A Zack Snyder Az Igazság Ligája című filmben Bruce Wayne (Ben Affleck) nem engedheti, hogy Superman (Henry Cavill) végső önfeláldozása hiábavaló legyen, ezért összefog Diana Prince-szel (Gal Gadot), akivel olyan metahumánokból álló csapatot akarnak összeállítani, amely képes lesz megvédeni világunkat egy közelgő, katasztrofális méretű fenyegetéssel szemben. A feladat még nehezebbnek bizonyul, mint, amire Bruce számított, mert az új csapattagoknak mind szembe kell nézniük saját múltjuk démonaival és le kell küzdeniük korlátaikat, mert csak így válhatnak egyedülálló hősligává. Ám mire összeáll a csapat, Batman (Affleck), Wonder Woman (Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller) talán már el is késett azzal, hogy megvédjék a bolygót Steppenwolftól, DeSaadtól és Darkseidtől és szörnyű tervüktől.
Ez így már sokkal színvonalasabb, és talán méltóbb "ellenfele" a bosszuállóknak és a Marvel galaxisnak, élvezhetőbb, érthetőbb néha kicsit vontatot (a norvég lány énekét nem tudtam hova tenni), ugyanakkor ha én lennék az első film jóváhagyója most azért szégyellném magam, szép volt Zack!
Jobb hosszabb még mindig DC.Végre kidolgozva.Jobban kifejtve kikicsoda.Darkseid meg a többiek.Reálisabb a fejlevágás mint a 2017-ben a fagyasztás saját paradémon kivégzés.Ez volt a jobb.9 pont éneklés végett egy két helyen.Legközelebb a Snyder egyből nyomja végig.DC multiversum végre épülget.Marvel hehehe megint 4.fázisba lép.Kidolgozve megérte a 4 órát.Megnézzem harmadszorra is.
Azért jópár rész más volt, mint a 2017-esben. Engem nem zavart a képarány. Lehetne rosszabb is.
Ha lesz folytatás, akkor az nagyot fog ütni. Mert azért várhatóan nagyobb kihivás elé állitja majd a csapatot, mint a jelenlegi (ami azért most sem volt könnyű). Persze ezt még ki is kell várni. Mire esetleg elkészül...
Ez nagyon tetszett. 10/8 Csak azért, mert kicsit hosszabb volt, mint amennyi kényelmes lett volna. De igy legalább nem hagytak semmit megmagyarázatlanul.
Tetszett ez a rendezői változat,amivel nem voltam kibékülve az a 4:3-as képarány egy idő után szinte csőlátás érzetem lett a film nézése közben,16:9,21:9,32:9-es képerányok korát éljük,erre úgy kell megcsinálni egy filmet hogy a képernyő harmadát vagy még annyit sem tölt ki? Ez miatt 7/10 részemről.
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/17
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/14
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/21
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: