Az iskolák sehol a világon nincsenek biztonságban. De nem a vad tinédzserek vagy nem még vadabb túszszedők jelentik az igazi veszélyt: hanem a gazdasági megszorítások. Amikor egy békés természetű, lusta biosztanár (Kevin James) megtudja, hogy az igazgatóság spórolásra hivatkozva meg akarja szűntetni a zenekart, hogy elbocsáthassa a bohém zenetanárt (Henry Winkler), akcióba lép. Már csak azért is, mert azt reméli, így végre bevágódhat az iskolában dolgozó nővérkénél (Salma Hayek), akit eddig semmilyen ravasz udvarlási módszerrel sem tudott levenni a lábáról.Jobb híján indul egy utcai harcos versenyen, és bár hatalmas pofonokba fut bele, gyűlni kezd a pénz. A siker magával ragadja, és pár fura figura segítségével újabb meg újabb bunyókra jelentkezik: minden KO újabb bevételt jelent. Végül annyiszor fog padlót, hogy meghívják egy igazi, nagy versenyre: ha ott sikerül nyernie, megmenekül a zenekar.Egy védtelen pedagógus a jó ügy érdekében szembeszáll a ketrecharc királyával.
Ez a film olyan, mint a "Warrior - A végső menet" vígjáték változata. Itt Bioszt tanít a főszereplő és Ditrich ellen harcol, a Warriorban pedig fizika tanár a fickó és Kobával küzdőtt meg. Amúgy mindkét film jó.
Köszi a feltöltést!
@Noel - kattints a Lejátszás feliratra az adott lejátszó nevével egy sorban láthatod. PL. Played - Lejátszás. Utána átnavigál egy másik oldalra, ikszeld ki a reklámot, katt a jobb sarokban felül a skip this ad feliratra (visszaszámol-> sárga). Minden reklámot zárj be, és katt a nyílra, vagy a free downloadra és aztán a nyílra, az attól függ, h melyik lejátszót választod. Használj Google Chromeot, az jobb az oldalhoz! De azért nem ártana, ha elolvasnád a SEGÍTSÉG menü pontot is. Jó szórakozást! ;-)
Köszönöm a feltöltést,de nekem ennél a filmnél megint ez a b-kategóriás,RTL klub délutáni sztárparádés feelingem volt,Kevin James az Adam Sandler féle holdudvarba tartozik,így szinte garantált a gagyiság.Akinél alacsony az ingerküszöb,annak kiváló szórakozást nyújthat.És ezzel nem akarok megbántani senkit.
Ekkor frissült utoljára: 2022/10/03
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/18
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/07
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/31
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/05
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: