2032-ben az "ember" szó jelentése már nem egyértelmű. Kiborgok, androidok és mechanikus bábuk léteznek egymás mellett. Azok, akik szerves testben élnek, megpróbálják fenntartani az emberiség elhalványult eszményét. Batu kiborg, rendszerében csupán halvány nyoma van eredeti természetének. Társával, Togusával, aki túlnyomó részt ember, nyomozni kezdenek egy sorozatgyilkosság ügyében, amit megvadult androidok követtek el. Nyomozásuk során felderítenek egy örömlánybaba piacot és az őket, a "gynoidokat" előállító kétes vállalkozást. A vad kitörésekre hajlamos Batu megpróbál ragaszkodni annak maradékához, amit a lelkének lehet tekinteni, de kísérti előző partnerének, egy női androidnak, a nyomtalanul eltűnt Őrnagynak az emléke.
Igaz, van története a filmnek: ez a bizonyos nyomozás a gésababákat gyártó rejtélyes "Magányos hely" vagy "Egyetlen alkalom" (eléggé bizonytalanul fordítható) nevű cég (szervezet?) ellen. Már a legelején sejteni lehet, hogy a babák azért olyan emberiek, mert nem szimpla mesterséges intelligencia működteti azokat, hanem emberek személyisége van beléjük zárva.
De nem is ez a lényeg: a film sokkal inkább vizuális élvezetet ad és a hangsúly többnyire Batu kissé melankolikus lelki és érzelmi életén van.
Sajnos felirat csak a szöveg sacc/kb 80%-hoz van, szóval számomra rengeteg információ veszett el csak azért, mert nem tudok japánul.
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/18
Ekkor frissült utoljára: 2020/08/17
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/11
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/21
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: