Jessica beköltözik a Danténak nevezett Los Angeles-i apartmanház nyolcadik emeletének padlásszobájába. Úgy tűnik, minden rendben, a szomszédok barátságosnak tűnnek, és Ed, az épület menedzsere is segítőkész. Az egyetlen kellemetlen dolog, hogy a videóőrült Randall mindig Jessicát veszi célba a kamerájával. Ám a Dante sötét tikokat rejteget. A bérlők egymás után halnak meg, a leghátborzongatóbb módon végezve. Mielőtt maga is áldozatul esne a háznak, Jessica megpróbálja megfejteni a borzalmas halálesetek okát, megfejteni a kísérteties épület rejtélyét.
Én azért eldiskurálnék Stephen Cragg rendezővel arról, hogy tulajdonképpen mit is szeretett volna közölni ezzel a filmel, mert elég ellentmondásosra és méginkább szürreálisra sikerült eme remekmű. :D Szerintem Jessica tudatalattiába enged betekintést és a meg nem mentett kisöccse halálának fel nem dolgozását meséli el, legalább is lényegében. De e-mellet sok olyan történés van amit nem értek, meg a film túl sok nyitott kérdést hagy, és az idő mint olyan nem létezik. Itt van például a legnagyobb rejtély a cím: A 8 kör. Ennek sincs sok értelme, mert számomra legalábbis nem derült ki a jelentése. Aztán ott vannak a mellékszereplők, akik ugye alapból "halottak", de miután meghalnak, felébrednek és csak aztán mondják hogy mi márpedig "halottak vagyunk", mindezt úgy hogy még csak nem is zombik, (habár most hogy így belegondolok)... :D Érdekes egy valami, elgondolkodtatott. 10/4
Ekkor frissült utoljára: 2019/11/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/03
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/03
Ekkor frissült utoljára: 2022/01/11
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: