Renai (Rose Byrne) és Josh (Patrick Wilson) egy fiatal házaspár és egyben büszke szülők, akik szert tesznek egy ódon házra, ahova azonnal be is költöznek. Nem sokkal ezután kisfiúk balesetet szenved és kómába esik. A szülők nagyon aggódnak gyermekükért, azonban félelmeik csak tovább sokasodnak, amikor kiderül, hogy a házban gonosz erők lakoznak, melyek most eszméletlenül fekvő csemete lelkére pályáznak. Renai és Josh minden erejükkel megpróbálnak küzdeni a szellemvilág ellen, mielőtt még késő lenne, és fiúkat végleg elnyelné a túlsó oldal.
Bár már 13 éves ez a film, megvallom őszintén soha nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem. Egészen mostanáig. Aki folyton előugrádozó ijesztgetős rémalakokra számít annak csalódás lesz. Végig azt vártam én is, hogy na most ugrik elő valami ( sarokból, szekrényből.... stb.), de nem. Nézhető és néhol azért kicsit megborzongat, de ennyi.
A feltöltő munkáját köszönöm
10/8
Elnézést de ismét a Chapter 2 lett felrakva ide az egyes helyére szinkronosan, könyörgöm valaki javitsa mert nagyon szeretném megnézni, a felirat egyszeűen gagyi mert nem is látod magát a filmet mert olvasol, könyvem pedig van elég(ez személyes vélemény ha nem értesz vele egyet a te dolgod, de tarsd tiszteletben ahogy énis a tiédet).
Nagyon tetszett..ritka az olyan JO horror amitol tenyleg meg tudok ilyedni, mivel mar evek ota horror rajongo vagyok, es mar kezdtem feladni, hogy lessz valami uj, amit vegig lehet izgulni, az egesz film alatt be voltam panikolva es izgultam a szereplok miatt is! Fantasztikus film..Erdemes megnezni! A 2ik reszt ugy szinten! Koszonom annak aki feltoltotte. 10/10
Szerintem nagyon jó film volt! Edzett horror-rajongónak mondanám magamat,de ennek a filmek azért sikerült a frászt rám hoznia párszor! Mérföldekkel kiemelkedik eme a film az elmúlt 10-15 év horrorfilmek rengetegéből (föleg az ijesztegetésekre alapuló filmek sorából)! Továbbá a film másik hatalmas erőssége, az a fajta sötét, depresszív hangulat, ami az egész filmet belengi, illetve a mesterien adagolt feszültség, amit a rendező folyamatosan fokozz film befejezéséig sőt...Spoiler?
Mivel tudjuk, hogy a film már trillógiává duzzadt idővel, ezért film befejezésével sem adja meg a rendező, a várvavárt nyugalmat nekünk! Esetleges Spolier vége!
Ami még nagyon jól funkciónált a filmben, az a rendező személye volt! James Wan rendező az elmúlt évek munkásságával szerintem kiváló munkát végez (lassan már oda jutok vele kapcsolatban, ha meglátom a nevét egy film előzetesében akkor azt máris látni akarom)! Mesterien bánik a hangulatteremtéssel, a kamerabeállításokkal és hiába tudja a néző hogy "akkor most jön a kötelező beszaratos jelenet" de valahogy mégis sikerül elérnie hogy megugorjon a pulzusszámom a jelenettől! Jómagam azt veszem észre az elmúlt évek hasonló horrorterméséből, mintha sokan szeretnék Wan stílusát lekopizni a saját filmjükhöz (ez általában kevesebb sikerrel történik meg)! A filmben talán csak egy olyan dolog volt, ami nekem nagyon nem tetszett, de ha öszinte akarok lenni, nem tudom hogy ez a dolog a filmben szándékos volt e (mert ha igen akkor zseniálisan sikerült), az pedig a film Zenéje! Engem nagyon de nagyon fusztrált! Tudom, hogy a horrorfilmekben szeretnek a készítők a fusztrációra is építeni, de nekem ez már kicsit ebben a formában sok volt! A történet és a színészi alakítások rendben voltak! Nem mondom hogy egy klasszikus született, de mindenképp az elmúlt évek egyik kiemelkedő alakítását láthatjuk (az ijesztegetésre épülő horrorfilmek közül)! Nálam a film 10/9-es, köszönet a feltöltő és a fordító munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Nagyon jó film főleg az első rész /fejezet/. Azért is írom így, mert sok filmre igaz az a sablom hogy "...az első rész megtekintése nélkül is érthető a film...bla,bla..." na itt szerintem NEM! Sajnos én a második részt láttam előbb még moziba és az első 30-40 percben lestem hogy mi van!? Tehát mindenki az első részel kezdje mert ez a film olyan mint egy 2 kötetes könyv, sejted hogy mi van de nem érted ha 2-vel kezded. A filmről,igazi iparosmunkával van dolgunk, annyi mindent lapátoltak össze ebbe a filmbe a készítők hogy tényleg nem akartak semmit sem a véletlenre bízni és láss csodát, sikerült a bravúr működik a film. Szóval ha valami jó paranormális filmet keresel akkor ez tetszeni fog. Nálam 10/8, köszönöm a feltöltést!
jó lehet a film de légyszí ezt is felraknátok szinkrónizálva köszönöm
Nagyon jó volt,nagyon tetszett! AZ eleje még egy kicsit unalmas volt,de utána nagyon belendült. Örültem,hogy nem lett Happy End,mert szerintem egy horrorhoz nem `passzol`. (Pl.:The devil inside) Azok a hangok,amikoet hallott Renai a gyerek szobából nagyon hátborzongatóak voltak. És az a `lángoló arcú` ember;na attól aztán nagyon beparáztam. Mikor elmesélte Josh anyja,hogy mit álmodott és utána Josh mögött volt a démon,nagyon nagyot ugrottam.. EGyszerűen ahogy kinézett,félelmetes volt. A fekete haj és a piros arc! És a végén mikor mikor Elies-t (vagy nem tudom már,hogyan volt írva) megfolytotta Josh,először nagyot néztem,hogy ezt most miért kellett! De utána mikor Renai megnézte e fotót,hát mit ne mondjak,borsódzott a hátam. Mindenkinek ajánlom a filmet,egyik kedvencem lett! 10/1000!:)
kedvenc filmem lett <3 nekem nagyon bejött :)
Azért gagyinak nem nevezném... végül is nem lett happy az end, úgyhogy nekem ezért jobban bejött, mint azok a filmek, ahol kéz a kézben távozik a boldog család, miután mindenki felépült a démoni megszállottságból. Nézhetőbb, mint a Sikoly és hasonló förmedvények, amikből ráadásul 215 folytatás készült...
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/11
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/27
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/06
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/07
Ekkor frissült utoljára: 2023/03/12
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: