A gyilkosságért elítélt nőnek a társadalom nem akar megbocsátani. Szabadulása után elindul, hogy megkeresse húgát, akit annak idején kénytelen volt maga mögött hagyni.
Kevésszer adatik meg, hogy nem csak szimplán nagyon jó, hanem hosszú ideig emlékezetes filmet lássak. Pláne nem a Netflixtől, amely a legjobb ötleteket is elrontja a woke őrületével. Ez a film viszont tökéletes volt minden szempontból, maga a történet, a hangulat, a zene, a rendezés, a szereplők. A 90-es évek végi - 2000-es évek elejei hasonlóan melankónikus filmek érzését hozta vissza. Sandra Bullock pedig nem szimplán hozta a kötelezőt, ahogy lejjebb írták, hanem csodálatosat alakított, botox ide vagy oda. Köszönet az útóbbi idők legjobb filmélményéért! 10/10
Az első fele elég unalmas volt. A másodikra lett valami érdekesség is azért. Bullock hozza a kötelező komor hangulatot. Persze ide ez kellett, de valahogy én már soknak éreztem néha-néha. 10/7-et kap tőlem. Sokakkal ellentétben én nem adnék erre Oscart. Ennyi erővel bármely filmet (amiben valami megható/szomorú/érzelmes témát boncolgatnak) jutalmazni lehetne egy szobrocskával. Nem ilyen egyszerű szerencsére az egész.
Jó film, érdemes megnézni.
A "csavar" sejthető, de briliáns módon van előkészítve, úgyhogy nagyot üt.
Sandra Bullock önmagát múlja felül, testhez álló szerep.
Nagyon erős 7 pontot megérdemel a film, de akár többet is, mert egyrészt végig leköt, másrészt teljesen életszerű.
7.2-re javult az az IMDB, de ez még mindig alulértékelt! Én 10* szavaztam rá.
Az adatlap HD feltöltésekkel kiegészült feliratosan, és szinkronosan is.
Az élményt tovább növeli a hat csatornás Dolby DDP5.1 hang, Hun/Eng.
A HDR változat, élesebb képpel, szebb színekkel, akinek olyan készüléke van.
Nagyon köszönöm a feltöltést olyan régóta vártam egy igazi filmre ami erős érzelmeket vált ki nos ez éppen ilyen volt Nagyon jól volt felépítve a történet azokkal a bevillanó képekkel szépen lassan bevezetett a múlba ! Sandra remekelt a hallgatag,de erős nagyon erős nő ő könnyek nélkül , de a nézőjét mégis sírásig hatja
Az imdb-n nagyon alul van értékelve! Ez egy nagyon erős film, remek színészi játékkal. Egy lányról szól, aki túl fiatalon vált egyszerre a testvéri szerep mellett édesanyává is, és ennek minden felelősségét hurcolta a hátán étvizedeken át. Az erős kötelékről szól, ami csak két olyan ember között létezhet, akik igazán szeretik egymást... Még ha valaki nagyon kicsi is, hogy pontosan emlékezzen, értse a dolgokat... az érzés akkor is ott marad benne évtizedekkel később.
Erősen ajánlom megnézésre! Nagyon tetszett! 10/9
Ekkor frissült utoljára: 2023/07/08
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/22
Ekkor frissült utoljára: 2021/01/29
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/09
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: