Ebben a gótikus Sheridan történetben egy lány, Carmilla, anyját keresve, megismerkedik Laura-val, aki egy étteremben felszolgál. Carmilla anyja, Troy Picket-nél lakott egy lakókocsiban, aki nem más mint Laura édesapja. Az anyák lezbikus szeretők voltak, és a testi vágyak mellett egymás vérét itták és így vezették le nemi vágyaikat. Carmilla anyját egy vámpír boszorkány szállta meg és jó maga is az volt. Laura apjának végezni kell Carmillaval hisz lánya épp olyan veszélyben van mint hajdanán, anyja. Ha szeretkezik Carmillaval ő maga is vámpirrá változik ....
Ki szeretkezik kivel? Az apa a lányával? vagy A lány az anyjával? Vagy a leszbikus boszorkánnyal? Ez annyira zavaros, hogy azt hiszem ki is hagyom a filmet. Van egy olyan érzésem, hogy a trailerben látottak, nem is annyira különböznek a filmbéli tartalomtól, ami nem sok jót ígér.
Ez egy nagy nulla. Még arra sem érdemes, hogy elkezd nézni. Minden kiszámítható benne, pocsék rendezői munka. Néha felébredt bennem a remény, hogy végre kezd jó film lenni. Izgalmas, ahol kiderül milyen gonoszság történt, és hogy most visszavágnak, legyőzve azt, aki gyilkolt. De nem. Ennek ellenére megpróbáltak egy dramaturgiai befejezést adni, a jobb hatás véget, ami olyan rosszul sült el, hogy inkább ki kellett volna vágni, és tizenöt húsz perccel a normális vége előtt befejezni. Katasztrofális. És hagytak egy sorozatgyilkost tovább ölni. Super. Ilyen egy amerikai film. Normális esetben, egy jó tervel meg kellett volna akadályozni az egészet. Vagy egyszerűen hívni a rendőrséget. Le sem pontozom, nem érdemes rá. Aki tanult hasonló dolgokat, és látott már sok jó filmet, az tudja mit írtam, és miért.
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/05
Ekkor frissült utoljára: 2023/02/07
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2021/05/16
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: