A nigériai származású Femi a nevelőanyjánál nőtt fel Lincolnshire megyében. A fiú élete olyan idillinek tűnt, mint a táj, de amikor visszatér Londonba, hogy a vér szerinti anyjával éljen, meg kell küzdenie a kultúrával és az új környezettel. Az évek múlásával Feminek döntenie kell, milyen utat választ, miközben megtapasztalja, mit jelent fiatal, fekete férfinek lenni Londonban a kétezres évek elején. Az indentitása keresése közben érzelmileg túlfűtött, felejthetetlen utazás kezdődik életében.
Csak neked ! 1960-as évektől Nigériából származó több ezer gyereket adtak nevelésbe fehér angol melós családokhoz (az államtól pénzt kaptak) annak reményében hogy ott jó tanítást jó nevelést kapnak és szebb jövő vár majd rájuk ha integrálódnak és elsajátítják a fehérek szokásait, életvitelét . ezt a fiút még szinte pólyában adta oda az egyadülálló anyja, egy jóságos fehér nőnek akinél szeretben nőtt fel Az iskolában sem bántották az osztálytársai barátai voltak. 10-11 éves kb mikor megjelenik az afrikai anyja és bejelenti az angol nőnek el fogja vinni . a gyerek akkor kapja az első sokkot mikor az anyja afrikába viszi hogy ismerje meg a családot és a szokásaikat rettenetes félelem lesz úrrá rajta mikor szembesül azzal ki is ő ! de nincs mit tenni el kell mennie az anyjával akinél az életszínvonal szinte nullára csökken, szeretetnek nyoma sincs ,már nincsenek barátai az iskola már nem megy, elkezdődik a csavargás megrázó milyen sorsok vannak...
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/26
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/11
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/06
Ekkor frissült utoljára: 2023/11/17
Ekkor frissült utoljára: 2022/04/24
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: