John éppen egy szakítás kellős közepén tart. Pont azután, hogy barátnője a cuccait összepakolván lelépett, Johnt egy nő szólítja meg a lakásajtajaelőtt. Anne a szomszédban lakik, és a férfi segítségét kéri. Anne a húgával, Kimmel él a méretes lakásban, és egy nagy szekrényt szeretne az ajtó elé tolni - ehhez kell John segítsége. John nemsokára Kim bűvkörébe kerül, és - maga sem tudván, milyen indíttatásból - vad és véres szexuális aktust folytat le vele. Később kiderül, hogy a két nő nagyon sok részletet ismer John és ex-barátnője kapcsolatából és szakításáról; gyanúsan sokat. Pal Sletaune író-rendező alig nyolcvan perces mesterhúzása egy újabb azoknak a pszichológiai horroroknak a sorából, amelyek a legmélyebbre vájnak főhősük agyában, hogy a játékidő végére egy pontos pszichotérképet nyújtsanak át a nézőnek, másrészt pedig hogy jól ledöbbentsék és gondolkodásra késztessék a nagyérdeműt. A film, ezen eszközöket nagy adag perverzióval és vérrel egészíti ki, így alkotván meg a kirakós játékot, amelyben összesen öt szereplő, és két lakás szerepel.
Elfogult vagyok a filmmel kapcsolatban, hiszen ez a kedvenc műfajom egyik számomra tetszetős darabja. Mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy aki pörgésre, sok-sok vérre, rettegésre vágyik, annak nem ez a megfelelő választás. Ebben a filmben a távoli, hideg Skandinávia egyik komor, lelakott épületében vagyunk, ahol szépen lassan bontakoznak ki egy gyilkosság apró részletei. A filmben a valóságot és a főhős elmebeteg agyának képzelgéseit nehéz egymástól megkülönböztetni, de talán éppen ezért, az utolsó képkockáig él bennünk a remény, hogy a film végén visszatérünk a saját, normális életünkbe ebből a rémálomból, a karunkról pedig eltűnik a libabőr.
Ekkor frissült utoljára: 2023/07/14
Ekkor frissült utoljára: 2023/02/13
Ekkor frissült utoljára: 2021/08/25
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/13
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: