Trisha Elric két fia, az idősebbik Edward, és Alphonse már gyermekkoruk óta vonzódnak az alkímiához, melyet már édesapjuk is szakmájául választott. A két fiatal folyamatosan versengett, hogy melyikőjük fejlődik jobban, anyjuk nagy büszkeségére mindketten igencsak fogékonynak bizonyultak. Azonban amikor apjuk távol volt, Trisha hirtelen ágynak esett és elvitte a betegsége, melyet még a családja előtt is titokban tartott. A fiúk nem tudtak belenyugodni szülőjük elvesztésébe, és Edward vezetésével úgy döntöttek, hogy megpróbálják a lehetetlent, dacolnak az alkímia tabujával és visszahozzák az asszonyt az élők sorába. Azonban a szertartás alatt valami nagyon félresikerült, és Alphonse elvesztette a testét, Edward pedig jobb kezével és bal lábával fizetett a szentségtörésért, amit elkövettek.
Anno nézegettem a sorozatot belőle, maga a story érdekes. Kíváncsi voltam, így megfilmesítve hogy oldják meg azt a rengeteg effektet. Hát nem estem hasra tőle de azért látszik, hogy komolyan próbálkoztak vele.
(Az animéban az a rész fogott meg nagyon, amikor egy apuka a kislányán meg annak kutyáján végez alkímiát...na az durva)
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/26
Ekkor frissült utoljára: 2023/07/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/16
Ekkor frissült utoljára: 2022/11/05
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: