"Az időutazók 2051-ből érkeznek, hogy sürgős üzenetet adjanak át: 30 évvel a jövőben az emberiség elveszíti a háborút egy halálos idegen faj ellen. A túlélés egyetlen reménye, ha katonákat és civileket szállítanak a jövőbe, és csatlakoznak a harchoz. Elhatározva, hogy megmenti a világot lánya számára, Dan Forester briliáns tudóssal és elidegenedett apjával írja újra bolygó sorsát.
Hát most egy kicsit szétszedem ezt a filmet. Kis SPOILER!!!, szóval aki nem látta, az ne olvasson tovább.
A film, a Starship troopers és a Függetlenség napja utánérzése, de egyiket sem üti meg színvonalban. Teljesen 90-es évek, a cselekmény, a nagyon jellegtelennek megcsinált tüskét lövő, nehezen elpusztítható lényekkel. Mint a legnagyobb hiba a Starship troopersben, olyan fegyverekkel mennek nekik, amelyek alig csinálnak valami kárt, miközben teljesen látni, hogy puha a bőrük, semmi páncéljuk nincs. Akkor miért ezeket adták nekik? Az ember márpedig nagyon találékony a pusztító fegyverek létrehozsban. Simán találtak volna más fegyvert (pl egy olyan lövedéket, ami odatapad a lényre, befúrja magát, majd ott felrobban) és mérget is mint az a nagy nehezen kifejlesztett toxin. Szóval megmondom kereken, csak a régi filmek hangulatának visszahozásának kisérlete miatt adok 6/10-et, pedig nem érdemelne ennyit.
Ha olyan "puha lenne a bőrük" nem hangzott volna el az a létfontosságú információ,hogy "csak nyakra vagy hasra",mert azaz egyetlen gyenge pontjuk...Gondolom akkor nagyrészük sebezhetetlen,a többi agymenéses próbálkozásod a háború megnyerésére a film értékelése szempontjából érdektelen...legközelebb az alkotásról véleményezz ha lehet és ne próbáld átírni a forgatókönyvet,kösz..
Sok-sok logikai bukfenc van benne, egyszer nézhető tipikus modern popcorn mozi, mondjuk azok közük a jobb, ezért 7
Talán az egyik legnagyobb... Csak annyit mondanak a jövő mókusok, hogy nem mondunk semmit, mert nem mernétek odamenni, meg hogy ki fog hallni az emberiség. Nem az, hogy minden tudást átadnának a múltbéli mókusoknak, hogy esetlegesen megelőzzék a háborút és a kihalást. Ugyan minek.
Féltem attól, hogy egy unalmas, klisés filmet fogok látni. Ez minden volt, csak az nem. Kellemeset csalódtam. Persze ez sem volt tökéletes, több dologba is bele lehetne kötni. De a nagyja igazán jó lett.
Spoiler!
A felkészités nagyon rossz volt. Alapból sokkal jobb eséllyekkel mentek volna harcba, ha tudták volna, hogy PONTOSAN mikkel is állnak majd szemben. De persze amivel megmagyarázták, hogy miért nem tájékoztatták az embereket, érthető volt. Sokszor szerintem tárazni is elfelejtettek az emberek. Nem számoltam a golyókat, de szerintem már hamarabb is kifogytak volna. Az embereket csak úgy bedobták, nem volt mellettük helyi ember (a jövőből), aki elkalauzolta volna, pontosan mi a helyzet. Hiába a füles kommunikáció, de az nem ugyanaz, mintha ott állna valaki melletted.
Tőlem kap egy 8-ast, mert remekül kivitelezték a lényeket. Igazából eszméletlenek voltak, igazán ilyesztőek és realisztikusak. Igazi baszógépek, csak hogy érthető legyek. Maga a sztori elég egyszerű volt, de mégis jól összehozták. Nem éreztem semmit sem feleslegesnek. A feketék nagy száma a harcosok között (amit már felhozták itt-ott, mint kritikát), nem érződött túl soknak. Egyszerűen igy jött ki a lépés. Talán a fehérek berezeltek, és nem vállalták a dolgot. A végső csavar meg szerintem igazán remek lett, én nem vártam volna ezt a fordulatot. Nem volt annyira nagy, de remekül forditott egy kissé az egész cselekményen.
Szóval ez egy remek film, igazi felüdülés igy a nyári időszakra. Többször nézős lehet.
A holnap háborúja is tipikus moziba illő alkotás, amely óriásvásznon, maximális hangerővel működik igazán. Kisképernyőn nézve, még házimozi rendszerrel is inkább figyelünk a sztorira és a karakterekre, na meg a logikai problémákra, így jobban feltűnnek a film hibái. Igaz, illúzióink azért nincsenek, mert nagyjából moziforgalmazás esetén is az lenne a helyzet, hogy megnéznénk, elmajszolnánk rajta a popcornt vagy a nachost, pompásan szórakoznánk, majd a vetítőhelyről távozva azon kapnánk magunkat, hogy barátainkkal már nem is erről a filmről beszélgetünk.( Azért egyszer meglehet nézni)
Teljesen korrekt sci-fi volt,ahozz képest,hogy nem promozták agyon.Megérte a nézési időt is.Egyszerű sztori,hihető,a szörnyekkel se volt gond.Kellet volna mutálni max őket vagy bedobni még párat.Az időutazós tényállás keverve némi alien fictionnel.Chriss Patt is jól nyomta.Teljesen jó volt egy két csavar mehetet volna bele.A végén meg az öröktanulság szeresd ki fontos néked.10/8
Nem volt ez olyan rossz, igazán szórakoztató, szerintem jó az ötlet és meglehetősen egyedi felhasználása az időutazásnak, egy kicsit talán a rendező sokat akart, simán félbe lehetett volna vágni a filmet és az orosz eseményeket külön venni, és még talán hihetőbb lett volna a sztori egy orosz katonai laboratóriumból kiszabadult biofegyver esetével, de még így is jobban lekötött mint pl a f&f 9 amiből eddig kb 10 percet tudtam megnézni akkora szar. Spoiler: mindenki azon rágodik, hogy milyen tudományos alapja van vagy nincs az egésznek, ugyanakkor az egésznek semmi értelme, a királynőt terelgetik lángszóróval, mer a tüzet nem kamázza annyira, erre minden áron pukkával meg pittójjal lövik őket mikor golyóállók, jó részt, mert egyszer csak bizonyos lövésszám után zselévé alakulva szétloccsannak :D :D :D! Ugyanez az UFO-ban minek kezdik szurizni őket mikor ott egy rakat robbanószer, amit aztán végszükség képpen be is vetnek, de ha eleve azzal kezdik.... ejjjjh!
Ez egy paradoxon: a jelent úgy változtatják meg, hogy a jövőbeni események másként történjenek meg - így a jövőből jött leszármazottak se jöhetnének/jönnének a jelenbe, úgyhogy ez az egész abszurd. Ez a film fantasztikumnak jó, de tudományos szempontból irracionális. Most már csak ilyen filmek jönnek? Nálam ez csak 7 pont. Az itteni 8 fölötti pontszámot túlzásnak tartom.
Nem vagyok a közönségfilmek nagy barátja, de ez nem volt annyira rossz, mint ahogy vártam. :) A szokásos amerikai filmes anomáliák, újabban ez a pc erőlködés is és néhány csököttre sikerült jelenet jelentősen erodálja, de nézhető volt, a cgi is remek. Az orosz résznek nagyobb teret (időt) adtam volna, az ott egy elkapkodás volt.
10/7
Az előzetes egy másik filmet mutat be. Hasonló a címe, de egészen más.
A konkrét filmről meg annyit, hogy látványban hibátlan. Sőt, pár logikai buktatótól eltekintve (alapvetően sci-fi) a cselekmény is rendben van. Szó nem lehet Oscar-díjról, de jó szórakozás annak, aki szereti a néhol érzelgős, de alapvetően vagyány piff-puff és idegen lényektől hemzsegő sci-fit.
Nagy megnyugvással tapasztaltam, hogy a film követi az előírt irányvonalat a filmkészítés terén, azaz nem telik el több 2-3 percnél, hogy ne bukkanna fel egy fekete, vagy afromaerikai színész. Na, a főszereplő még fehér, de őt megmentik a fekete karakterek (nélkülük nem boldogulna), és a harcászati stratégák, fejesek között is rengeteg a fekete ember. Ahogyan a való életben is. Igaz, hogy az egyik döntéshozó, akin sok múlhat, az egy dagadt fehér, és a végére kiderül, hogy jellemtelen is, de ilyen az élet, neki ezt dobta a gép.
Furcsa, hogy bár hasonló filmben 7-10 éve még ázsiai karaktereknek is szerepelniük kellett, ez mára elmúlt. (Talán azért, mert a nyugati világ átlagpolgárának a "vágottszemű" az csakis kínai lehet, koreai, vagy japán, az neki semmit nem mond?) Mindegy, hagyjuk, legyen elég öröm, hogy végre rengeteg fekete embert láthatunk ugyanazon filmben. És nagyon tehetségesek, egyik sem szaladt neki a másiknak indokolatlanul. (vagy kivágták a filmből ezt a jelenetet).
Hatalmas megnyugvás volt elkönyvelni, hogy a jövőben bekövetkező katasztrófát (500millió ember marad meg csupán, hmmm.....) a klímaváltozás okozza (vártam Gretát felbukkanni, de kimaradt :( ), mert kiolvad a gleccser mélyéből az idegen űrhajó.
Ezzel a film készítői nem csak a BLM mozgalom oltárán áldoztak, de a trendi környezetvédelmi előírásoknak is megfeleltek.
Le a kalappal!
Mivel a film csak tecnikailag nyújtott többet az 1980-s években felbukkanó hasonl témájú filmektől, így 3 pontot kaphat.
Ha nem nézed meg, semmit nem veszítesz vele. Ha moziban néznéd meg, akkor inkább azt a pénzt idd el. Kevésbé fog az agyad sorvadni!!
Nem voltak túl nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban csak, hogy szórakoztató legyen. Nem volt az.... unalmas tipikus amcsi kliséhalmaz. 100%-ig kiszámítható, minden eredetiséget mellőző tucatfilm. Péntek estére pont elment, de holnap már emlékezni sem fogok rá.
10/ 4 pont
Ááááh! Deja vu! Lépten-nyomon! Összeszedtek mindent! Ötlet: 0; látvány: 2; történet: 0! Igazi sablonos, nyálas ámerikai film, melyben a fehér ámerikai férfi, az alárendelt afroámerikaiakkal megmenti az egész kerek világot! Mi szól ehhez a BLM mozgalom? Botrány! ;) Messze nem érte el a a Battle of Los Angeles (2011), szintjét, de még a Battleship (2012) szintjét sem! Egyszer nézhető, nálam max 3 pont (jó indulattal).
Ekkor frissült utoljára: 2021/06/10
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/22
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/20
Ekkor frissült utoljára: 2023/12/03
Ekkor frissült utoljára: 2023/01/15
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: