Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester (Aaron Eckhart) vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel: az u00FBrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Belekeverednek a totális háborúba. A Földnek valószínu00FBleg vége. A katonák mégis kitartanak a végsőkig.
Látva a vegyes fogadtatást, a véleményem a következő; Valakinek bejön, valakinek nem! Lehetett volna így is, úgy is, ez lett belőle. Azért a feszültséget sikerült végig fenntartania a készítőkenek. Érdemes azon elmélkedni, hogy ha ez a valóságban megtörténne, milyen és mekkora baklövéseket követnénk el, nézve a körülöttünk zajló, mostani történéseket is, kis hazánkban és a nagyvilágban! Én nem tudom, mit tennék, ha menekülnöm kéne, ilyen ismeretlen ellenség elől! Ezért ezek a fikciók, inkább elgondolkoztatóak számomra és mindegyik elképzelésben, van valami érdekes és tanulságos dolog! A látvány nem volt beszínezve, inkább realisztikusnak tünt. Én élveztem a filmet és sokmindennel egyetértek amit az előttem lévők leírtak! Függetlenűl az ellentétes véleményektől. Mindegyikben van igazság! Aki ezt a "témát" szereti, szerintem feltétlenűl nézze meg! Kap tőlem egy 7-est és Tursmoo-nak köszönet a feltöltésért!
Egy háborúban, minden terv csak az első 1 percben tűnik működőnek, utána az már túlélés.
A filmben az tetszett, hogy az idegenek, nem úgy viselkednek, mint valami szuperlények, hanem úgy mint egy másik hadsereg katonái (helyezkednek, taktikáznak, védekeznek)
***SPOILER***
Ezt különösen a hídnál lehet megfigyelni, mikor a roncsautók közt próbálnak meg haladni az emberek.
*** SPOILER VÉGE***
meg kell nezni es kesz. Majd utana mindenki eltönti megerte e. a sok primitiv anyazos lenynek üzenem : Primitiv Magyarok vagytok! Tschüß...
Aki figyelmesen nézi a filmet, észreveheti, hogy sokkal kisebb emberveszteséggel is győzni lehetett volna, ha több kézigránáttal látják el a katonákat. Lehetőleg 1. világháborús gránátokkal, mert azok még nem tojás alakúak voltak, hanem hosszú nyelük is volt: jobban lehetett velük célba dobni. És kellettek volna még kis kézi tükrök ( női táskákban gyakori az ilyen), mert azzal el lehetett volna vakítani a drónokat. Szóval, vannak hiányosságai a filmek, de egyben tanulságos is. Most már legalább tudjuk, mit kell tennünk, ha valóban lecsap ránk egy földönkívüli civilizáció.
Én is megnéztem régebben és valahogy mégsem jött be. Talán azért, mert regényekben sokkal jobb sztorikat is tudnak fabrikálni, csakhogy ott a te fantáziádra van bízva a képi világ. Anyám bele-belenézegetett, a végén már azt kérdezte, hogy ezek meddig lövöldöznek még egyfolytában, nincs tárcsere? Egyet kell értenem azokkal, akik szerint ez inkább a US Marines toborzófilmje lehetne.
Még a régi V is jobb volt,illetve hihetőbb!Egy éppenhogy fejletebb civilizáció volt csak.Na de,hogy sokkal fejltebb?Nevetséges!Ezt senki nem gondolhatja komolyan!Képzeld el,ha csak a modern ember viselne haborút egy száz évvel ezelőtti civilizáció ellen.Nevetséges... Nem is érdemes róla beszélni... Mondom,szerintem észre sem vennénk és mennénk a süllyesztőbe!Ez csak az amerikaiak fejéből pattanhatott ki.Most képzelj el egy olyan civilizációt,ami nem sokkal,csak mondjuk ezer évvel(az univerzumban ez semmi,még homkszem idő sem)fejlettebb nálunk?!Harcolnának a jennkik?Észre sem vennénk és végünk lenne.
Most gondolj bele,ha mig29-esek és f22-esek repültek volna nem sokkal ezelőtt,csak mondjuk az amerikai polgárháborúban?!Hullottak volna a lovak,fingjuk nem lett volna a jenkiknek kik is szórják rájuk az áldást és ez csak a mi civilizációnk száz év eltéréssel! Egy másik bolygoról jött idegenekről még nem is beszéltem,akik képesek fényévnyi távolságokat átugrani.Ezt minden józan beletású ember tudja,nem tartana sokáig ez a haború,főleg,hogy észre sem vennénk,hogy háború van!:)
Asimov nem írt volna ekkora baromságokat,mert tisztában volt azzal,hogy itt millió(tehát nem száz) év differenciákról kell beszélni.Hangyák lennénk mi egy fejlettebb civilizációnak.Ott röhögnének,hogy pukkangatnak az amerikaiak,ezek meg küldenének valamit és tíz percen belül vége lenne az emberiségnek,ja és csak nekünk!
A szokásos,milliószor lerágott csont!Az akciófilmek kategóriájába kellett volna sorolni,mert semmi köze a sci-fi műgajhoz!Chuck Norrist hiányoltam és Seagal urat!Az idegen invázióról nem is beszélve!Egy olyan fejlett idegen civilizáció,amelyik képes hatalmas távolságokat megtenni csak azért,hogy jól ellássák mások baját,ott azt hiszem kár beszélni hadseregről!Viszont,ha mint agyatlan akciófilmet kell értékelni,akkor hét pontot megér!Mint sci-fi,két-három pont.
Nem tudom, milyen milliószor lerágott csontról beszélsz. Mert amit már ezerszer eljátszottak, az az, hogy "Jajj az idegeneknek pajzsuk van, nem lehet emberi fegyverrel kilőni őket!" ...aztán a film utolsó 10 percében történik valami, és az összes alien magától elpusztul vagy mégis kilövik (Világok harca, Függetlenség napja, hogy csak kettőt említsek...) Itt végre valami mást láttam, valami újabbat, ahol van értelme annak, hogy az emberek próbálják megvédeni magukat és nem csak a bodycount növelése miatt vannak ott...nekem tetszett a film!
Szerinted mennyi ideig tartana kiírtani minket egy száz,vagy akárcsak ötven évvel fejltebb civizilációnak?Ne legyél ennyire balfasz,mert nem szeretem,ha ostobák az emberek!Ide sem kell jönniük és már halottak vagyunk.Genetikailag módosított vírusok,baktériumok!?Szerinted fegyverekkel próbálnának janiskodni?Édes Istenem!Szart sem fognánk fel és másodpercek,vagy percek alatt tünnénk el a Földről!A nonotechnológiáról nem is beszéltem!Itt fognak lövöldözni az emberekkel,ennyire Te sem lehetsz naív!Dehogy!Egy jóval fejlettebb banda,aki rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel,majd idejön és harcol az amerikaiakkal!?Édes Istenem,mindig csodálkozom az egyszerű gondolkodáson,na de ennyire?
Kétpót,Mezőtúrt,Túrkevét ...stb miért nem támadják meg a marslakók?,úgy megnéznék egy Julinéni vs Alien harcot
j&k anulu01 ! *nyátok **csögök! Ez az egyik legjobb film, úgyhogy ne fikázzátok!
Bassza szájba magát aki itt cseszteti a filmet. Nem tetszik nem kell megnézni. Ez azoknak való akik szeretik az akciót a lődözést és nem azoknak akik nyálaskodásra vágynak. Szerintem kegyetlen jó film lett! Ez is nagyon jó és a Csatahajó is. Akinek nem tetszik nem fikázni meg basztatni kell nem kell megnézni oszt csá!
Akinek nem tetszik bazmeg az NE NÉZZE MEG TÖBBSZÖR ÉS HAGYJA ENNYIBEN!!! nem kell másoknak is elvenni a kedvét ettől csak azért mert neked nem tetszett! te is nyilván tudnál mondani olyan filmet ami neked tetszik másnak meg de nem kezdem el rögtön fikázni...tartsátok már tiszteletben h vkinek tetszik a film és hadjátok had élvezze basszus!
Szerintem jó filmet készítettek!:) Nekem tetszik.
Üzenem azoknak akik szerint nem jó a film hogy akkor ne üljenek a seggükön hanem szerezzenek pénzt és dobjanak össze akkor egy jobb filmet ha akarnak. Ha ezek után jobb filmet raknak össze akkor majd magyarázhatnak. Egy ovis gyerek is tud fikázni filmeket ennyi IQ-val. Ha nem látjátok a lényegét akkor inkább ne is írjatok kommentet mert ezzel magatokat égetitek be. Nekem tetszett a film!
Röhejesen szar film ilyen szar filmet még sohasem láttam az egész életemben, senkinek nem ajánlom, úgy szar ahogy van... Sci-fi megszégyenítője ez a film... Rohat szar. Olyan az egész mint ha vietnám lenne, csak éppen egy amerikai városban van. És semmi idegen lényt nem lehet látni benne, rohat szar film.
Milyen film??? Hmmm.. talán a Fügetlelenség napja 2 lehetne a címe, tele a jól megszokott filmes klisékkel, olyan egyszer megnézzni és elfelejteni film. Persze ez nem azt jelenti.hogy rrossz a film, egy vasárnap ebédután tökéletes családi kikapcsolódás mikor kint nem lehet mit tenni mert mondjuk szakad az eső. Én 6 értékelem egy 10 listán
SZERINTEM NAGYON JÓ A FILM!!!OLVASVA AZ ELŐZŐ VÉLEMÉNYEKET EZ A FILM MIÉRT NE LENNE SCI-FI!!DRÁMAIAN MUTATJA BE AZ ENBERI ÖNFELÁLDOZÁST!!PERSZE EZ BELE VAN TÉVE EGY TENGERÉSZ GYALOGSÁGI MEGMENTŐ STORYBA DE HÁT KI MENTSE MEG A VILÁGOT HA NEM A KATONASÁG!!JA A BRUCE WILIS MI??,AMÚGY KICSIT ÖSSZEGYÚRT A FILM TÖBB RÉGEBBI FILM IS FELIDÉZŐDHET!! (PL. FÜGGETLENSÉG NAPJA,VILÁGOK HARCA,)NÉZVE!!KÜLÖN JÓT TETT A FILMNEK A KÉZI KAMERÁS FELVÉTEL,ÉLETSZERÜBB MINT A FIX KAMERA VAN EGY KIS DOKUMENTUM FILM JELLEGE IS ÍGY HIHETŐBBNEK TÜNIK A FILM!!!SZERINTEM KÉSŐBB ÉRDEMESEBB LESZ MEGNÉZNI DVDRIPBEN MEG 5.1-ES HANGAL .A MOZIS VERZIÓK AMÚGY IS ÓCSKÁK!!JA NÁLAM A FILM 9 CSILLAGOT KAPOTT!!
Gyenge film.
Egyszer meg lehet nézni.Igazából háborús filmnek mondanám.A sci-fi kategóriában nagy jó indulattal tenném.A földönkívüliek szerepe mindössze annyi a történetben hogy el akarják foglalni a földet.Bár ez alap story de ez a tövábbiakban nem játszik különösebb szerepet.Igazából a tengerészgyalogságról szól.Övék a történet.:)
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/07
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/16
Ekkor frissült utoljára: 2023/11/20
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/10
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/21
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: