Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gamma-sugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit, és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadít fel benne: a Hulkot. Banner kénytelen az árnyékba húzódni, bujkálni, elszakadni attól az élettől, amit ismert, és attól a nőtől, akit szeretett, miközben menekül az őt üldöző "Villám" Ross tábornok és a hadigépezet elől, akik azért üldözik, hogy elkapják, és erejét brutálisan kihasználják. Emellett azonban feltűnik a színen egy új, szörnyű ellenfél, a Förtelem, akinek pusztító ereje még Hulkét is felülmúlja. Hősünknek tehát döntenie kell: vagy elfogadja a tudós békés életét, vagy felfedezi a hőst abban a lényben, aki benne lakozik.
Az Eric Bana-s és ez a Norton-os Hulk számomra kakukktojások. Mármint hamarabb készültek, mint a Ruffalo-s filmek. De nekem is Ruffalo Hulk-ja volt az, ami a leginkább tetszett. Persze a technikai fejlődésnek köszönhetően sokkal szebben tudták animálni a Nagyfiút a későbbi filmekben. De a személyisége is sokkal jobban illett a karakterhez. Róla elhiszed, hogy egy tudós. Érzékenynek mondható, és éppen ezért van a tudós, és Hulk között egy kontraszt. De ez a többi esetben is igaz. De itt szembetűnőbb, nekem legalábbis. Bana... határeset. Norton szerintem egyáltalán nem. Szóval ez is egy fontos szempont. A másik Hulk. Bana Hulkja sokkal egyszerűbb. Bruce Banner itt sokkal inkább egy áldozat. Megtörtént vele a baj, és csak sodródik. Sajnálod, de ennyi. Feldühitik, ő zúz egy sort. De aztán meg a végén megsimizi a Betty. Ha az ezredesnek lett volna esze, felismeri ezt, és a kutyája lehetett volna, akit oda küld, ahova akar. Aztán a feladat után megölelgetik, megszeretgetik, megdicsérik. Leginkább Betty. Norton Banner-je meg el akar menekülni. Fél ő is magától, fél feldühödni. De akkor mit keres egy favellában? Nehéz a világon észrevétlen maradni. De szerintem el tudott volna menni egy olyan helyre, ahol nem találják meg. Afrika biztonságosabb részeire (talán Dél-Afrika?), Japánba a sok ember közé. Meg talán a kevésbé jelentős, kisebb szigetekre (Karib- szigetek vagy hasonlók), ahol nem lóg ki annyira a tömegből, és találhat munkát, amiből megél. Brazilia sosem volt egy biztonságos hely, a favellák meg tele emberrel, a közbiztonság nagyon rossz. Szóval a vérnyomást megdobhatja, ha itt élsz. Japán is a sok ember miatt lehet esetleg rossz választás, a tömeget sem mindenki birja. A technika jobban elérhető, jobb a fizetés. De a fehér ember kilóg, illetve az ember hamarabb lebukhat, a több kamera miatt. De a vidéki részek talán alkalmasabbak lettek volna, nyugodtabbak.
De alapvetően nem volt ez a film sem rossz. Az akciók jók, Hulk sem néz ki rosszul. Blonsky-ért kár. Mármint alapból nem voltak rossz indittatásai. De gondolom az erő megrészegitette.
10/6-ot adok érte. Bocsi a sok felesleges szócséplésért. De akkor is Ruffalo Hulkja a legjobb.
A vége gagyi volt. Amikor egy filmről látszik, érződik hogy kizárólag anyagi haszon szerzésének céljából készült, az elrontja a mű befogadásának élményét. Egész tűrhetően induló történetből gyorsan középszerű posványba váltott a film, majd a végére a rajzfilmszerű CGI teljesen unalmassá és idegesítővé tette. Sablonos tömegcikk, a karakterek laposak, papírmasé-szerűek, fejlődni képtelenek. Ez kell a közönségnek, látványos, hangos de üres pattogatott kukorica.
Szerintem az utolsó fél óra borzalmas volt. Jobban örültem volna ha ez a film egy amolyan alternatív Hulk. Mondjuk Bruce ott az asztalon végleg meggyógyult volna és együtt marad a csajjal, a tüskést meg elintézte volna a katonaság egy látványos csata után mondjuk tíz hangágyúval mert hát pl Bruce-t kettő majdnem lenyomta, a tábornok meg a végén egy shield börtönbe kerül.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/23
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/07
Ekkor frissült utoljára: 2023/08/03
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: