Néhány norvég kutatóval való összeütközés után az amerikai Antarktisz-kutató állomás tagjai befogadnak egy szánhúzó kutyát. A befogadott eb azonban szörnyű átalakuláson megy keresztül, a testébe ugyanis idegen organizmus költözött. Felderítő csapat indul a szomszédos norvég telepre, ahol a romok és halottak mellett az amerikaiak egy jégből kiásott űrhajóroncsra bukkannak. Nyilvánvalóvá válik, hogy amikor a járművet felszínre hozták, az utasa elszabadult és bármilyen alakot képes felölteni. Miközben beköszönt a rideg sarki tél, rettegés költözik az amerikai bázisra.
Ez 1982-es? Nem hiszem el! Mekkora látványa volt, és még most is az. Bakker! Ez még mindig megüti a mércét.
10/7 Kicsit lassan indul, de amint elkezdődik a tényleges sztori, folyamatosan fenntartja a szinvonalat. Mindenképpen érdemes megnézni. Örülök, hogy én is megnéztem. Eddig féltem tőle, mert azt hittem, hogy egy gagyi sz.r. De szerencsére pont az ellenkezője.
Szerintem, ez egy hihetetlen jó film! Ha az oldalon lehetne az embernek a kedvenc filmjeit rangsorolni, akkor nálam ez biztos hogy mindig az első helyen szerepelne! Pontosan nem tudom megfogalmazni azt hogy miért is vagyok ezzel a filmmel ennyire elfogult, de az biztos, nagyon szeretem! Talán mert egy örökzöld klasszikus szerintem is. Talán mert ebben a filmben minden a helyén van, talán mert nem tudok semmibe sem belekötni ennél a filmnél! Talán mert nem lehet megunni a filmet, amit ez a film 1982-ben mint hangulatban, mint minőségben a nézők elé rakott, azt csak dicsérni lehet. Azóta is nagyon kevés filmnek van ilyen jó és félelmetes hangulata mint a The Thing-nek! A trükköket sem ette meg az idő vasfoga, nekem még mindig nagyon tetszenek! Egyszer azt halottam hogy a készítőnek John Carpenter-nek ez a kedvenc filme, szerintem sokan vagyunk így ezzel! Nálam a film 10/10-es, köszönet a feltöltönek a szuper minőségű feltöltést! Szép napot mindenkinek!
Ekkor frissült utoljára: 2023/03/26
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/14
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2021/01/03
Ekkor frissült utoljára: 2020/10/05
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: