Egy asszony a mészárszéken szüli meg gyermekét. A rémisztő baba a kukában végzi, ahonnan a Hewitt-família egyik guberáló tagja szedi ki és viszi haza. A kinézete miatt sokat csúfolták az iskolában szegénykét, míg felnőve maszkkal rejti el torz arcát és azon a mészárszéken dolgozik, ahol megszületett. Csakhogy az üzemet bezárják, ezért Thomas Hewittnek is felmondanak, akinek első áldozata a durva főnöke lesz. Ekkor tűnik fel a színen két srác, aki megkapta a behívóját Vietnamba. Előtte nagy búcsú bulira készülnek a barátnőikkel, de ehelyett a pokol várja őket.
Szerintem nem volt rossz film! 2003-ban Hollywood úgy gondolta, hogy itt az ideje remakelni az egyik klasszikus horror ikont, a texasi láncfűrészest és tette ezt elég korrekt módon (talán az egyik legjobb remake lett) pedig nem nagyon rajongók a remakekért! Amiket még kevésbé szeretek, az pedig az úgynevezett prequelek (előzményfilmek)! Jómagam úgy vagyok ezzel, hogy sok esetben nagyon nem kell magyarázni azt, hogy miért lett úgy ahogy lett, de ha már elkészítették ezt a prequelt, akkor az adott film foglalkozzon azzal és ne mással! Na sajnos ez itt nem így lett! A film első 5 percében lezavarják a kezdeteket és utána, inkább csak egy két szereplőt helyeznek el a történetben! Nem mondanám hogy feltétlenül szükséges lenne bemutatni Thomas Hewitt/Bőrpofa előzményét, de ha már erre hegyezték ki a filmet (főleg a cím alapján) akkor ne egy értelmetlen és fölösleges gyilkolászás legyen, főleg abban a tudatban, hogy szinte már a film elején tudjuk hogy mi lesz a befejezés (hisz ez a történet a 2003-as remake előtt játszódik)! A színészek rendben voltak jól hozták a karaltereket! Itt elsősorban R. Lee Ermey-t és Andrew Bryniarski-t tudnám kiemelni, mert míg Ermey nagyon jól hozta az őrültett Hoyt sherif szerepében, addig Bryniarski itt talán még félelmetesebben alakította Bőrpofát mint a 2003-as változatban! Az összes Texasi láncfűrészes film közül talán ez a legvéresebb, amit egész jól ábrázolták a filmben! Nálam a film 10/7-es, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Ennyire gagyi filmet már rég láttam. A rendezés nagyjából olyan, mint amikor szarsz egy nagyot a szabadban és papuccsal szétcsapod rögtön.
sztem a 2003as durvább.Tomi tetszik az új arcod xDD hülye betegek..
Az egyik kedvenc filmem <3 (A 2003-as után a legjobb) Minden van benne ami kell. A sok jó mellett, vannak azért rossz tukajdonságai is,főleg az utolsó fél óra kb. A végét ismáshogy oldottam volna meg de nem baj.Imádom!!! 10/10. Mindenképp érdemes megnézni.Egyes jelenetek kicsit viccesnek tűntek:Kedvencem,amikor valami ilyesmit mondd a seriff,hogy "Tetszik az új arcod Thomas".Az kemény volt :D
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/27
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/07
Ekkor frissült utoljára: 2024/04/16
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/14
Ekkor frissült utoljára: 2022/08/07
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: