1944 végén járunk, a helyszín Vas megye, Nyugat-Magyarország, A Székely B. Miklós alakította pásztor a háború zajától távol él, míg egy napon tanúja lesz egy csoport zsidó fogoly lemészárlásának. Egy lány azonban még életben marad, akit a magányos alak magához vesz. A gyönyörűen fényképezett filmben megismerjük a lány történetét, a film végére pedig kettejük sorsa elválaszthatatlan lesz. sűrű atmoszférájú film számos nemzetközi díjat nyert, legutóbb, októberben a Los Angeles Film Awards legjobb függetlenfilmes produkciója lett, Illés László rendező pedig a zsűri különdíját kapta.
Hááát.... igazából a film után kerestem a szavakat, hogy erre most mit is lehetne mondani - de nem igazán találtam...
Az a baj a túlzottan beharangozott filmekkel, hogy az ember emiatt sokat is vár tőlük. Vagy legalábbis én várok valami többet...
Itt sajnos az előzetes nem működött, így maradt a leírás, a film után meg a hiányérzet...
Nekem nem volt vontatott, vagy unalmas, szinte végig van az emberben egy feszültség. Olyan, mint a Saul fiában. A film is olyan, de sztem nem annyira kidolgozott, és nem is jön át úgy. Érzelemmentes, nyers és faragatlan. Talán ezeket a szavakat kerestem a film után...
Persze az is lehet, hogy elsőre én voltam kevés hozzá. Lebeszélni senkit nem akarok róla!
Valószínűleg ez egy többször megnézős film, érdemes lehet nagy felületen, nagy hanggal nézni, ha legközelebb rászánom magam, majd én is úgy fogom...
hát persze hogy díjakat nyert.a "gaz náci-szegény ártatlan zsidó" forgatókönyv örök favorit,még ha elalszol a filmen,akkor is.
Ez pontosan így van!
És azt észrevetted, hogy az ilyen filmek valahogy mindig túlértékeltek az IMDBn? Az embereknek ezeknél a filmeknél valahogy kikapcsol az agya és akaratlanul is jobbra - mármint a nagyobb értékek felé - húz az egere. Ja, nem! Fizetett pontozók nyomják fel az értékeléseket.
És azt észrevetted, hogy ha szar a film, de a "gaz náci-szegény ártatlan zsidó" lerágott csontja körül pörög, mint kutya a farka után, akkor az ismertető sohasem a filmről, hanem a "rendezésről", a "fényképezésről", a "férfi/női fő/mellékszereplő kimagasló alakításáról" és a díjesőről hadovál? Erről aztán pontosan tudhatod, hogy messzire kerüld el, ha nem akarsz másfél-kétórányi szenvedni vagy elcseszni az életedből.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/07
Ekkor frissült utoljára: 2023/04/22
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/30
Ekkor frissült utoljára: 2020/05/16
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: