Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni.
Jó film ez.
Azonban nem tudok átsiklani a temérdek logikai bukfenc felett, elfogadni hogy egy alalpvetően látványra épülő filmben bizonyos részletekkel egyáltalán nem törődtek, illetve a börtönfilmekből átvett klisé karakterek sem tettek jót.
Szórakoztató volt, végül mégis ambivalens érzésekkel álltam fel a székből.
Mondom ezt úgy, hogy a könyvet nem olvastam.
Köszönet a feltöltésért!
Lehúzhatjátok egészen nyugodtan... Mivel a film alapjául egy könyv(sorozat) szolgál, így csak annak (azoknak) elolvasásával nyer értelmet. Ez mindig így volt és így is lesz az adaptációknál. A könyv és a film együtt alkotnak egy egészet. Ha elolvasod a könyvet (könyveket), máris nem lesz "se füle se farka idétlenkedés".
Persze ettől még lehet, hogy valakinek nem tetszik. Ez így is van rendjén, más és más az ízlésünk.
Szerintem fantasztikus volt! Mind a könyv, mind a film.
Jó volt, bár semmi új vagy meglepő nem volt benne. Inkább úgy írnám le, hogy régi sztori új körítéssel. Amúgy nem volt olyan rossz, nem tudom miért fikázzátok annyira. 10/9. Azt az egyet is csak azért vontam le, mert legalább annyi újdonság lehetett volna benne, hogy a kompánia fele lány. Legalább az Éhezők viadalában meg a Battle Royale-ban úgy van. De mindenhol máshol egy halom srác szerencsétlenkedik. Kevert nemekkel izgisebb lett volna.
Nos, amolyan tini-misztikus film volt ez. A közepéig egész izgalmas, de addigra rájöttem a végére, ami nem baj, mert ha jól csinálnak valamit, akkor OK. Kicsit "A legyek ura" feeling is érezhető volt, de nekem tetszett. Feltöltőnek külön köszönet! Tisztelettel: Baranyai György
Hű!! Hát nagyon érdekes a sztori mondjuk az elején én sem értettem ,és még mindig nem tiszta teljesen,de nagyon tetszett! Tök izgi volt ! Dylan O`Brien <3 Egyszer még mindenképp végig nézem . Ha lesz folytatása mindenképp megnézem .Asszem új kedvencem lett .
Nem rossz, de ha egy mondattalkéne jellemezni, akkor az a következő lenne: Se füle, se farka, akciódús, szórakoztató idétlenkedés. Ha lesz következő rész, remélem kicsit több magyarázat és kevesebb bazi nagy, mutáns cyborg pók lesz benne. A feltöltést köszönöm.:-)
Azon szerencsések közé tartozom akik nem olvasták a könyvet, így nem kell elvonatkoztatnom tőle. Hihetetlenül kínlódnak a sci-fi forgatókönyvírók mostanság:) Egy újabb történet az éhezők viadala után aminek a történéséhez összeidétlenkednek egy izzadságszagú okot, és mögékerekítenek egy még izzadságszagúbb okozatot. SPOILER Ezt a tesztet egy fülesrejtvényújsággal is megcsinálhatták volna. Miért kellett ehhez a bolygó acél, és cementkészlete? Gyógymódot nem találnak, de arra van ész, hogy acéltarisznyarákcomputeragyúbenzines kütyüket fejlesszenek mint "veszélyes körülmény"...öt dobbermann gazdaságosabb lett volna. Ha valaki a kitörés jeleit észleli magán, az írjon küldök neki mintát magamból mert én valszeg a minimorpheus helyében már a második héten levertem vona egyet közülük, és három év alatt nem csak a szőlőkarókig jutottam volna el :) SPOILER Se látvány, se feszültség, se színészek ami legalább elfeledtettné ezt a fércmunkát. Ami egyedül megfogott az Gally szemöldöke:) 10/3 De persze ha tinifilm, oszt nekik tetszik...lehet ők is lehúznák az én kedvenc tinifimemet az "Utánam srácokat", mert amikor az készült én akkor voltam tini...ugyi.
Ez a második olyan film amit nem tudtam elösszőr hova tenni.Az első A beavatott c film volt.Ami csak úgy mint ez kapott hideget meleget egyaránt.Én nem vagyok a scifi műfaj rajongója,de a párommal sok ilyen típusú filmet látok.Ha az összképet nézem tényleg inkább kamaszoknak vagy idősebb gyerekeknek ajánlanám.Maga a történet nem egy nagy was ist das.Szerintem inkább a film mondani valója :a kitartás,önfeláldozás,barátság....ami miatt érdemes végignézni.Akár egy gyereknek is.Sajnos mi felnőttek hajlamosak vagyunk ezekre a dolgokra legyinteni.Tehát összeségében tetszet a film. Köszi a feltöltést!
ÉN CSAK ANNYIT MONDANÉK H ÉN NEM SZOKTAM KOMENTELGETNI DE HA VAN S.AR FIL AKKOR EZ AZ EZ TIPIKUS LÁZBA HOZ FU MILESZ MI MIAT TÖRTÉNIK MIDEZ AZTÁN LEPÖRÖG A FILM ÉS RÁJÖSSZ H FÖLÖSLEGESEN PAZARÓLTÁL 113PERCET AZ ÉLETEDBŐL DE NÉZDMEG A KÖVETKEZŐT IS MERT AKKOR MAJD MEGÉRTED AZ ELSŐT PERSZE KÖSZ
Sziasztok ! Hol kell elinditani a filmeket? mert nemtalálom .....
mostanában egymást érik a "tini" sci-fi-k. ez is egy "gyöngyszem" ami több sebből vérzik: pl Gay - vagy ki - simán utánuk megy kulcs nélkül, és a siratókat is - gondolom - kikerülve. jah, és hogy miért annyira értékesek, meg hogy a VESZETT miért jó, az valahogy nem derült ki, dehát erre vannak a folytatások. apropó: ha visszanyerte az emlékezetét, akkor mért bámúl a Nőre meg a laborra, mint albám szamár az új kapura? összeségében egyszer nézhető. 10/1,1
Köszönet a feltöltésért. Elgondolkoztam picit rajta. Kissé kapkodó, picit zavaros. Viszont azt hiszem a célját elérte, felkeltette a kíváncsiságom, érdekel mit hoznak ki a folytatásban mert bizonyára lesz. Ha nem, és ezt egyetlen alkotásnak kell nézni akkor viszont baj van. Dylan O`Brien odatette magát, elhiszem neki amit játszik. Szerintem érdemes odafigyelni a srácra. Csak remélni merem, hogy nem szippantja be az a bizonyos "sötét oldal" ami olyan sok jó színészből csinált gyatra embert. Egy estét megér a film, ajánlom mindenkinek. És igen, nekem is eszembe juttatta a legyek urát. :) A vége viszont a 28 nappal később elejét és a kockát.
VAAAA....Ez nem volt semmi.....Nekem is filmek jutnak eszembe ..a" kocka"...ami szamomra hatborzongato volt, de imadtam.-Es volt egy sorozat regen lattam, ahol egy hotelbe vittek az embereket....meg a" teszt"cimu film. Szamomra igen izgalmas mikor az emberek extrem szituaciokba kerulnek,es meg kell oldani valahogy. Szerintem maga az ELET is egy extrem szituacio...sok milliardan probalgatjuk valamikepp megoldani.....Orulnek ha lenne folytata a filmnek.Minden perce lekotott.
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/20
Ekkor frissült utoljára: 2021/09/24
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/24
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/25
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: