Időszámításunk szerint a IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán, ők voltak a hunok. Élükön pedig a kiemelkedő hadvezér, Attila állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot, és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és küldetéstudatával saját képére formálta a történelmet. A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát "Az Isten ostora"-ként ismerik, majd neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált. A film a hun hadvezér Attila, és népe történetét mutatja be.
Véleményed is van a minuszon kívül vagy csak nyomkodol össze vissza?Olcsó játék hülye gyereknek.
Talán kifejthetnéd ha már a történelemnem is klappol,hogy mi volt izgi a fiolmben.A sok ember?Már a benhur-nál voltak tömeg jelenetek,az pedig nem mai film...,hümmm tódi?
Nagyon örülök, hogy újra fel lett töltve ez a film. Régen nagyon sokat kerestem, angolul sikerült letölteni, de örülök, hogy magyarul le tudtam tölteni. Először régen tévében véletlen bukkantam a filmre (a 2. részétől adták, sokáig nem sikerült megnéznem az 1. részt), nagyon tetszett, most azon lehet fanyalogni, hogy minden történelmileg hiteles-e. Én nagyon szeretem ezt a filmet, Gerard Butler Attila szerepében nagyon karizmatikus egyéniség..., mi több itt ebben a filmben "irtó jól néz ki"..., "gyarló" női lelkemnek főleg ő volt a húzóerő a filmben (pedig nem vagyok nagyon sztároló alkat...). Mondjuk Attila haláláról, a romantikus szállal lehet(ne) vitatkozni, de azt még (ahogy én tudom) most sem tudják történészek pontosan (csak feltételezések, teóriák vannak), hogy hogyan is halt meg valójában Attila (egyik teória, hogy álmában saját vérétől fulladt meg. Összességében ez a film egy jó kis kalandfilm, romantikus szállal vegyítve.
Ha lenne tízezer forintom,megcsinálnám ezt a filmet hasonló színvonalon.Az,hogy történelmet csak nyomokban tartalmaz még nem feltétlenül lenne baj,de akkor legalább lenne szórakoztató.Ez viszont még kevésbé mondható el róla. "Zs" kategóriás színészek,sekélyes csatajelenetek,vontatott történet,nulla dráma,nulla humor.Ez nem film,hanem egy fos.Sajnos van egy olyan rossz tulajdonságom,hogy egy filmet ha elkezdek nézni,akkor is végignézem,ha nézhetetlen.Túl vagyok rajta,Sajnálom ezt a rengeteg időt... 10/4
jó film, nincs ezzel baj..de rohadtúl nem voltunk barbárok! lehet, hogy lovas nép voltunk és nem építettünk hatalmas városokat...de kultúráltabbak voltunk a rómaiaktól és okosabbak is! ha nem így lenne, akkor nem mi uraltuk volna az akkor ismert világot! na mind1...kár ezen csámcsogni...nem rossz film a maga kis műfajában! :))))))
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/20
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/05
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/19
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: