Egy megromlott kor emblematikus figurája – a kiszolgáltatott áldozatokat (otthonról menekülő fiatalok, férfi prostituáltak) a hannoveri pályaudvaron kipécéző, lakására felcsábító, ott vacsorával kínáló, majd a „szerelem csókjával” elpusztító (az ádámcsutkát átharapó) Haarmannról évtizedekkel a kivégzése (1925) után készültek „nevesített” német filmek. A történelmi távlat nem szépíti meg sem a gyilkost, sem a társadalmi korszakot, amely kitermelte. Ulli Lommel a Die Zärtlichkeit der Wölfében (A farkasok gyengédsége, 1973) a német expresszionizmust (és a producer-mentor Fassbinder világát) megidézve rajzolja meg Haarmann portréját. Nem mitizál, de mert az átlagember számára ép ésszel felfoghatatlan a hannoveri mészáros rémképe, Lommel szükségszerűen emeli gótikus távlatokba. Így lett A farkasok gyengédsége vámpírfilm egy (homo)szexuális ragadozóról, egyúttal kór- és korkép a lezüllesztett társadalomról – egy akaratán kívül is állatias, kannibál emberközösségről: Haarmann a feketepiacon adta el a feldarabolt holttesteket, lóhúsnak hazudva a kicsontozott emberi testrészeket. Lommel filmje akár az M Murnau Nosferatu-jának köntösében, egy csipetnyi Fassbinder-áthallással időtlenné téve, de legalábbis aktualizálva a hetvenes évek viszonyaira (a Lommel-Fassbinder együttműködésen túl, nem véletlen, hogy Haarmannt ugyanaz a Kurt Raab alakítja, mint a konzumtársadalom-kritikus Miért lett R. úr ámokfutó? megfásult, önmagából kivetkőző műszaki irodistáját).
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/22
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/11
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/11
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/26
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: