Apa csak egy van. Néha még az is sok. Donny Berger (Adam Sandler) sokáig nem is tekintette magát igazi apának. Kamaszkorában viharos kalandba keveredik szexi tanárnőjével (Eva Amurri Murtino) - melyik kamaszfiú ne álmodozna erről -, és miután kapcsolatuk lelepleződik, Ms. McGarricle-t börtönbe zárják. Szerelemgyerekük, Todd (Andy Samberg) felnevelése pedig a fiatal Donnyra marad. 30 évvel később, Donny hírét veszi, hogy fia - aki közben sikeres üzletember lett -, házasodni készül, és egy jómódú család lányát (Leighton Meester) fogja elvenni. Donny bajban van, több tízezer dolláros tartozást halmozott fel, és végül arra az elhatározásra jut, hogy felkeresi évek óta nem látott fiát. Az esküvő előtti hétvégén beköltözik a fiatalokhoz, és nekilát bepótolni az elmulasztott éveket, teljesen felforgatva ezzel a hétvégi ünnepséget, és Todd addigi életét.
Szerintem ez ugyanolyan film lett, mint a többi 15 vagy hány Sandler film, csak annyi hogy tele van proli humorral. Nekem egyedül Vanilla Ice körüli történetszál tetszett. Én angolul néztem a filmet, amiből sok jelenet lett kivágva, ezt akkor vettem észre, amikor barátnőm miatt megnéztem immár magyar nyelven. Köszi a feltöltést.
beteg film, nagyon tetszett :DDD
Én is azok közé tartozom, akiknek kifejezetten nem tetszett a film! Nagyon kedvelem Sandlert és a régebbi filmjeit, de kb. az utolsó 3-at pocséknak minősiteném a saját izlésemre alapozva természetesen. Ez nekem egy erőltetett semmi, és lehet én vagyok a prűd, de számomra egy kicsit megbotránkoztató az alapsztori! Annyira nem egészségesen beteg a film humora, hogy ezt ebben elfogadjam. Ha ütősebb lenne az egész akkor poénosnak fognám fel, de igy nem tudtam...Persze köszönöm a feltöltést ! :)
Vidám, vicces film. Nekem bejöttek a poénok. Egyszer mindenképpen nézhető. Sok kritikában olvasható, hogy ostoba film, de sztem szórakozásnak ideális. A történet tényleg nem nagy durranás, kiszámítható, a színészi jtéktól sem estem a földre. Viszont a humor erősen ül. 6.5/10
Őszintén szólva tényleg alulmúlta a Jack és Jillt, kb 20 percet bírtam ki és kikapcsoltam. Semmi vicces nem volt benne, értelmetlen, infantilis, kretén film. Adam Sandler mostanában rosszabbnál rosszabb filmeket gyárt, és annyira vicces akar lenni, hogy az már inkább szánalmas. Azért a feltőtőnek köszönöm :)
Sok helyen olvastam,hogy Sandler ezzel a "filmmel" alulmúlta a Jack és Jill-t is.Szerintem alul nem múlta,pont ugyanaz a színvonal.Egyszerű történet,olyan béna poénok,amiken maximum egy óvodás tud röhögni,Adam Sandler pedig irritálóbb mint valaha.Moziban egy fémtízest nem adnék érte.Nem akarom megbántani a Sandler fanokat,de ez az igazság.A feltöltő munkáját azért köszönöm.Nálam 10/1.
Ekkor frissült utoljára: 2023/05/14
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/21
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/11
Ekkor frissült utoljára: 2023/06/09
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/07
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: