Egy turistacsoport kalandosnak ígérkező hajótúrára indul, de álmukban sem gondolták, hogy talán ez lesz életük utolsó kalandja. Az út során megismerik Victor Crowley legendáját, a fiúét, akire rágyújtották a házat, és akit apja egy baltával próbált kiszabadítani a lángoló épületből. Az ajtóra lesújtó apa azonban az ajtót belülről kinyitni próbáló, szabadulni vágyó fiába vágta a baltáját. A helybéliek szerint az eltorzult testű fiú szelleme még most is ott kísért a mocsárban. Amikor a turistacsoport csónakja elsüllyed, a fiatalok rájönnek, hogy a kísértethistória valóság: valaki egy baltával jár a lápon, és nem kímél senkit.
Szerintem, egy kimondottan jó kis slasher horror készült ebből a filmből! Látszik hogy Adam Green rendező és fogatókönyvíró egy ütös kis filmet akart készíteni és sikerült is neki HA a filmet nem akarjuk komolyan venni. Itt arra gondolok hogy eleve a filmnek a műfaja a 80-as években volt igazán a topon és manapság kevés JÓ slashert készítenek ezért a készítők úgy gondolták hogy a rengeteg vérhez és belsőségekhez jókora mennyiségű humort is vegyítenek és íme már meg is született a Balta című film! Vagyis nem egészen mert a készítőknek volt még egy nagyon jó kis ötletük, miszerint cameo szerepekig rakjuk a filmbe a horrorfilmgyártás óriásait mint például Tony Todd alias kampókéz, Robert Englund alias Freddy Krueger vagy éppen Victor Crowley jelen filmünk főgonoszát az a Kane Hodder alakítja aki Péntek 13 sorozatban pár részben Jason Voorheest alakította! Szóval, adva van sok sok pozítivunk és a végeredmény nem is sikerült rosszul és nagy szerencsére a humort sem vitték túlzásba a készítők! Nálam a film 10/7-s, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/01
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/08
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/05
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: