1944 júniusa. Az előrenyomuló szövetségesek elől menekülő német katonák egy csoportja elhagyatott bunkerre bukkan az erdőben, amit csak egy meggyötört öreg és egy tapasztalatlan fiatal katona őriz. Az ellenség elöl itt megbúvó katonáknak azonban hamarosan rá kell döbbenniük, hogy a bunker sötét alagútjaiban még félelmetesebb ellenség vár rájuk, mint a harcmezőn, mivel a sötétben saját félelmeikkel kell szembenézniük.
Szerintem nem egy rossz film, de valami azért hiányzott belőle! Először is talán maga a horror volt ami hiányzott a filmből! Vagyis nézőpont kérdése ez, mert ha valaki úgy megy erre a filmre mint mondjuk én, akkor biztos hogy nagyon is hiányolni fogja a filmből a horror elemeket! Kicsit megvezetve éreztem magamat végig a film alatt, mert tényleg készíthettek volna ebből egy igazán ütős kis horrorfilmet, mert az alapja a filmnek megvan hozzá! Színészek terén sem kapunk rossz alakításokat, sőt! De ami miatt nagyon bánom azt, hogy a horror mellőzve lett ebben a filmben, az a hangulata miatt volt! Amit nagyon eltaláltak a készítők, az a hangulata a filmnek! Talán a hangulata miatt lehetne a horror műfajba sorolni e filmet! Nagyon jól ábrázolják az emberi kapcsolatokat, a háború szörnyűségeit, az ismeretlentől való félelmet vagy pedig a klausztrofóbiát, ebben erős volt a film! Nekem a történet befejezésével voltak próblémáim, de talán egyszer érdemes azoknak megnézni ezt a flmet, akik szeretik a lélektani-háborús-thrillereket mert úgy simán beválalható a film! Nálam a film 10/6-os, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Ekkor frissült utoljára: 2022/01/03
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2023/04/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/23
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/27
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: