Bridget (Kelly O'Sullivan) már harmincnégy éves, de még mindig valósította meg hosszú évek óta dédelgetett álmát, hogy elismert és sikeres íróvá váljon. Bár a nőn egyre inkább eluralkodik a félelem, hogy erre már sosem kerülhet sor, továbbra sem adja fel céljai hajszolását. Amikor alkalmi kapcsolata egy jóképű, de nála évekkel fiatalabb férfivel váratlan fordulatot vesz, szembe kell néznie az anyaság lehetőségével, ami gyökerestül felforgatja az életét. Bridget sosem vágyott az anyaságra, de úgy dönt, bébiszitterként vállal munkát egy családnál. Itt ismerkedik meg egy hat éves kislánnyal, Frances-szel (Ramona Edith-Williams), akit egyre jobban megkedvel az együtt töltött idő során, és akitől sokkal többet tanulhat a felelősségteljes életről, mint arra számított volna. Vajon ő lehet a kulcsra az áhított áttöréshez?
Alex Thompson első egészestés mozifilmje egy szívhez szóló drámai vígjáték, mely a kultikus amerikai filmfesztiválon, az SXSW-n elnyerte a rendezvény közönségdíját, és mely idehaza a miskolci Cinefest-en debütált a nagyközönség előtt.
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/17
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/05
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/19
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: