Thale egy kisvárosba költözik édesanyjával, rövidesen azonban egy gyilkossági ügybe keveredik, amelyben ő lehet a legfontosabb szemtanú.
A Norvég vidék tényleg nagyon szép. Az már sokat dobott a hangulaton. A skandináv filmek amúgy is színvonalasak szoktak lenni, tehát azért lehetnek elvárások. Véleményem szerint ez sem volt rossz film.
Spoiler!!!
Nagyon rövid időn belül beindulnak a történések, tehát azért nem kell unatkozni már a legelején. Más kérdés, hogy azután meg belassul többször. A főszereplő csajszi jól néz ki, de az alakítása maximum közepes. Nem értettem, hogy mivel megharapta, hogy a rákba nem vették észre. Minimum megfelelően el kellett volna látni a sérülést. Aztán meg ott fertőződik el, ő meg le se sz@rja. Az embereknek sem mondták, hogy ha lehet ne nagyon botorkáljanak este, egyedül. A farkas jól nézett ki, elég vad és félelmetes volt. A végén nem derült ki, hogy ténylegesen vége mindennek, mert talán a nevelőapát is megharapta. Plusz még ki tudja, hogy kit. Elmondták azt is, hogy Finnországtól Norvégiáig többször megjelent a szörny. Érdekeltek volna részletek, pl ilyen középkori leírások, feljegyzések, amik esetleg megemlítik a fenevadat. Ez nem lett volna túl izgalmas, de kicsit kiemelte volna a mondákból és rémtörténetekből a sztorit és a lényt is.
10/6 Nem rossz skandináv film. A látványra nem lehet panasz. A sztoritól nem nagyon érdemes többet várni. Ilyen témában Oscar- díjat sosem fog kapni film. Hosszra is egy szokványos horror filmnek felel meg. Ami nálam egyértelműen lefelé húzta, az az apróbb részletekben rejlő hülyeségek. Persze minden horror film hemzseg ezektől. De valahogy én ezekre is oda figyeltem volna a készítők helyében. Nem rossz film, szerintem érdemes legalább egyszer mindenképpen megnézni.
Ekkor frissült utoljára: 2023/03/26
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/03
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/02
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/30
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: