Az igaz történeten alapuló filmdráma a Puccio dinasztia életét mutatja be. A család nevéhez számos emberrablási eset és gyilkosság köthető, a múlt század nyolcvanas éveiben.
Nem semmi történet. De ahogy lenni szokott az igazi szemétládákról nem esett szó.
Spoilergyanú.
Valakik parancsára kiképezték ezt a nyomorultat, nyilván sok másikkal együtt..Épp csak a rendszerváltás után ez az aljas kis gennyláda tette tovább amire megtanították. Azon csodálkoztam hogy nem teregette ki a szennyest a múltjából a kis lojális, hogy egyem a szivét.
Nem szabad kihagyni! Bár a felirat több helyen hiányos, ez a film élvezetéből nem vesz el sokat. Egybként kitűnő film, még akkor is, ha egy életrajzi filmtől az ember több és mélyebb karakterábrázolás várna. A színvonalas játék ellenére nem nagyon ismerjük meg a szereplők élettörténetét, így tényleg érdemes utánaolvasni, mielőtt, vagy miután megnézzük a filmet. A sztori egyébként remek, a film ritmusa pergő, nem is gatyáznak sokat, az első perctől cselekmény van. Szerintem remekül megkomponált mű, ami nálam 10/8-at ér.
Kár, hogy ennyire lepontozták mássok filmet. Persze kell hozzá kisebb háttér tudás (nem túl sok) is, de attól még érthető, pláne, ha az emberi, érzelmi-indulati oldalát tekintjük.
Szerintem kifejezetten érdekes és lebilincselő volt, amellett, hogy végig az pörgött bennem: ez megtörtént. Szóval szerintem ez erős 8-as. Köszönöm a feltöltést, feliratot. És végül kedves nagyon kritikus filmnéző társaim, irány a net, mielőtt megnéznétek!
Ekkor frissült utoljára: 2020/09/10
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/25
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/14
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/06
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: