Baltasar Kormákur izlandi rendező idén 58 éves. Legújabb filmjében, az Érintés (Snerting) című drámában az életre visszatekintéssel, az utolsó nagy lépésekkel foglalkozik.Az Érintés című filmje egy idős ember utolsó útját meséli el, aki életének hanyatlásakor a most vagy soha megérzésével elindul, hogy elrendezzen valamit, ami a szívének mindig is oly kedves volt, de hagyta eltűnni. A rendező nyilatkozatai alapján sok személyes vonatkozása van a filmnek, ő maga egy nehéz váláson van túl, ami szintén egy fajta veszteségérzés. Ráadásul a gyerekei is jelen vannak a produkcióban, a lánya ajánlotta neki Ólafur Jóhann Ólafsson regényét, amely alapján elkészült a film, az egyik főszerepet pedig a rendező fia, Pálmi Kormákur (a fiatal Kristófer) játssza. A történet egy országokon átívelő szerelemi dráma, amit az izlandi Kristófer szemén keresztül követhetünk, aki fiatalként Londonban tanult. Ott találkozott Mikóval (Koki), a japán étterem tulajdonos Takahashi-san (Masahiro Motoki) lányával, aki azonban súlyos történelmi és családi terhet hordozott magában. Kormákur filmje lehetne a Tökéletes napok és az Előző életek jó értelemben vett egyvelege, hiszen a lassú folyású film szintén egy régvolt szerelem felkutatásának története, de nem tud igazán sem érzékeny, sem izgalmas lenni. A japán kultúrát egyfajta rajongással kezeli a film. A fiatal Kristófer nem csak a lányba lesz szerelmes, de a japán konyhaművészetet, a nyelvet is nagy lelkesedéssel tanulni kezdi. Azonban a filmnek nem igazán sikerül reflektált viszonyt kialakítani sem a kultúrák közti ingadozással, sem a szereplői érzelmi életével.
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/16
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/16
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: