Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelméről, és szeretőkről, de mindenekelőtt szexuális kalandjairól, amelyek bővelkednek extrémitásokban, zavarba ejtő helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megértően, ámde zavartan hallgatja a nőt és a történelemből, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a nő tetteinek.
nem léteznek ők magyar fordításban? annyira szeretem Shiát, de felíratosan nem az igazi ez.
Kertesem ezt a filmet szinkronosan , magyar nyelven !!! Tudna valaki segiteni a beszerzésében ?? Ha valaki tudja, hogy a neten hol tudnám ezt megnézni szinkronosan, kérem az jelezze felém az [email protected] cimemre ! Előre is köszönöm mindenki segitségét!!
Olvastam az eddigi véleményeket!! 77 ezren nézték meg idáig !! Eléggé sokan kiváncsiak az ilyen témájú , müvész vagy nem művész, dráma vagy nem dráma filmekre !! Lars von Trier elismert nagy rendező !! Az eddigi összes filmjében az élet egy-egy érdekes területét mutassa be tök élethűen!! Sok benne az intim jelenet ? Akinek nem tetszik ne nézzen oda !!
Ebbe a filmbe minek kellet milliókat ölni? Egy nem százas rendező szexuális fantáziálásának megfilmesítése, egy soft pornófilm intellektuális köntösbe burkolva (bár ez nem sikerült). És ezeket az ismert színészeket vajon mi késztette arra, hogy játszanak benne? Steve McQueen Szégyentelenje egy ugyanilyen szexfüggő férfiról szól, az ennél a filmnél százszor különb. Az egy igazi dráma. Van benne meztelenség, de azért nem mutatnak nemi szerveket percekig pár milliméterről. Megnéztem mindkét részt, kíváncsi voltam, annyira nagy volt a hírverés körülötte. Le van tudva. De nem volt egy nagy élmény. Kíváncsi vagyok, akiknek tetszett, konkrétan mi az, ami megfogta őket a filmben?
Hát, én szeretem, ha van mondanivalója egy filmnek, lehet nevetni rajta, izgulni, esetleg valami különleges helyen játszódik, vagy lehet agyalni rajta. De ebből a filmből csak nemiszervek ugranak be, semmi nagy színészi játék. És egyáltalán, nem nézném meg még egyszer, az tuti. Biztos túl nagyok az elvárásaim. A végén már néztem az órát, mikorra fejezi be a csaj ezt a remek memoárt.
Még nem láttam a filmet, majd csak a véleményem megfogalmazása után szándékozom belekezdeni. Nem sokkal előttem lordmiko megírta, hogy miért nem tartja érdemesnek A Nimfomániás megtekintését, amiben van ráció, de én mégsem egyezem vele, így én is leírok pár dolgot, amit érdemes megemlíteni. 1.(Kóroktan) A nimfománia, mint ahogy azt, minden bizonnyal a film is be fogja mutatni, egy betegség. Az hinnénk, hogy minden épelméjű ember tudatában van ennek, de ez nem igaz. Többnyire, a férfiak dobálóznak ezzel a kifejezéssel, az esetek 100%-ban jogtalanul. Bár én hímnemű vagyok, de ez szerintem is sértő, sőt az igazság az, hogy én a kretén, Down-kóros, Hiv pozitív, lábgombás, herpeszes jelzőkkel sem illetem a környezetemben levőket, mert az már tényleg a kulturálatlanság legalja. 2. (Kórfejlődés) A rövid tartalamból rájöhetünk, hogy ez egy olyan életút bemutatása, ami nem egy romantikus-vígjáték, hanem egy dráma. Ha kedves ???????, a drámát tartod rombolónak, akkor azt hiszem rossz helyen keresed a probléma megoldását, mert az valahol az antik görög irodalomban gyökerezik. Én személyszerint nem tartom érdemesebbre a Romeó és Julia elolvasását, mint ennek a filmnek a megnézéset, csak mert ez a film bűzölög a szexuális túlfűtöttségtől. Egy emberi élet igen sokféleképpen tönkremehet és én nem vagyok Isten, hogy megítéljem kinek a bűne nagyobb, azé aki szerelemből öngyilkos lett, vagy az aki egy betegség miatt paráználkodott. 3. (Ellenjavallat) Ha az emberi test, és a számtalan szexuális abberráció látványa frusztrál téged lordmiko és mindenki más, aki ezt olvassa, akkor inkább azt írjátok le, és ne nézzétek meg a filmet, én meg fogom érteni. Ha valaki azért akarja megtekinteni, mert izgatják ezek a dolgok, akkor inkább a pornó ipar termékeit ajánlanám, ott aztán tényleg minden megtalálható és nem kell hozzá végigszenvedni 5 órából 4-et, amikor épp fel vannak öltözve a színészek. 4. (Használati útmutató) Gondolom páran azért szeretnék végignézni, mert valami művészfilm féleség akar lenni, nekik csak azt tudom mondani: csak rajta, ha bírják a műfajt. Én személyszerint azért vágok bele, mert az életem nem azon az úton halad, amit elterveztem, és bár ez hatalmas önzőség és bunkóság tőlem, de egy ilyen dráma után a saját életem hirtelen rózsásnak és lehetőségekkel telinek tűnik.
Tegnap miután megnéztem csak ennyit tudtam volna írni: B.zki :) Most, hogy aludtam rá egyet, azt gondolom jól megcsinált film, végig lekötött és elgondolkodtatott. Azt hiszem az elején az acélkarikára felfűzött véres, rozsdás anyacsavarok örökké beleégtek a retinámba - kösz Lars :) Egyébként érdekes, de ahhoz képest, hogy a film a vizuális műfajok netovábbja, nagyon kevés ilyen emlékem van... erről is lehetne egy jó beszélgetést nyitni... Felmerült itt a hozzászólások között, hogy mennyire művészi a film. Szerintem (bár nekem a művészetről elég régimódi gondolataim vannak) ha lesz katarzis a végén zseniális alkotás, ha káoszba és totális megsemmisülésbe zakatol, akkor megmarad egy jó mozinak és ebben az esetben lordmikóval egyet tudok érteni. Trier világképét ismerve nem várok mást, mint teljes elmerülést, de még ezzel együtt sem vetném oda a nagy többség közé, azok közé melyek valóban csak lehúzzák a társadalmat (pl. Vikingek 1. évad gagyi keresztényellenessége). A "de hát ilyen a világ, mi csak bemutatjuk" pedig a leggyengébb, ócska, átlátszó duma, amivel csak előállhat valaki. Legyen bármi is a vége, én már nagyon várom! Köszönöm a feltöltést!
Hol vannak a régi szép idők? Amikor még a Házibuli c filmet néztük rongyosra a videon?
Szerintem zseniális. Én mindkét részét moziban néztem,az elsőt 2x is,mert különböző társasággal mentem :D Sajnálom,hogy az emberek a címe alapján ítélkeznek felette,sokan egyenesen pornónak állítják be,holott messze van ez attól. Elsősorban tényleg dráma,de egy csomószor sikerült megnevettetnie. Uma Thurman része tetszett a legjobban :D
Mondjuk abban biztos vagyok,hogy nem sok embernek fog tetszeni. LvT olyan rendező,akit vagy elfogad az ember vagy nem.
Inkább azoknak ajánlanám akik nyitottak a kicsit "elborultabb" művészfilmekre. Köszi a feltöltést! :) 8/10
Értem én hogy ez valakinek tetszik...Nekem nem kellett megnénzem a filmet,elolvastam a történetet és megnéztem az előzeteseket. Ennyiből egyből lejött hogy számomra csak aberrált nézetekkel és emberi önleértékelésekkel van tele,úgymond olyan wundt féle animalista pszchiológia,miszerint minden ember állat,hús vér és semmi több,nem szeretem ezt az irányvonalat,sem azt hogy emberek ilyen vesztes,gyenge emberekről szóló, aberrált viselkedést visznek filmre.Mi ennek az értelme,mit ad,mit lehet belőle tanulni? Milyen magasságokba emel? Lealacsonyít, és na ja itt jön ki mennyire relatív az hogy mi is a művészet,valakinek ez a művészet,ez az esztétikai szint,nos igen nem vagyunk ugyanolyanok az tény,de ha ténylegesen ránézünk az életre,ezek a kategóriájú filmek és nézetek,nem felfelé viszik az emberiséget,hanem lefelé és én így nézem ezt és ezáltal semmi jót nem látok benne...mégha drámának is van eladva. És sajna azt kell mondjam,igen a filmek 85% hamis adatokkal vannak tele az életről és lefele huzza a társadalmat,azzal a jelszóval mi csak tükröt tartunk az emberek elé. Lehet hogy ez tükör és igaz lehet az élet néhány részére ,de hogy senkin nem segít,sőtt jobban belenyomja az embert abba hogy ez a nézet róla szól, nos ez elég veszélyes játék...de megértem azt is hogy ez valakinek tetszik...
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/23
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/14
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2021/02/09
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: