Bruce Robertson a korrupt és álszent rendőrt előléptetésétől már csak egy gyilkossági ügy felgöngyölítése választja el. Az előléptetés megszerzésére kollégája Ray is esélyes, ezért Bruce a sikertelenség gondolatától vezérelve mindent megtesz azért, hogy Ray-t és mindenki mást környezetében - parancsnoka tudta nélkül - gátlástalanul tönkretegyen saját karrierjének érdekében. Kollégáit egymás ellen fordítja, feleségeiket elcsalja és titkaikkal tartja sakkban őket. De a hazugságspirálból, amit létrehozott már ő sem tud szabadulni. Életének zavaros múltja látszik visszatérni: újra a kokain, a szex és az erőszak lesz úrrá rajta, mely lassan az őrületbe kergeti. Kérdés, hogy képes-e visszatérni a valóságba és megoldani az ügyet vagy a kollégái számára is egyre nyilvánvalóbb elmeháborodott viselkedésében leli vesztét.
Irvine Welsh, a Trainspotting írójának azonos című regénye nyomán.
Vígjátéknak nem nevezném, drámának már inkább. De leginkább betegesnek. Kiválóan ábrázolják a megroggyant elméjű, skizofrén ember vergődését, kálváriáját.
A befejezése pedig méltó az egész filmhez. Erős gyomrúaknak ajánlom, s a maga nemében nálam 8 pontot megérdemel.
Ekkor frissült utoljára: 2022/10/19
Ekkor frissült utoljára: 2022/11/02
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/14
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: