Kristen Amber Heard a Chamberlain Pszichiátriai intézetben ébred fel, védőőrizetben, összeverve, megvagdosva és bedrogozva. Teljesen zavarodott, és fogalma sincs, mi történhetett vele, és hogy került erre a helyre? Az intézet lakói ? négy hasonló helyzetben lévő nő ? sem tudnak segítséget nyújtani neki a történtekről, és Kristen hamarosan rájön, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak. A levegő súlyos titkokkal terhes, éjszakánként pedig, amikor a kórház amúgy is sötét és baljós, különös, zavaró hangokat lehet hallani. Úgy tűnik, nincsenek egyedül. Amikor a lányok egymás után eltűnnek, Kristenben eltökéli magát, hogy mindenáron kiszabadul az ördögi helyről, mielőtt ő is áldozatul esik a szellemnek, ami a helyet kísérti, menekülés közben azonban sikerül megtudnia az igazságot ? ami sokkal rémisztőbb, mint ahogy gondolta?
Szerintem, ez nem volt egy jó film! Először is, én imádom John Carpenter filmjeit! Hihetetlen hogy milyen örök klasszikusokat köszönhetünk Neki és ezért én mindig nagy tisztelettel fogok rá gondolni! Ezért is van az hogy ha láttom hogy a Mester új filmel érkezik már nézem is amint tudom! Ezzel a filmel azért viszont voltak gondok, de előbb ami jó volt a filmből! A színészi játék egész jó volt, passzolt a játékuk a történhez. A történet az is jó volt főleg nekem az tetszet igazán benne, hogy ki hinne egy elmegyógyintézetben kezelt nőnek és az ő "képzelgéseinek" felvetés! És sajnos ennyit a pozitív dolgokról, ami viszont gyengén szerepel a filmben, az a félelemkeltés! Nálam inkább csak az érdeklődésemet tartotta fenn a film, hogy akkor most pontosan mi lesz a vége, de egy percre sem tudtam félni a film alatt és egyszer sem éreztem azt hogy sikerült volna megijesztenie a filmnek, sajnos! Olvastam a lenti kommentekben hogy a film zenéje nagyon jó volt, erre csak annyit, hogy ha Carpenter maga készítette volna akkor még jobb is lehetett volna, hisz tudjuk hogy van tehetsége hozzá! A film végi csattanó nekem nem nagyon tetszett, kicsit olyan szájbarágósnak éreztem! Nálam a film 10/6-s, köszönet a feltőltö és a fordító munkájáért! Szép napot mindenkinek!
én imádom, szerintem jó kis csavar van a végén. bármikor megtudnám nézni :D és a zenéje *.* még mindig hallgatom a telómon, nem szoktak nagyon megfogni a filmes zenék, de ez valami hihetetlen jó :) 10/10
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2021/12/17
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/14
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/14
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/14
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: