Andrew, Matt és Steve átlagos középiskolások. Mindegyiküknek megvan a maga baja és öröme. Nem tökéletesek, nagy a szájuk, és kicsit esetlenek. Olyanok, mint bármelyikünk. Abban sem különböznek a világ bármely más kamaszától, hogy a legátlagosabb pillanatukat is feljegyzik, közzéteszik. Csak egy különbség van: nekik már nincsenek átlagos pillanataik.Egy éjszakai buli közben ráakadnak egy ismeretlen dologra, ami talán nem is a Földről származik. A felfedezésüket követő nap egyre különösebb képességekre tesznek szert: a távolból mozgatnak tárgyakat, megtanulnak repülni, érzékelik egymás indulatait, és egyre erősebbé válnak. Eleinte nagyon élvezik, ami velük történik, de miközben az új erejüket próbálgatják, fokozatosan kiderül, hogy ami játéknak indult, végül bajt is hozhat. Egyre nagyobb bajokat.
Nekem bejött ez a szupererős sztori. A kézikamera szerintem nem volt zavaró. Nem olyan gyakori, de persze volt időszak, amikor többször ilyen stílusban nyomatták. Ezt a filmet eltalálták ebből a szempontból.
A sztori nem egy extra, sőt igazából átlagos. A színészek viszont illettek a karakterekhez. A látványra nem lehet panasz. És nem is volt unalmas, volt itt történés.
Nekem bejött a film. 10/9
Jó ideje várom a folytatást. Sosem néztem utána igazán. De reménykedem benne, hogy megvalósul. Egyszer. Bár kérdéses, hogy az elsőben lévő karaktereket (már akik esetleg visszatérnének) ugyanazok a színészek formálnák meg.
Ez az egyik kedvenc filmem ebben a stílusban.Ebben a filmben tényleg látszik milyen is az ha egy "rossz" ember hatalomhoz jut.Nem is kell rossznak lennie mert ilyen az ember.....szerintem az emberek 80%-nál elszaladna kispaci valamerre.Nem ennyire de ki ne szórakozna az erejével?
Az eleje nagyon nagyon jóra sikeredett bár nem mutatták azt mikor ráébredtek a képességükre... :/
És ami miatt értékelhetetlenül rossz lett a film egy része hogy Andrew meghülyült...
De ezen a 2 dolgon kívül jó volt tudom ajánlani azoknak akik nem húzzák fel magukat akkor ha egy főszereplő "gonosszá" válik mert engem nagyon idegesített az a rész
Nos az én szerény véleményem, annyi hogy a film az nem lenne rosz, csak épp nem derül ki benne az, hogy mi is volt valójában az az izé a lyukban amitől nyerték az erejüket! A kamera kezelés igen csak nem jött be, ez még jobb akkor lett volna ha nem kézikamerásan rögzítik! 8/10
Igy ennyi idő elteltével talán felesleges, de azért válaszolok.
A magyarázatot talán a/egy 2. részben szánták kifejteni. Ami ugye vagy készül, vagy nem. Én is hiányoltam anno, hogy azt a szálat teljesen kihagyták. Beomlott, oszt kész. Az erejükkel talán meg is próbálhatták volna kiásni. De egy olyan helyen volt, ami azért elég könnyen megközelithető, tehát megláthatták volna őket.
Hogy ez egy nem evilági erő, az biztos. De hogy ez csak az emberekre van ilyen hatással, vagy az eredeti tulajdonosa, egy másik faj lehetne az ellenfél ebben a 2. részben, kérdéses. Kár, hogy semmi komoly hir nincs. Mert itt-ott mintha olvastam volna pár éve/több éve, hogy valami lehet hogy készül. De semmi konkrét nincs, szóval lehet hogy kacsa ez az egész. De biztosan vannak rajongói az első résznek (én is ide sorolnám magam), és igy van csomó ember, akit érdekelne egy 2. rész.
Kezdeném a negatívumokkal. Nagyon sok szempontból kidolgozatlan a film. Mintha nem egy befejezett alkotást látnánk, hanem egy sorozat első részét. A kézikamera alkalmazása pedig zavaró, ráadásul értelmetlen is. Van olyan film, ahol ezt jól megoldották, de ebben nem sikerült. Ráadásul a kamerák közötti váltás mintha áthúzná az egész kézikamerás koncepciót. Pozitívumok: Jó az alapötlet. Van tanulsága a filmnek. 6,2/10
zseniális... kedves hozzászólók... ha a látvány a lényeg nézzetek avatart... iszonyatosan jó a sztori, nagyon komoly film, és csak azért, mert ti nem értitek/ élvezitek, nem tartom korrektnek, hogy leszóljátok. Aki olyan filmet akar nézni, aminek mondanivalója is van, és története annak ajánlom figyelmébe! ennyi.
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/08
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/21
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/02
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/13
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: