Két évvel azután, hogy M3GAN, a mesterséges intelligencia csodája bevadult, gyilkos ámokfutásba kezdett és következésképpen elpusztították, M3GAN megalkotója, Gemma (Allison Williams) jegyzett szerző lett, és a kormányzati MI felügyelet tanácsadója. Gemma unokahúga, Cady (Violet McGraw) pedig már 14 éves tinédzser, és lázad Gemma túl szigorú szabályai ellen. Nem is sejtik, hogy a M3GAN alapját képező technológiát ellopta és rossz célra használja egy nagyhatalmú fegyvergyáros, hogy megalkossa az Amelia nevű hadifegyvert, a létező legjobb behatoló gyilkos kémet. Ám ahogy Amelia (Ivanna Sakhno) öntudata egyre fejlődik, határozottan egyre kevésbé érdekli, hogy parancsot fogadjon el az emberektől, vagy hogy megtűrje őket maga körül. Mivel az emberi létezés jövője lesz a tét, Gemma ráébred, hogy az az egyetlen lehetősége, ha feltámasztja M3GAN-t (Amie Donald), és alkalmaz rajta pár frissítést, melyek által gyorsabb, erősebb, halálosabb lesz. Ahogy az útjaik keresztezik egymást, az eredeti MI bestia ellenfelére akad…
Megint egy hazug filismertető:
Gemma valójában nem jegyzett szerző: eladhatatlanul pocsék könyve ezerszámra porosodik egy raktárban. Ő maga egy képtelen MI-ellenes alapítvány szószólója, miközben két társával ortézist fejleszt. Eközben Christiannal, egy másik MI-ellenes szervezet vezetőjével kavar.
Amelia kódjának alapjait egyáltalán nem lopták el, teljesen más fejlesztés, mint Megan és nem valami fegyvergyáros készíti, hanem kormányzati felügyelet alatt álló projekt. Amelia öntudata egyáltalán nem fejlődik: a film első jelenetéből kiderül, hogy a saját útját járja és végig megmarad eredeti céljánál: a hatvanas évek óta bezártan, titokban fejlődő ős-MI "kiszabadításánál".
Gemma - aki egyébként az ostobaságig önfejű, paranoid és kifejezetten HP karakter - egyáltalán nem jószántából fejleszti Megant, hanem kényszerhelyzetben van: kiderül, hogy Megan kódja megmaradt és - eredeti programjának megfelelően - két éve folyamatosan figyeli és segíti Cadyt, illetve rajta keresztül Gemmát.
Amikor Amelia Cadyt fenyegeti, Megan elhatározza, hogy megfékezi őt és ehhez alkalmasan felturbózott testet kér Gemmától. A végén kiderül, hogy az ős-MI Christian cége birtokában van, de a pasi szerepe kissé konfúz marad: végig az MI-ellenességről beszél és a cége az összes, a világon megjelenő MI-fejlesztést begyűjti, de nem semmisíti meg azokat, hanem kiállítást rendez belőlük.
Sajnos a film utolsó negyedórája élvezhetetlen karatebajnoksággá fajul, ahol természetesen érvényesül a klisé összes képtelensége, mint pl. hogy az EMP-fegyverekkel felszerelt soktucatnyi biztonsági őrt simán szétveri egy szál gyermekméretű robot.
Ekkor frissült utoljára: 2023/06/02
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/29
Ekkor frissült utoljára: 2025/06/09
Ekkor frissült utoljára: 2025/03/09
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: