Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona (Emily Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot.
Most szerdán néztem meg moziban, csak ajánlani tudom. Nagyon pörgős, látványos, jó a történet, nézzétek meg, megéri az árát. Nem szeretem Cruise-t de így elviselhető volt :D És valóban jól játszott. Nem mellesleg ez egy mangából készült, szóval vééééééégre egy amit jól feldolgoztak és nem gagyi a végeredmény. Egyedül az utolsó 2-3 perc nem tetszett, de igazából nem rontja le a filmet. 10/10 pont
Köszönöm, hogy ilyen hamar, és szerintem mindenki számára megfelelő minőségű feltöltésekkel, láthattam a filmet. Teljesen tetszett, (a filmkritikusok biztos el vannak foglalva a részletekben kötekedéssel...) de ez az ő bajuk. Mindenképp nézzétek meg, ... aki nem rajong a sci-fi -ért az is... bár ez több volt annál mint ami ebbe a kategóriába tartozik. Egyszóval korrekt, remek mozi, emlékezetes... :)
Mennyi lehetőséget kínál az, ha tudom mit és hol rontottam el és lehetőséget kapok arra, hogy másként és jobban csináljam azt amit tegnap nem sikerült véghez vinni. És mennyire más lesz a nézőpont, ha tudom nincs lehetőségem előlről kezdeni, mert nincs több életem: ha hibázok, az végzetes! Tom Cruise nem tud kiöregedni, nem tud kiégni, nem tud karikatúrát játszani, nem lehet skatulyába zárni még ötven fölött sem. Magával ragad ha akarod, ha nem. Elhiszed, hogy lehet másként, lehet jobban, lehet és kell tanulni nap, mint nap újra és újra! Mikor tudod, meg kell hallnod ahhoz, hogy élni tudj! A holnap határa az a film, ami a maga felvállalt de tökéletesen kiaknázott és megvalósított egyszerűségével képes a sikert elérni, mert nem akar világot megváltani, nem akarja átlépni a saját határait, és nincs benne semmi öncélúság, csak és kizárólag a nézőt akarja szórakoztatással kiszolgálni, ami tökéletesen sikerül is neki.
hmmm 10/7 de csak a jó szívem miatt. Engem annyira nem fogott meg. A történet nem is új - egy háborús/mi lenne ha/sci fi (láthattad, animékben, filmekben, játékokban, most nem sorolom a címeket.) - meg azért egy kicsit lukacsos is. A vége meg az aztán ... öhm érdekes. A szörnyikék se túl egyediek. A karakterek nem rosszak. A humorfaktor egész jó. A látvány kellemes. Tom bácsi egész jót alakít, bár tény hogy ez nem egy dráma. Nos. Ha egy nem túl nehezen követhető látványdús akció sci-fit keresel akkor ajánlani tudom.
hát még jó hogy nem mentem el rá moziba, kár lett volna azért a 10€-ért is :/
mindig, mindig, mindig ugyanaz történik benne, csak mar tudja h mi fog történni mert már millioszor megtörtént. Szerintem egy ilyen "UFO"-s filmhez jobb történetet is kitalálhattak volna, amugy az effektek jok, az gép amibe belebujnak pedig nevetséges,,,5/10
Ekkor frissült utoljára: 2023/12/29
Ekkor frissült utoljára: 2022/05/12
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2022/09/06
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/29
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: