkTül sok a bonyodalom....Sok a megmagyarázhatatlan dolog,túl sok.Remélem ezekre kitálálnak majd valamit és odafigyelnek,h rendben legyen.....!
Szerintem teljesen felesleges a vita ,mert kinek a pap,kinek a papné...
Ezen változtatni ugysem tudunk,és teljesen felesleges is.A vita úgy látom itt a szokottnál is hevesebb,éppen ezért mindenkinél nyugalom..!!!
Az én véleményem amugy az,hogy a film nem volt rossz.
Sőőt az előzetese alapján én sokkal rosszabbat is vártam.Nem is értem ezeket az acsarkodásokat,főleg annak tükrében,amiről még senki nem is beszélt??
Hogy lehet ilyen kemény véleményeket írni akkor mikor az anyag erősen vágott is??
8 perc hiányzik belőlle...!!!!
Én azt mondom az indulatokat mindenki söpörje az asztal alá,és várjon vele egy kicsit még.
Hamarosan kiadunk egy teljes verziót,ami után azért sok embernek megváltozik a véleménye.Nálam a film inkább ott keltet kicsit rosszabb hatást,hogy voltak benne teljesen felesleges humorok is.Egy horror-vígjáték azért nem olyan megnyerő nállam.
De amikor cselekmény volt,az teljesen rendben volt.
Egészséges vita volt ... :) Kedves Don Quijote ... és egyébként is köszönöm a feltöltésed, mint amúgy mindig. :) Nyilván nem ok néklül, "véleményezünk" pont ez alatt a film alatt, (is...) és nem egy Adam Sandler műalkotás alatt (elnézést kérek a rajongóktól), vagy épp a Halálos kitérő valamelyik magas röptű epizódja alatt. Hanem egy összetett, mondanivalóval bíró, nehezen emészthető, nem mindenki által befogadott darab alatt, történik két szélső vélemény közötti ... szavazás, és véleménybeli különbség. Kétféle. Tetszett, vagy nem. Igaz. Várom a bővitett verziót.
Továbbra is tovább lépve is az a véleményem, hogy nekem nagyon tetszett. Ugyanazt éreztem mint Port.hu kritikája (márc.20), ... kellett az a humor bele és nem volt kínos, ... elég para az egész film, és van miről beszélni, a háttér-mondanivalóval kapcsolatban is. A zenéje, pedig mindvégig igencsak ritka jó ötletes, és parás ... szerintem. Nekem mindegy egyben volt, igaz vannak logikai bakik, és kisebb hibák, de hol nem... Nekem tetszett, továbbléptem, köszönöm a lehetőséget, ... és elnézést mindenkitől akit esetleg, megbántottam "okoskodó" hozzászólásommal. :) További MIndenjót MIndenkinek :)
Ez a nem tudom tipusu film!Jol indult mikor csak a csaladot masoltak na mondom biztos vmi izgi dolog lesz,aztan belaposodott mikor mar mindenkit masoltak.En lehet zizis vok de a veget nem ertettem!spoiler:most helyet csereltek kiskorukba?Mivel odabilincselte a normalis kiscsajt.Mar a masolt nőci volt a normalis és lett normalis csaladja?vagy most hogyan?és akkor a normalis kezdett gyilkolni vagy mi?
Amugy nem lett volna rossz csak vhogy kisiklott a kozepe fele ... 10/5
Érdekes volt...lekötött,annak elenére,hogy a történet nem teljesen logikus..némi hiányérzete támad az embernek..paradox,,zavarba ejtő..nem is tudom pontosan,mi a helyes kifejezés..némi elvont mondanivalót,szimbólikusságot éreztem benne..ha ezeken túllépünk,és elfogadjuk az eseményeket,akkor igazából teljesen élvezhető,izgalmas,elgondolkodtató filmet kapunk..van igazság az előttem szóló negatív kritikákban,kell egyfajta befogadóképesség a filmhez (bevallom nem értettem teljesen a monanivalót csak "sejtettem")..Aki nézte és érdekelte a film,írhatna véleményt,mit gondol a filmről...!!!!pici SPOILER az én gondolataim erről:talán olyasmi lehet,mint a "Tükrök"-ben az antivilág,ahonnan ki akarnak törni??..az elnyomottak próbálnak harcolni szabadságukért..esélyegyenlőségükért..??
Tény vannak homályos részek.Pl a kisfiún nem igazodok ki mertő olyan furi végig mintha tudta volna mi a szitu.... De nem antivilág x) Egy kisérlet végtermékei:) Nem véletlen az elején a szöveg és a sok fehér nyúl. Velük szerették volna az embereket irányítani:) A végét nem lövöm le ha nem baj :)) Nekem tetszett,nem egy felejthetetlen film DE a néger csajszit egyszerűen imádtam meg a lányát. nagyon jól játszák mindkét szerepet:)) A vége meg sejthető de így is üt x) 10/8
Vontatott, értelmetlen, elcseszett film. Komolyan írom, ennél vacakabb fílmet a Víz érintése óta, nem láttam. Hallivúd bedilizett, ha ilyen vackokat gyárt. Tömény szenny. Sima trancsírozós fílmek többet érnek , mint ez. Inkább a spanyol, skandináv vagy retro filmek, mint a mai amcsi hulladék.
A második mondatod és a harmadik mondatod fele igaz. Viszont a többinek nincs értelme amit írtál.
Jordan Peele ismét megcsinálta: a Tűnj el!-hez hasonlóan a Mi nem csupán a horror zsánerét dekonstruálja egyszerre odaadóan és ironizálva, de korunk társadalmi-politikai problémáira is ijesztően reflektál. Sokrétűségének és merész műfaji játékának köszönhetően nehezen találja majd közönségét, de akinél betalál, annál nagyon.
Nálam nagyon betalált. 10/10 ismét.
Aki meg nem értette, vegye a fáradságot kritikákat olvasni, okosabb lesz, ha kérdez ...Ha meg nem, ne reklámozza, ne vegye el mások kedvét a jó filmektől, ... lehangoló ... "nem értettem, tehát rossz ..." nyilván azért 7,6 pont ?
Nálad? LOL ... Elolvastad mind a 634 kommentem? 2011 óta akik itt vannak az oldalon, tudják hogy ...Ha valakinél, hát nálam magasan van. Megskubiztam, néhány ezer filmet, minden műfajban harminc év alatt mióta "hobbim" ... szóval, nekem nem kell a számba rágni, miről szól, szólt, vagy fog szólni az adott film ... régen rossz mikor egy filmet magyarázi kell ... Ha meg nem értem, akkor ott vannak a filmkritikák ... tömegével az interneten. Az olvasás azzal a kockázattal jár, hogy esetleg tájékozottak leszünk, való igaz. Továbbá, a filmkészítés, egy művészeti ág ... tehát várható,hogy lesznek olyan alkotások, ami elvont képi világgal és mondanivalóval lesznek felvértezve, vagy akár, tele utalásokkal, célzásokkal, drámai elemekkel, metaforákkal, stb. stb. ... akár az Örökség, vagy az Anyám! című film ... nem lejárni kell valamit, ha nem értettem, hanem megérteni. Korunk társadalmi -politkai problámái: ott vannak a nyulak például, az amerikai nép megosztottsága a republikánus, és demokrata pártok között, a hétköznapokban nyulak, átlagemberek, ha politikáról van szó egymás acsarkodó ellenségei ... miközben mind ellenségnek tekintik a másikat, ugyanakkor ők maguk is olyanok, tehát ők is mi vagyunk ... stb. Ezt Zoliocsi, vagy Rainbowheart régóta kommentelő társaim simán maguktól felismerték ... az antivilág jelképességét ... Nektek meg külön el kell magyarázni ... Ők meg csak szimplán imádják a filmeket és már vágják a témát. Ez itt a különbség, komment és kommnet között. Nem is megyek bele mégegyszer effajta magyarázkodásba. Aki nem értette a filmet és szerinte sz@r, hát így járt. Elég szomorú. A lényeg, hogy az imdb szavazók, és a kritikusok értették, valamint az ínyencek és hozzá értőbbek meg egyenesen kedvelik. Félreértés ne essék Nem a film mellett kardoskodok, hanem az értetlenség ellen. Mi? Hát ja, ... mi ... :)
Igen, ez jön át minden kommentednél, te az "imdb szavazók, és a kritikusok"véleményére adsz, Ez az amit érzek a kommentjeidnél. Én megengedem magamnak azt a luxust, ha egy fílm szar, akkor azt írom, tök mind1 ki rendezte. Ez az. Hogy miért? Egyáltalán nincs felépítve a történet, a szerplők ...hát, na. Középkategória. Sorry, te összemosod a nyulakat az amcsi piolitikával?vagy mi van???Művészeti ág a fílm? Művészetszakos voltam:) Ne engem tegyél helyre kérlek. Ez a rendező egy középkategóriás rendező, de mivel fekete talán esélye van az Oscárra. Ez lett hallivúdból. És Te fix, hogy tapsplsz neki, bármilyen bárgyú fílmmel is nyeri azt meg. Nem veled van bajom, sőt nem, de ha a nézők hozzászoknak az igénytelenséghez, ugyan mirefel gyártanának igényeset? Ugye-ugye.
A színesbőrüek témakörbe nem mennék bele ... Nem tisztem. Arra ott van válaszként a 12 év rabszolgaság, és még sok más alkotás, akinek csak ennyi jött át, sajnálatos. Hollywood ontja a szemetet, tudjuk, aztán mikor van valami jó, azt ízekre kell szedni. Ez a film jó, és kész, aki nem értette, mindig mondom, ... nem kell erőltetni. Csak a horror része messze jobban teljesít mint amit manapság látni lehet. A dráma, thriller vonal úgy szintén. A különféle utalások társadalmi-politikai célzatát nem én találtam ki, hanem a rendező ... Utána kell olvasni, mi a helyzet manapság amerikában, mivel nem nekünk magyaroknak készült. Emellett rengeteg komoly más mondanivalót is hordoz a film.
"A mozi, – régiesen filmszínház – azt a helyet jelöli, amit arra hoztak létre, hogy ott filmeket vetítsenek. Angol megfelelője, a "cinema" (ejtsd: szinema) azonban már jelenti az iparágat is, illetve a filmművészetet. A modern definíciója szerint olyan művészeti ág, melynek lényege élmények szimulálása, történetek, ötletek, érzéseket vagy atmoszféra közvetítése a mozgóképpel, illetve más stimulációkkal, például zenével.[1]
A film kulturális ereklye, mely rengeteg kultúrában jelen van. Reflektál a kultúrára, mi több hat arra. A film az egyik legfontosabb művészeti forma, modern szórakoztatási eszköz és remek módszer a nevelésre, valamint propagandák sulykolására. A film vizualitása hatalmas erő a kommunikációra. Egyes filmek világhírűek lettek, hála a feliratozásnak, illetve a szinkronizálásnak, mely módszerekkel más nyelvekre lehet fordítani a filmet.
Szokás a filmművészetre mint hetedik művészeti ágra hivatkozni.[2]"
Wikipedia ... tök felesleges ...
Ez egy kissé elvont film, szűk a célközönséges, ezért nem mindenkinek tetszik és érti majd. Ezért mondom, ha nem jött át, nem világos valakinek, ... el kell engedni ... :)
A nézők már rég hozzá szoktak az igénytelenséghez, Éjjel nappal Budapest, Sztárban sztár, ... stb.
A spanyol, skandináv, dél-koreai filmekkel, egyetértek, de ...A víz érintése pl. pont Guillermo del toro impozáns elismert Oscar díjas rendező munkája ... spanyol ha jól tudom, akkor hogy is van ez ... Próbáld meg a Babadook-ot, ha az sem megy ... engedjük egymást útunkra ... :)
"A színesbőrüek témakörbe nem mennék bele ... Nem tisztem. Arra ott van válaszként a 12 év rabszolgaság". Tényleg ne menj bele, mert én köztük élek. Ha 23-an állunk egy buszmegállóban 3 a fehér a többi színes. Teljesen jogosan írtam, hogy még ez a rendező- Jordan Peele-is kapni fog Oscárt, mint a cimborája,Spike Lee, aki aztán full rasszista. Rühellik a fehéreket, zsigeri gyűlölet van a fehérek felé, de ezt most hagyjuk.Most díjjal jutalmazzák ezt, ezt nevezik globalizmusnak, akkor is ha max középkategóriás fílmekre terjed ki a "tehetségük". "Szokás a filmművészetre mint hetedik művészeti ágra hivatkozni." Természetesen annak tartom a filmet, a kérdőjel az elző kommentemben véletlen volt. Életemben nem néztem retek klubb és társai alantas színvonalát, szóval nem jött be a Budapest, stb. Természetfílmeket nézek és horrort. Nem szeretm ha egy vacak fílmre,fílmbe belemagyaráznak akarattal ,nyögvenyelősen bármit, akármit. Itt, leginkább tőled, folyton ezt ,ezeket olvasom. Talán más a képzelőerőd, Szivárvány nem tesz ilyet, teccik, teccik, aztán tovább lép, ha nem akkor leírja és akkor is tovább lép. Olvasd el a port.hu oldalán az érveléseket/ ellen érveléseket a fílm mellett. Itt iszonyat sok bakot lőtt a a forgatókönyvíró, de a szerplők tetézik, ahogy írtam, fekák közt élek, ugyanz az érzésem volt , ahogy néztem a fílmet, mintha a reggeli busszal a munkába mennék. Iszonyat gáz volt a csaj+ a kiscsaj! A víz érintése:))))))))Óóóóóó, azt meg hallgasd meg Puzsértól és Oszitól. eszméletlen jól összefoglalják, mi és mennyi bibi van az Oscar díjas "műben":) és ige, engedjük egymást utunkra.Isten áldjon.
"icetomb"- nak! Tudod, nálam Te vagy az etalon, ha lehet, akkor a Te véleményeidet olvasom el először.
És mindig jól döntök. Ahogy egy filmet "kivesézel", az valami művészet és nem sértődsz meg, ha valaki
személyeskedik Veled. Ez a film sok mindenről szól. Én főleg a lelkiismereti szálat emelném ki. Ki a fontosabb?
A család vagy a lelkiismeret? Nagyon összetett, megosztó film, nem csodálkozom, hogy többen kiakadtak.
Próbáltam utánaolvasni, nos, a kritikák nem mondanak semmit, nem elemeznek csak a bevételt emlegetik...
Kedves "icetomb"! Maradok őszinte tisztelőd!
Baranyai György
Ma néztük meg moziban, és nekem nagyon nem jött be. Nagyon jól indult pedig... Volt benne potenciál, de ez egy totál túlhájpolt film. Ne dőljetek be, én majdnem otthagytam a filmet, de végigkínlódtam nagy nehezen. A sztori egy nagy katyvasz, tele logikai lyukakkal, vagy inkább kanyonokkal. A film végi fordulat erőltetett és értelmetlen. De majd úgyis meglátjátok.
Ekkor frissült utoljára: 2022/04/07
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/06
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/23
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/16
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: