Valamikor a XIX. század elején járunk. Egy jómódú tengeri kereskedő vállalkozása hirtelen csődbe jut, így a fényüző palotából kénytelen egy vidéki majorba visszavonulni. A hat gyermekét egyedül nevelő apa mindent megpróbál sorsuk jobbra fordítása érdekében megtenni, de hiába. Egy, a városban tett fárasztó, és sikertelen útja során az erdőben hazafelé menet véletlenül egy rejtélyes kertbe téved, ahol egy szál rózsát tép le legkedvesebb gyermeke, a legkisebb lánya számára. Ártatlannak tűnő cselekedetével azonban magára haragítja a kert, és a hozzá tartozó romos kastély titokzatos urát. A Szörnyeteg a letépett rózsáért cserébe az apa életét követeli. A család legifjabb leánya, önmagát hibáztatva a balszerencséjük miatt, magára vállalja az ítéletet, és otthonról megszökve önként veti magát a Szörnyeteg karjaiba. Csakhogy a kínok és a halál helyett valami egészen más vár rá: minden este csodaszép ruhákban a Szörnyeteg dúsan terített asztalánál vacsorázik a kastélyban. A napok múlásával, ahogy minél jobban megismeri a Szörnyeteget, annál inkább bizalom alakul ki közöttük. A lány álmaiban felsejlenek a Szörnyeteg múltjának darabkái, s lassan összeáll ezekből az egykor jóképü és kedves herceg igaz története. A Szépségre hárul a feladat, hogy bátorságával felülemelkedjen a veszélyen, és kimentse a herceget a gonosz varázslat hatása alól.
Látvány szempontjából nagyon kimagasló film, szép kosztümök, szép táj, gyönyörű képek, lenyűgöző hangulat, a mesebeli lények kidolgozása is nagyon szép, öröm volt nézni a filmet. A főszereplők is remekelnek, Vincent Casselt szenzációs színésznek tartom, a női főszereplő játéka is jó volt, végig lekötött a film, főleg azért a látványvilágával. Nekem a Szépség és a Szörnyeteg "egymásra találása" kicsit elnagyoltnak tűnik, nincs benne elég érzelem, kicsit több romantika jobb lett volna, annak a kibontása, hogy miként hat a Szörnyeteg a főhősnőre mégis - csúnyasága ellenére - elemi erővel, annyira, hogy beleszeressen. Rendben, Szépség álmaival meg lehet magyarázni, hogy az álmaiban látta a Szörnyeteg (mint Herceg) múltját, és mély bánatát is ezáltal látta..., de ez nekem inkább olyan "megszánást" jelent, olyan "kötelességszerűek az érzelmek" jelleget. Valahogy a szerelmük kibontása kicsit összecsapottnak tűnt számomra, ettől eltekintve a film kellemes, könnyed délutáni időtöltés, látványos feldolgozás, csak kicsit másabb, mint amit vártam volna.
10/8 Jó film csak semmi szerelem nincs benne. Kicsit hideg a film ,nem romantikus. Majd 2017-ben jön Emma Watsonnal egy szépség és a szörnyeteg meglátjuk az milyen lesz :)
Óóóóó mennyire más a véleményem :D
Szerintem: jó film(a maga kategóriájában) csak túlcsordul benne a szerelem. ( ez gyerekeknek készült könyörgöm.. mit vártál, pornót? :) )
Amit én hiányoltam benne az a humor. (mint amilyen pl az "Óz a hatalmas" -ban van)
Mindennel együtt nagyon szép feldolgozás, gyerek mese kedvelőknek melegen ajánlom.
10/8
Nem rossz kis film, de én nem ájultam el a film végére. Amilyen izgalmasan kezdődött, olyan hirtelen lett vége. Olyan amerikaiasan mesélés, aztán a történet maga szerelem és mindörökké amig meg nem. Ennyi! Sokáig húzva a semmit. 10/8 Köszi a magyar feltöltést is!
Számomra is rejtély, hogy Belle hogyan szeret bele a szörnyetegbe. Én ezt a szerelmi szálat jobban kidolgoztam volna, de ennek ellenére nagyon lenyűgöző film volt. 10/8
Sziasztok! Én is örülnék 1 vidto vagy putlockernek mert sajna ez a divix-es oldal 1 megabiten kb 5 óra latt töltöte be a felét és vidto meg putlocker megy folyamatban nem kell betölteni előre. Köszönöm előre is
Igen közben ránéztem és meg is leltem :) Nagyon tetszett a film látvány világa meg igazábol szépen átlett dolgozva a történet, de hogy mi alapján szeret bele a szörnybe az rejtély :) Minden esetre köszönöm a feltöltést. véleményem szerint 7 pontot megérdemel a film.
Nehéz helyzetben vagyok, hisz a régebbi 5-6 adaptációt nem láttam, tehát összehasonlítani nem tudom ezt a filmet a régebbiekkel és nem is kell, szerintem. Ez így volt jó, ahogy, Léa Seydoux-ról tudtam, hogy remek színésznő, Vincent Cassel pedig az ereiben hordozza a tehetséget a papa után. Viszont az operatőri munka szemet gyönyörködtető, esztétikai kéjelgés volt (elnézést). Mindenkinek ajánlom ezt a filmet és ígérem, bepótolom a hiányosságaimat a régebbiek megnézésével. Köszönöm a lehetőséget, a feltöltőt és a fordítót külön dicséret illeti, mindenkit üdvözöl: Baranyai György
Ekkor frissült utoljára: 2022/07/10
Ekkor frissült utoljára: 2022/09/06
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/09
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/28
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/13
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: