A helyszín a külváros. A külváros, ahova nem ér el, nem szűrődik be a belváros nagy zaja, ahol mindenki békében, nyugodtan élhet, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol a legjobb élni, az amerikai kép, képeslap szerint is. Azonban ez csak hab a tortán, ez csak egy illúzió, egy hiedelem, semmi más. Mert a színes felhők, a szép házak, a mosolygó emberek mögött valami félelmetes, borzasztó esemény történik, zajlik le. De senki nem szól róla, senki nem tartja azt nem ésszerű tettnek, cselekvésnek, hogy egy lányt a nagyanyja fogva tartja a házában, a pincéjében, ahol (meg)kínozza és szörnyű dolgokat tesz vele. Senki nem szól róla, pedig a szomszéd gyerek megtehetné, a fiúk is megtehetnék, de nem teszik. Nem teszik, mert a nő mindenkit magával ránt. Értem ezalatt, hogy vele együtt lélegeznek, s egy idő után, minden parancsát végrehajtják, mintha az valami természetes dolog lenne, például. Nem látnak semmi kivetni valót egyetlen csapásban, vagy szörnyűségben sem, vagy ha igen, akkor meg nem mernek ellent mondani, mielőtt ők is úgy végeznék.
én már régen láttam ezt a filmet , de most istmét megnézem ! szerintem megrázó , elgondolkottató mert ez sajnos bármikor megtörténhet , és sajnos meg is történik , és még 100 szór rosszabb is ! szerintem szuper film sajnos efelé haladunk sokan nem hogy segítenének inkább részt vesznek a megalázásban még ha tudják is hogy ez rossz
adott egy anya egy igazán frusztrált személyiség fiait egyedül neveli,aki csalódott mint nő ezért gyülöli mindkét lányt akit a felügyeletére biztak..elégedetlen, az életével,amit kudarcnak tart,
igy lelki terrorban tartva a körölötte lévö gyermekeit, kivetitve rájuk mindezt,pszihés terrorban tartva őket még nézni is rossz mert máris érzem a film elején hogy gonosz mindezt "családi vita"-nak titulálva. és ennek következményeképp a gyerekek a fiúk fel sem fogják mit tesznek, de mindent megtesznek emelkedik szivverések száma ,a felgyülemlett düh és szinte felüdülésként hat hoaazú idő után,az első megtorló ütés!
Ennél a filmnél talán csak (vagy legalább ennyire) egy hasonló témájú film borzasztóbb, a teljesen igaz történeten alapuló Bűnök - An American Crime c. film. A szomszéd lány c. film (illetve szerintem ennek a filmnek alapjául szolgáló regény is) szerintem a Bűnök c. filmben történtek alapján készült - olyan értelemben, hogy az eredeti ötletet az abban szereplő igaz történet adta.
Igaz, a Szomszéd lány c. film története kicsit más, de a mérhetetlen emberi gonoszság az mindkét filmben közös, és mindkét filmben nagyon jól alakítják a "gonoszt"a főszereplő színésznők.
A film 1965-ös valós eseményeken alapszik a lányt Sylvia Marye Likns-nk hívták és 16 évs volt. Brutális módon kínozták meg szerencsétlen lányt saját rokonai és a szomszédok közül pár fiatalkorú!
A leírás alapján az volt a fantáziám, hogy valami természetfeletti sötét erő lesz a középpontban, amivel a nő manipulál másokat. Kiderült, hogy messze nem természetfeletti a gonoszsága. Ruth, nárcisztikus pszichopata, akit elhagyott a férje, feltételezem 1 másik nőért, és ezt Meg-en bosszulta meg, vagy minden keserűségéért rajta állt bosszút. A fiúknál pedig a régóta tartó sör mámor, és anyjuk beteg, manipulatív „szentbeszédei” komoly viselkedészavart okoztak. A film jól volt összerakva, jók voltak a színészek, de felmerült bennem, hogy akár igaz sztori, akár nem, mire volt jó ezt megfilmesíteni? Milyen célközönséget céloztak vele? Tanulságosnak nem mondhatnám, szórakoztatónak sem. Max. arra jó, hogy tudjunk róla, hogy mire nem képesek egyes emberek, de ezt úgyis tudjuk. Vagy szimplán sokkolni akarták a nézőket, nem tudom.
SPOILER ON: nem értettem Davidet, oké, segíteni akart, meg is tehette volna, de nem tette. Már elég nagy, és elvileg értelmes volt ahhoz, hogy tudja, akármennyire is meg volt fenyegetve, ha szól a szüleinek, rendőrségen tanúvallomást tesz (bár az akkori jogrendszer, igazságszolgáltatás túl lazának tűnt), közös erővel győzhettek volna. Nem tudom mi járt a fejében, ennyire félt volna? Pedig még ő volt a legkevésbé Ruth hatása alatt. SPOILER OFF Szóval szomorú vagyok, hogy ilyen dolgok zajlottak, zajlanak a világban, és ez a film ismét a fejünkhöz vágta: tehetetlenek vagyunk. Kösz a feltölést, nem tudom hogy értékeljem, nehéz...
borzasztó, undorító és hihettelen,hogy a 10 éves kislányok csak simán végignézik rezenéstelen arcal, én 10 évesen biztos sipákolnék,hánynék és nem zabálnám az almát miközben szétégetik a csajt.....milyen má ez a történet nemááááá
Az 1965-ös Sylvia Likens ügy felturbózott változata,de egészen jóra sikeredett.Akit érdekel az igaz történet,az nézze meg az An american crime című filmet is.Ha ezt megnézed elrontod vele a kedved,de el is gondolkodtat milyen undorító és ostoba lény tud lenni az ember(különösen az amerikai),úgyhogy egy megtekintést mindenképp megér.
Ekkor frissült utoljára: 2023/01/29
Ekkor frissült utoljára: 2023/01/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/09
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/03
Ekkor frissült utoljára: 2023/08/02
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: