Egy csapat végzős diák a halottak újraélesztésével kísérletezik. Amikor sikeresen felélesztenek egy kutyát, a dékán tudomást szerez a jóvá nem hagyott tesztekről és leállítja a kísérleteket és elkobozza a kutatási anyagokat a készített videókkal együtt, amely bizonyítaná, hogy a kísérlet működik. Kétségbeesésükben, hogy évek munkájának eredményeit megmentsék, betörnek saját laboratóriumukba, hogy reprodukálják az eredményeket. De a nagy kapkodásban a csapat egyik tagját megrázza az áram, így ő válik az első emberi tesztalannyá. Azonban, ha valakit visszatér a halálból, az már nem ugyanaz az ember, hanem a megtestesült gonosz.
Nagyon tetszett a film ! Kicsit emlékeztetett az 1990-es ,,Egyenesen át,, című filmre. Ami szintén hasonló kategória. Biztos vagyok benne hogy ha annak megcsinálnák az új változatát ,,ütne,, akkorát mint ez. A történet nagyon is elképzelhető,nincs benne túlragozva semmi. 13-as a doktor viskóból :D ( Olivia Wilde ) pedig félelmetesen jól játszik.
Nálam ez a film 10/10
Köszönet a feltöltésért !
Nem volt ez rossz szerintem fe néha eszembe jutott az atticus institute rola na meg az egyenesen átt is))Kb en annyit hoztam ki ebbol ahogy en ertelmezem legalabis hogy gyerekkoraban okozott tűz miatt a lelke pokolra kerult es mikor visszjott gonossza valt vagy ilyesmi,en egy 7et adok rá köszi)
Megse néztem ezt a filmet, mert annyi volt itt a negatív kritika. Aztán most meg megnéztem, csak úgy, mert ahhoz volt kedvem, és nem is volt annyira rossz, bár nekem elég rövid volt, meg sztem nem is értettem. De misztikus-thrillernek tényleg nemrossz.
Egyszer meglehet nézni, én legalábbis, többször nem fogom.
Köszi a feltöltést !!!10/7.
SPOILER!!!!!!!!!!!!!!
Én azthittem, hogy valami démont hozott a halálból vissza magával, de most már aztgondolom hogy a kísérlet miatt kattant be, aztán azis lehet hogy én nem értettem az egészet ?!.
Szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a filmből mert az alap történet jó. Sok volt az elözmény és a vége is kicsit fura volt számomra. A baj az, hogy lényeget ledarálták 20 percben. Ettől függetlenül én sokkalta rosszabbra számitottam, szóval kelemes csalódás volt. 10/6
Az nem gáz,ha hasonlít egy film netán egy másikhoz,ha az jobbra sikerült...,de hogy ez a film időpocsékolás,nos az is biztos.Ez sajnos elmondható a manapság készült összes hasonló filmről...,s ami még gázabb ennél is,hogy az időt megpróbálják néhol sex jelenetekkel,romantikával húzni,halasztani...
-Ez a műfaj is haldoklik.Nincs egy jó remake,új ötlet meg végkép...
Tegnap néztem meg az ALIEN első részét.Úgy látványra,mint tartalomra különb volt mint a manapság gyártott bármelyik produkció,ettől pedig...,nos nem lehet párhuzamot vonni,mert ez a bemutatót leszámítva,miben összeturmixolták a látványt(?),semmi más nincs.
A mozi.hir24.hu-n találtam ezt az apróságot a film kritikájában.
'A kísérleteket biztosító orvosi cég felfüggeszti a kutatást, mondván: túl veszélyes és már bőven túllépik a kutatók a saját hatáskörüket. Valójában csak arról van szó, hogy a cuccot hadászati célokra akarják használni, a nagy kitakarítás előtt azonban még egy utolsó kísérletet tennének a dokik...'
Emlékszik itt valaki katonai célokra? A történetben ilyesmit meg sem említenek. Vagy én vagyok a hülye és elsiklottam valami felett?
Köszönöm a feltöltőknek a jobb minőséget! Vártam már, hogy megnézhessem ezt a filmet, mert elég rossznak tűnt, de kiderült, hogy jó megérzés volt. :D Elég volt a játékidő, hogy kibontakozzon a rendező. :D Aki ezt a történetet írta csak összedobált pár jelenetet, de gratulálok, mert olyan, mintha egymást követnék. A nézőknek egyetlen kis idelyük sincs, hogy azonosuljanak valamelyik szereplővel, így jobban élvezhessék a történteket. A film során 3 személy érzelemvilágát kell magunkra vegyük, ami a kidolgozatlan történetszál miatt nem adja meg az élményt. Több kérdés is felmerül, pl.: Egy gumi nyelű fogantyú, hogy vezeti az áramot? Hová lett a kutya? Miért ilyen sűrű a szekrényből folyó vér? Miért gondolja azt az író, hogy azért, mert valakinek nagyobb az agyi neuronintenzitása képes tárgakat mozgatni a gondolatával? Meg még sorolhatnám! Pozitívumként nem tudok semmit sem felhozni! A történet unalmas, a színészi produkció siralmas, a látvány világ pedig sablonos! Összességében: Ha nem találsz valami érdekes filmet 1x megnézheted, de másnap nem emlékszel majd rá! :D
Volt már ez a film 1990-ben, akkor "Egyenesen át" (Flatliners) címmel vetítették.
Hasonló sztori, hasonló megoldások.
50 %
Ez furcsa, mert nekem meg kükönösen tetszett. Főleg az eleje foglalt le nagyon, és meg is lepődtem hogy ilyen hamar a film vége felé járok. A vége már lassabban ment, de 10/7 pontot megér. Viszont elég befejezettlen, lehetne tovább húzni.
Azt még megjegyezeném hogy az utolsó vontatott részeknél unalmamban megijedtem, hogy holnap hogy szerepelek a matekérettségin. Pedig még csak jövőre derül ki.:D
SPOILER!!!!!
Kár, hogy mindig a legjobb fej színes bőrű hal meg először...:(
SPOLIER VÉGE!!!!!!
Vártam már nagyon, hogy megjelenjen a film, mert a trailer alapján ígéretesnek tűnt. MEGNÉZTEM. Én ritkán szoktam azt mondani egy filmre, hogy "szar" volt, de ez sajnos az volt. A film eléggé unalmasra sikerült.
!!!SPOILER: Kíváncsi lettem volna, hogy beadta mindenkinek a Lazarus szérumot akkor mi történt utánna? SPOILER VÉGE!!!
Úgy tűnik,hogy nem egy filmet néztünk a többiekkel! .D
Nekem ez nagyon tetszett!Noha enyhén szólva is meredek az elképzelés.
Ha lesz dvd rip,szerintem újra nézem.
Mindenki számára egyértelművé teszi,hogy senki ember fia NEM játszhatja "Isten nyilát",bármilyen világfordító tudomány is van a birtokában
Továbbá senkinek nincs joga,hogy maga mellett tartson valakit,mások biztonságát veszélyeztetve.EZ NEM SZERELEM-SZERETET!!!
Ez önzés!
Jó kis hetes erősségű thrillernek mondanám.Hasonló témában Katherine Heigl filmjét láttam a Gonosz sosem alszik(2003)
Olivia Wilde király volt.:)
Csak fikázni tudtok??? Akkor miért néztétek meg? Szerintem nem is értettétek,mert eszetek annyi,amenyire oltottátok a filmet. Tényleg nem horror,inkább Thriler,nekem 1X bejött. Örüljetek,hogy volt egy XY-aki fekrakta nektek ide ingyen. Ksszi a feltöltést !!!
Ekkor frissült utoljára: 2023/01/10
Ekkor frissült utoljára: 2016/11/01
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/02
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/25
Ekkor frissült utoljára: 2022/11/09
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: