Miután az elit kommandó behatolt a Jakarta nyomornegyedének szívében álló bevehetetlen menedékházba, ahol a világ legveszedelmesebb gengszterei és gyilkosai élnek, elszabadult a pokol. A rajtaütés nem várt ellenállással találta magát szemben: olyannal, amelyből látszólag nincs menekvés. Rama (Iko Uwais) azonban végigverekedte magát az épületen és végül kijutott, ám most kénytelen újabb bevetésre indulni, hiszen családja is veszélyben van.
Hello!
Semmi köze az első részhez,ami nem is baj.Az is tetszett és ez is. Ez nekem jobban.
Öszetettebb volt az elsőnél,több helyszín,story stb..
Ázsiai akciófilm, sokkal jobb mint bármelyik amerikai akciósztár filmje (Természetesen ízlés kérdése).
Epic fightok ebben is voltak,nem is kevés.
Ong-bak kategóriájú. (Ez a film szerintem símán (veri) azt a filmet) Természetesen megint ízlés kérdése.
Aki szereti a jó verekedős filmeket,annak feltétlen meg kell néznie.
Köszöntem a feltöltést. 10/9
Köszi a feltöltést nekem tetszett!
:)
Csak bevallom őszintén kissé másra számítottam és emiatt opöttyet csalódtam mikor néztem.
Nekem ez a film inkább a az eredeti kínai Téglára hajazott.
Nincs benne üresjárat és végig megy az akció tehát nem unalmas.
De mégis olyan érzésem volt amikor néztem,hogy már láttam ezt a filmet.
Ez a mű már totál beilleszkedett a dél-koreai és kínai akció-krimi-gengszterfilmek közé.
A *movreel HD* linken a film mérete miatt, csak regisztrált (az ingyenes) felhasználó nézheti a filmet.
Eszméletlen jó,biztos,hogy még többször megnézem. A 2 és fél óra alatt egyszer nem unatkoztam. Ilyennek kell lennie egy igazi akciófilmnek,nem olyannak,mint amikben a Steven Segal meg ezek játszanak...:D Már az első rész is magasra tette a lécet,de ennek még sikerült is megugrania azt. 1-2 jelenet különösen jóra sikeredett,volt benne vérontás bőven :D Nálam eddig az év filmje. Csak azért nem adok neki max pontot,mert a forgatókönyvvel voltak némi gondok úgy érzem,de a sok izgalom meg a harcjelenetek kárpótoltak valamennyire érte. Úgyhogy 9/10. Köszi a feltöltést :)
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/29
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/14
Ekkor frissült utoljára: 2023/12/22
Ekkor frissült utoljára: 2021/02/01
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: