Tényfeltáró dokumentumfilm a nyolcvanas években legendássá vált CPg (Come on Punk group) együttesről. A zenekar neve sok félreértésre adott okot. "Cigánypusztító/püfölő galeri"-nek is nevezték őket. Mindez részben egy félillegálisan terjesztett hangkazettának, részben Erdős Péternek, a Hanglemezgyár igazgatójának volt köszönhető. A CPg a legelső punk- (és nem skinhead!) zenekarok közé tartozott Magyarországon. Ők voltak az akkori társadalmi-politikai rezsim számára a legreakciósabbak, a legpimaszabbak. "Pol Pot" (Csongrád) megye fiataljainak szövegei valóban naiv társadalombírálatként hatottak. ("Áll egy ifjú élmunkás a téren").
Dalaik nyers, anarchisztikus, egyetlen mondatában sem rasszista, viszont nyíltan kommunistaellenes, ellenzéki világnézetről árulkodtak. A Hatalom éppen ezért alaposabb és tényszerűbb ismeretekkel rendelkezett róluk, mint azok a bértollnokok, akik a gyűlölettől elvakultan hazudoztak a cenzúrázott sajtó hasábjain a CPg-ről, csupán azért, mert a zenekar nem óvatos szalonértelmiségi módjára fogalmazta meg rossz közérzetét.
A CPg tagjait két év börtönbüntetéssel jutalmazta a támogató-tűrő-tiltó rendszer. A filmben Haraszti Miklós (aki a szamizdat kiadásban megjelenő Beszélőben tudósított az első punk perekről), valamint Nagy Feró, Sebők János és Pálinkás Szűts Róbert elemzi a CPg-jelenséget.
Elég sok riportot és hozzászólást megnéztem velük kapcsolatban a legnagyobb videomegosztón az idő múltával! A környéken lakom pár 10 km, kamaszkorom óta kedvelem a zenéjüket. Güzü úgy meséli az ellenük elkövetett vegzálásokat, mint valami kellemes vasárnapi programot hazaérve a családnak. :D 10/10
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/19
Ekkor frissült utoljára: 2019/02/27
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/11
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/16
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/08
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: