Koppenhága, 1926. Einar Wegener (Eddie Redmayne) és Gerda Wegener (Alicia Vikander) művészházaspár, a férfi nagy sikereket arat tájképeivel. A kevésbé elismert Gerda köztiszteletben álló polgárok portréfestője. Boldog házasságban élnek, bár a személyes és a művészi megvilágosodás eddig mindkettejüket elkerülte.
Mindez változni kezd, mert egy napon Gerdának gyorsan be kell fejeznie egy portrét, ezért megkéri a férjét, hogy öltözzön nőnek és legyen a modellje. Az élmény sorsfordító erejű, Einar rájön, hogy Liliként tudja kifejeznie valódi énjét, és elkezd nőként élni. Gerda váratlanul rádöbben, hogy új múzsája lett, ami kreatív lendületet ad művészetének. A házaspár azonban kénytelen szembenézni a társadalom rosszallásával.
Elköltöznek hazájukból és a jóval toleránsabb Párizsban telepednek le. Gerda karrierje szárnyalni kezd. Házasságuk új tartalmakkal telítődik, de nem minden feszültség nélkül. Gerda azonban folymatosan támogatja párja törekvését, hogy fizikailag is nővé alakulhasson. Egymásnak köszönhetően mindketten bátorságra tesznek szert, hogy merjék vállalni valódi önmagukat.
Éppen vége egy dokumentumfilmnek az ARD csatornán, amelyben Ferenc pápát mutatták be. Azt mondta -többek között-, hogy ". . .ha valaki nálam Istent keresi, és egyébként nemi identitását illetően homoszexuális, ki vagyok én, hogy ennek alapján őt megítéljem?"
Hm! Tényleg, kik vagyunk mi, hogy másokat tévedhetetélenül megítélünk, sokszor elítélünk?
A kérdés költői.
Átnevelés folyik! Ne legyünk naivak! Egyre több ilyen fílm lesz sajnos. Gender mozgalom iszonyatos rombolásokat végez.
A genderideológia fő irányvonalai már a kiindulópontjukat tekintve is tévesek: egyszerűen nem igaz, hogy nincs különbség férfi és nő között, és hogy a nemiség csupán nevelés, illetve választás kérdése. A genderizmus sikertörténetének egyik meghatározó dátuma volt 1995, amikor az ENSZ Pekingben tartott női világkonferenciájára feministák egy csoportja egy jelentéktelennek tűnő, ám nagy horderejű cselhez folyamodott: a hivatalos dokumentumokban kicserélték az angol „sex” (biológiai nem) szót a „gender” (társadalmi nem) kifejezésre. Ezeket a hivatalos dokumentumokat kezdte el aztán használni az ENSZ, onnan vette át az EU.
Azonban azóta hiába várunk a genderelmélet tudományos igényű bizonyítására – ehelyett egy olyan ideológiával van dolgunk, amely teljesen hibás kiindulóponttal rendelkezik, mégpedig azzal, hogy egy embernek a biológiai neme nincsen hatással a pszichéjére. Ha ez a felfogás uralkodóvá válik, az teljesen megváltoztatja az emberről alkotott képet, ami pusztító hatással lesz a társadalomra.
Ráadásul ez nem alulról szerveződő folyamat, ahogy az demokratikus vagy társadalmi változások esetében elvárható lenne, hanem úgynevezett „top-down” mozgalom, azaz felülről indulva terjed.
A jelenség elleni tiltakozáshoz nem kell feltétlenül kereszténynek lenni. Ahhoz ugyanis nem kell hit, hogy elismerjük: az ember nemisége kétpólusú. „A szaporodás a mai napig ezen az alapon működik, és a jövőben is így fog működni. Hiába mondják egyesek, hogy a nemiség csupán társadalmi konstrukció. Ha száz évig vitatkoznánk erről, a tények akkor is azt mutatnák, hogy a férfiak gyermekeket nemzenek, a nők pedig fogannak”
A hagyományos férfi és női szerepek szétverése azt eredményezi, hogy a fiatal nők és férfiak zavarban vannak azzal kapcsolatban, hogy mit vár el tőlük a másik fél – ez az egyik oka annak, hogy a nemek ma egyre nehezebben találnak egymásra, illetve nehezebben jutnak közös nevezőre.
Gyönyörű, csodálatos, elragadó film.3 élet 1 házasság 2 ember, akik igaz szerelemmel szeretik egymást, a film a kitartásról, bátorságról, öszinteségről, a félelemről, az akaraterőről és még sok sok dologról szól.
Engem megríkatott, biztos hogy nem utoljára néztem meg.
Nagyon szeretem az ilyen hangvételű filmeket, ha tudnátok még ajánlani hasonlót, nagyon örülnék neki :)
Amikor megláttam, hogy jön ez a film úgy voltam vele először hogy nem fogom megnézni. Nem a témája miatt, hanem mert empatikus vagyok és nagyon meg tud érinteni egy ilyen film. Személy szerint azért írok néha a filmek alá pár sort a filmről,mert soknak csak akkor néznek meg egy filmet ha "elég jók" a hozzászólások. Ne e szerint válaszatok filmet mert akkor kihagyjátok többek között ezt a filmet is. A téma választás rendkívül merész volt és külön dícséret a film rendezőjének aki ilyen tökéletes munkát végzett. A színész aki alakítja Lili-t nos nem nem meleg a való életben. A film egy olyan férfi történetét meséli el aki mert változtatni és tett azért hogy közelebb kerüljön ahhoz amilyen valójában szeretne lenni. Ezt a filmet első sorban olyan filmrajongóknak ajánlom akik vevők egy ilyen fajta "nehéz" filmre. Azoknak akik alkalmanként megnéznek egy filmet és csak bizonyos témájú,hangulatú filmeket kedvelnek és nem nyitottak olyan filmekre ahol a normától eltérő dolgokról szólnak azok ne ezt a filmet válasszák.
Számomra a színészek tökéletesek voltak nagyon jó volt a helyszín választás is és a film hangulata sem volt lapos mert minden résznél más és más érzéseket keltett. 10/9
SPOILER! Alapjáraton szép volt a film, de azért találtam benne 1-2 kivetnivalót. Először is, beleférhetett volna 1-2 visszatekintés a főszereplő gyerekkorába, olyan pillanatokra, amelyek sejtetni engednék, hogy ő más. Így nekem teljesen olyan volt, mintha derült égből villámcsapás, egyik pillanatban normális férfi, másik pillanatban meg már ízig-vérig nő, minden gondolatával és mozdulatával együtt. Nekem ez túl hirtelen változás volt, nincs teljesen felépítve a sztori, lépcsőről lépcsőre. Ez csak azért volt baj számomra, mert így nem sikerült teljes mértékben azonosulni, vagyis inkább beleélni magam Lili fájdalmába. Másrészt, én nem tudom, mit élhetett át a főszereplő, de nekem egy kicsit nagyobb vívódás belefért volna. Amint felvette a női ruhát, mindig mosolygott és boldog volt, hogy nő lehet, és rögtön teljesen biztos volt a dolgában. Számomra inkább az lett volna hiteles, hogy ugyan a lelke mélyén tudja, hogy ő valójában nő, mégis sokkal többet vívódik, még női ruhákban is, nem pedig csak mosolyog. Itt hiányoltam egyfajta érzelmi hullámvasutat, ahol egyik pillanatban úgy érzi, megtaláta az igazi énjét, másik pillanatban pedig gyűlöli magát. Ezen kívül nekem tetszettek a színészi játékok, bár igaz, Eddie nekem tényleg sok volt az elejétől, így nem tudott kinyílni, kifejlődni a karaktere. Az elején lehetett volna kevesebb, a végén pedig már egy kicsit tényleg sok is volt.
Tetszettek az észrevételeid DE!
A filmben emlékezz csak szó esett arról, hogy megcsókolt egy férfit még tini korában. Aztán amikor elmegy az egyik estélyre és kikezd vele egy férfi elkezd vérezni az orra és összezavarodik. Valamint amikor találkozgat azzal a férfival nem mennek tovább a csóknál. Eljár orvoshoz is többhöz is ellátogat hogy megtudja mit akar ki ő. Emelett nem akarta elveszíteni a feleségét. Itt azért nem derült égből villámcsapásról van szó. Ez a folyamat már akkor elindult amikor megcsókolta azt a srácot csak mivel a környezete előtt nem merte felvállalni és nem merte kiélni a fantáziáját ezért elnyomta. Sajnos sokan eltudják úgy nyomni a bennük rejlő igazi énüket hogy az se érdekli őket ha közben szenvednek. Mindent megtesznek azért hogy elfogadják őket és megfeleljenek az elvárásoknak. Az a jelenet ahol a felesége megkéri hogy álljon moddelt az volt szerintem az utolsó csepp a pohárba.
Hónapok óta várom ezt a filmet, és most őszintén fájt, amiért a megnézése után le kellett pontoznom. A történet valóban nagyon különleges, és a maga nemében egyedi. Lili Elbe nagyon különleges ember volt, erős, bátor és elszánt (gondolom én legalábbis, elvégre egy ilyen komoly műtétsorozathoz a kétségbeesés nem elég, de a filmben én mégis több kétségbeesést láttam, mint bátorságot), akinek a történetét már nagy vonalakban ismertem ez előtt is. A lelki része sem újdonság számomra. Mindennek ellenére azt kell mondjam, hogy ez a film erőltetett. Rám erőlteti azt, hogy ez az egész emnynire nagyon szép, nagyon gyengéd és menynire nagyon drámai. Nos, nyilván nem tudhatom miylen lehetett a 10-20-as években homoszexuálisnak, pláne transzexuálisnak lenni, de úgy hiszem ha megkérdeznék erről valakit, annak nem a finom és gyengéd kifejezések jutnának először eszébe, bármennyire is felvilágosult és tomboló volt az akkori gondolkodás. A két főszereplő között nulla a kémia, mintha az első perctől távolságtartó testvérpár lenne, márpedig ők elméletileg szerelmesek. Gerda szerepében Alicia Vikander zseniális volt, amikor kellett buja kiscica, mikor az kellett teljes mellbedobással anyáskodott, és ezt akár a másodperc tört része alatt váltotta át a férje után síró feleségre. Lenyűgözött, itt egyértelműen ez a nő vitte el a filmet, mert ha szegény Eddie-re marad az egész, ebből hatalmas bukta lett volna. Nem, nem feltétlenül azért, mert mint színész nem jó, hanem mert "semmi különös". Már eleve amikor ránéztem az jutott eszembe róla, hogy tavi, mert az egész kisugárzása olyan, a tanítgatós jelenetek gyakorlatilag feleslegesek voltak, hiszen eleve úgy mozgott és olyanok voltak a gesztusai, mint egy travinak. Semmi fejlődést nem mutatott egész film alatt a katakter, sőt, a végére már kicsit unszimpatikus volt az állandó hisztijével, naaagy sokat mondó halgatásaival és a "Nekem Rossz" világnézetével.
A könyvnek fogok adni egy esélyt, mert még mindig reménykedem, hogy az többet hoz ki Liliből, mint ez a színész. De a film picit vontatott és szenvedős volt nekem. Remélem másoknak jobban bejön, mert a téma maga nagyon érdekes és őszintén örülnék, ha a film eljuttatná ezt a "világot" azokhoz, akik nem nagyon értik a transzexualitás érzelmi hátterét.
"az a baj" ~ *Admin*...-Talán igazad van,s bár nem mindenben értünk egyet,s nem mondhatom el sajnos hogy kicsattannék az egészségtől,de talán épp arra való tekintettel még kíváncsiságból sem kellene bele nézni,mások véleményét adott alkotásról olvasgatnom...,de azt szokták mondani,hogy a remény hal meg utoljára...
Igyekszem magam hasonló alkotásoktól távol tartani mert csak csalódás hátán csalódás...
S ennyi,pontosabban:'Sic transit gloria mundi!'...
Az a *4* unlike nem engem minősít,s a tényeken mit sem változtat.
Egy beteges ferdehajlamról filmet készíteni önnön magában is beteges,s azt imádni,no az meg még csak.Egészségére mind a 4-unlike tulajdonosának a perverz perceket,gondolom végig élvezték azt a fertőt.Milyen világ ez?A beteges ferde hajlamról lassan ódákat zengenek.Nyomjátok csak az unlike-ot és tapsoljatok a fertőhöz...
Te érted is,hogy miről hadoválsz? Nem gondolod komolyan hogy ezt eldönti valaki holnaptól nőként él,erre sajnos már gyerek korban utalnak viselkedésbeli változások ! Az ilyen embert támogatni kell nem kitaszitani!!!! Ő sem boldog attol hogy más testbe született! Máskor ne nézz ilyen filmeket ha ennyire érzékenyen érint a témája !!(nem sértésnek szántam és nem pacsiztalak le)
DE Igen, téged minősít lalaszom, csak az a gond ezzel, h nem lehet minden film adatlapját eltávolítani, mint a múltkor, ahol a holocaust tagadásába bonyolódtatok bele kis barátaiddal - itt a mozicsillagon. Van amit nem kéne megnézned, hisz tudod, h nem neked való és előre megvan róla a véleményed, ami nagyon sokszor másokat megbánt és igenis sértő. Örülj annak, h jó helyre és jó testbe születtél és beszélgess más fórumokon az ellenszenvedről, legyen az zsidó, meleg, vagy egyéb kérdéskör! Minden mozis oldalon vannak ilyen filmek és sehol sem tűrik meg a hozzád hasonló lelki sérültek kommentjeit. Csak szólok...
Nagyon vartam mar ezt a filmet, és végre megnézhettem! Einar a főszereplő, de én mégis úgy éreztem, hogy Gerda a kulcsfigura. Alicia Vikander szerintem az új színésznők között magasan a legjobb. Teljesen elhittem minden érzését. Míg Einarnak annyira nem. A magyar kritikakra ha valaki kíváncsi, nézzen utána. Gerdát az egekbe emelik szinte, és Einart inkabb amolyan masodhegedűsnek írtak. Egyetértek velük. Az igazi történet egyébként még pikansabb. Einar ugye nővé operaltatta magát, viszont Gerda leszbikus volt, amit nyíltan vallalt. Nekem még Hans szerepe se volt tiszta, mert kisebb reakciókból ítélve, nem biztos hogy az az egy kis ártatlan csók volt Einarral. Nagyon tetszett. 10*. Ja, és aki ódzkodik az ilyen témáktól, nehogy megnézze.
Ekkor frissült utoljára: 2023/03/18
Ekkor frissült utoljára: 2017/04/19
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/06
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/26
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: