Anya fáradt. Anya depressziós. Anya már a legkisebb dolgokra is hevesen reagál. Nem is csoda, hiszen negyedik gyermeke nemrég született meg, és elég nehéz lehet háztartást vezetni így, főként, mivel férje munkájából kifolyólag folyamatosan úton van... Mindehhez, távol mindentől, egy farmházban laknak. Szóval, valóban minden adott egy fasza kis megőrülésre. A gyermekek sem könnyítik meg a munkát, és a férj zsebében lelt "Csajok és Sör Bár" feliratú gyufásdoboz is kissé elkeseríti az amúgy is teljesen lehangolt nőt. Ám Anya nem sorozatokon való zokogással, és csokizabálással gyógyítja mély depresszióját, inkább a bekövetkező lelki törés alkalmával nemes egyszerűséggel nekiáll gyermekeire vadászni. Tiszta "Családi Kör", nem? A film leírás akritikussszemmel.blog-ról származik.
Ez lenne a valóság:
(de a film egy kicsit más szálon fut)
Andrea Yates 2001-ben kádba fojtotta öt kisgyermekét. Még 1999-ben, egy vetélést követően pszichiátriai kezelésnek vetették alá a súlyos depresszióval küzdő Andreát. Akkor ez hatásosnak tűnt, ám ötödik gyermekük születése után ismét megzavarodott és két hónappal a gyilkosság előtt önkívületi állapotban szállították egy texasi klinikára, ahonnan néhány hetet töltött. Yates férje, Russel félve hagyta nejére gyermekeiket, tudván, hogy pszichés zavarai mellett vallási fanatizmusa is elharapódzott, ezért 2001 június 20-án munkába indulása előtt megkérte édesanyját, Dorat, hogy később nézzen át hozzájuk. Andrea mindössze egy órát töltött egyedül gyermekeivel.Megtöltötte a kádat és belefojtotta három kisfiát, majd az emeleti szobába vitte őket és sorba fektette a testeket az ágyon. Kezüket imatartásba helyezte. Ezután hat hónapos lányát nyomta a víz alá, de legidősebb fia megzavarta, így őt is azonnal a kicsi után dobta a vízbe. A csecsemő holttestét a többi mellé helyezte, fiát a kádban hagyta, majd értesítette a rendőrséget. A holttesteket egy lepedővel letakarva találták, szemük nyitva volt. Andrea értesítette férjét is, akinek csak annyit mondott: Megtettem, bántottam a gyerekeket. A 36 esztendős asszony nem állt ellen a rendőröknek, részletesen elmondta, mit tett és állította: gyermekei lelki üdvéért gyilkolta meg őket. A tárgyalások során a férj, Russel mindent elkövetett, hogy feleségét mentális zavarokra hivatkozva felmentesse, de 2002-ben Andrea Yates életfogytiglan tartó börtönbüntetést kapott, melyből minimum negyven év letöltendő. 2006 óta egy szigorúan őrzött börtön kórház pszichiátriai osztályán kezelik, orvosai szerint a skizofrénia jeleit mutatja és alig reagál a külvilág ingereire.
A komenteket olvasva kiváncsi lettem megnéztem!!Az első szó ami eszembe jutott a filmet nézve(Beteg picsa dögölj meg) igen a depreszió komoj dolog,de ha valaki ilyet tesz már eleve nem is volt normális és a gyilkolásra is hajlama van!!A férj hát igen sok munka soha nincs othon na de az első gyereknél is ez volt a munkája talán nem kellet volna enyi gyereket szülni hogy akar e szülni vagy nem azt mindig egy nő dönti el bárki bármit mond ez igy van lehet akármien bunko figyelmetlen egy férfi attól még nem gyilkolom le a gyerekeimet!!!!!A vége meg hogy vissza fogadná anyucit biztos kitaláció nincs az az ember aki ezekután rá bizna egy kutyát nem hogy egy gyereket hacsak az is nem hülye!Tetszet a film meg nem is a gyerekekkel való brutálitástól mindig ki bukok minden féle érzelmi formában az ilyen embereknek nincs helyük a világon vagyis nem kéne hogy legyen!!!!!!!!10/08.7
Tetszett a film, visszaolvasgattam a kommenteket is és persze az apa a hibás, amiért nem törődött a jelentkező tünetekkel, gondolom úgy volt vele, hogy ha már a kislány után sem volt probléma a szülés utáni depresszióval akkor most sem lesz. De azért nem ilyen egyszerű beskatujázni az apát és megkövezni. Azért a film is próbálja tompítani a dolgokat a gyufás résszel, hogy nem csajozni jár, hanem dolgozik, hogy legyen mit enni a családnak. Persze akkor miért vállalt ennyi gyereket? Erre is ott a válasz, a vallásosság. Az ilyenek meg, hogy türtőztessék magukat...ugyan már, ez nem így megy egy isten háta mögötti, emberektől elzárt farmon, alacsony társadalmi rétegeknél. Nem az apát akarom védeni, mert hibás, nagyon is, hanem arra akarom felhívni a figyelmet, hogy azért jóval árnyaltabb a helyzet mint ahogyan először látszik és ezt a film is igyekszik jelezni több helyen is, csak észre kell venni. Ezt az igaz történet dolgot pedig nem szabad ennyire komolyan venni, bár nem olvastam utána, de biztos vagyok benne, hogy jócskán elszaladt a filmkészítők fantáziája.
Egész érdekes kis film. Igazán jó volt az anya szinészi alakítása, jóválasztás volt, nekem tetszett. A gyufás trükk nem volt rossz, rendesen bevettem én is` Nézzétek meg, nem olyan rossz!
Antraxom, mondj indokokat hogy mért nézzem meg ezt a filmet! :D Csak látom neked nagyon bejött, és azt szeretném ha nekem is ugyanennyire tetszene :) Csak egy is lendítő kell, és elkezdem :D. puszi
Hm..,érdekes,nálam van indító,pedig nekem mobilról ment,viszont úgy egyik linknél sincsen feliratom,mert a saját lejátszóját alkalmazza a mobil,melyen nincs CC gomb,viszont itt a gépen minden frankó,szóval nem éretm mi lehet nálad?!Az ablak alján van egy "megnézem az eredeti oldalon",próbáld azzal,mert úgy működnie kellene.Ne hagyd ki a filmet!
FIGYELEM!EZ A KOMMENT SZIGORÚAN PIROS KARIKÁS,ÉS SZÉPLELKEK SZÁMÁRA ORVOSILAG NEM AJÁNLOTT!!!Megértem a filmben szereplő minkét felet(Aput és Anyut is),bármilyen meglepő.Vegyük előre az apát:kamionsofőrként dolgozik,hogy el tudja tartani az asszonyt és a négy gyerreket.Csak aludni jár haza,na meg azért,hogy újjabb porontyokat gyártsom (erre még visszatérek),nem beszélve arról, hogy a feleségét csak egy mosó-varró-főző-szülőgépnek tekinti. Ha már mellőzi az óvszert,legalább Anyunak lett volna annyi esze.... Folyamatos gyógyszer,esemény utáni valami,abortusz,,végleges elkötés...Könyörgöm,annyi lehetőség van,hogy jaj...Persze Apunak csak halványnan dereng,hogy valami nem kerek,hiszen agyilag már a következő utat tervezi...És a nő mégis mit várt?Egy kaminost ninden parkolóban más lány vár!Az igazi vesztesek a gyerekek.Ilyen gyerekkoi élméneyket még az ellenségeimnek sem kívánok.
SPOILER, SPOILER, SPOILER: Szia haaagi! Szerintem teljesen igazad van, meg annak, aki már leírta, hogy az asszony csak arra volt jó, hogy szüljön, varrja a férj nadrágját, meg egyéb nagyértékü feladatok... Nem csoda, ha nem volt megelégedve ezzel az élettel, és bekattant. Viszont a megelözésen, abortusz hiányán én egyáltalán nem csodálkozom (ebben a filmben), hiszen 1. mélyen vallásos család, tehát föirodalmuk a Biblia, vasárnap templom, ágybafekvés elött ima, szerintem nekik a fogamzásgátlás vagy védekezés nagy bün lett volna. 2. Nem tudom, mikor játszódhat a film, de mikor láttam azt a régi tárcsás telefont, amin a kölyök elöször segítséget akart kérni, akkor gondoltam, kb. 70-es, 80-as évek? Akkoriban bizonyára a védekezés nem volt úgy divat mint ma. (Persze lehet, hogy tévedek.)
Teljesen egyetértek, nem kell tíz gyereket szülni, se négyet, se kettőt, sőt egyet se, ha valakinek nem ez a boldogság forrása - nem számít katolikus vagy sem, magát nem csaphatja be senki, ez a nőci is igencsak félreértelmezte a hitét...szerintem Isten nem kíméletlen zsarnok, nem vár senkitől emberfelettit, a képmutatók könyörtelen ítélkezése követel valakitől tökéletességet. Mert az a jó anya ugye, aki sosem borul ki, ilyen Zséda típus, hogy szép is, karrierje is van, meg közben megtömi a pulykát, no meg fantasztikus anya is...ez a sok aljas, hamis bálványkép adja a nőknek is az alapot, ezek alapján ítélik magukat sikertelennek, ha esetleg nem tudnak minden területen teljesíteni egyszerre...ha ez a nőci is mondjuk nem akart volna annyira tökéletes lenni, hanem néha elordítja inkább magát vagy urambocsá` beadja a válópert az első gyerek után, ha beismerte volna, hogy nincs kedve "feláldozni a fiatalságát", akkor nem lesz ez a kaszabolás, nem tudom, lehet, hogy nincs igazam, végül is nem voltam ott. Szerencsére :). Tényleg nem tudom, hogy önmagában a szülés utáni depresszió kiválthat-e ilyen tetteket...másoknak is van, mégse nyírják ki a családot, se a szomszédot, se a kutyát.
Azt hiszem a hozzászólok közül "csak" nekem van gyerköcöm és meg kell ,hogy mondjam nem könnyű ugyanakkor a világ legcsodálatosabb feladata.Felesleges vallást vagy neveltetést belekeverni magyarázatként.Az anyák genetikailag nem arra vannak "programozva" ,hogy saját vérűk ellen forduljanak én személy szerint örökletes elme zavarra gyanakodnék.Amit katónéni említ hála istennek a mai anyukák jóval okosabbak annál ,hogy bevegyék a Zsédás super anyuka maszlagot.Sajna minden szülő tisztába van avval ,hogy egy lovat két fenékkel nem lehet megülni.Persze ezen is nagyon sokat lehetne beszélgetni,de pont erre jók ezek a tabukat feszegető filmek.
A film előtt gondoltam... anya szülés utáni depresszója fog megforgatni eszközöket emberekben. SPOILER em a saját gyerekeiben... SPOILER. Mielőtt bármibe belemrülnék amit most teszek is mert... hh A film KOMA MUNIKÁL. Nekem is. Annak ellenére hogy tudom hogy Mr. Jacobson túllépet egy - főként - első filmes határt, és hogy a szépség örülete kevésbé hajaz szöryetegre. Egy 110 kg-al bíró csúnyácska anyát első blikkre megfeszített vola bárki ... de első blikkre... nem hiszem hogy bárki az anyát baszta volna orrba az aratógéppel hanem aput egy előre gyártott hímtagga. Porch pedig valójában gazdagabb színésznő, nem szegény anyu otthon.. .de tegyük fel ez megtörténik Porch féle nővel.... egy farmon, elbújva, gyónva lelkiismeretének hogy nem hiába szülte 4. gyerekét egy elbaszott kamionsofőrnek -így vagy úgy de ez kiderült... akár mit is látni ő már nem egy alternatíva.... hanem egy kamionsofőr úgymond, bármiféle felelősség nélkül -... etc... tegyük fel hogy ez így, ebben a FORMÁBAN történt... eidetic A rendezés... nos élénk, színek... izgalom.... Porch qva jól játszik.... a skizoid vetődésein én is orrabuktam... kétkedésem lévén... ami pontosan így jó... ha nem hiszed el, hogy ez történik, akkor normális vagy, de ha azt állítod nem érted akkor nem... vagy hazudsz... ennyi. Szóval a vágás ok... a forgatókönyv, nos mondjuk azt hogy Jacbson itt rendezett és vágott a forgatókönyv cselekményt adott és Porch arca közvetítette az örületet amit a vágásssal mondjuk kiegészítettek, de dramaturgiailag forgatókönyv... nem is történt...szóval ez -2 pont akár hány szál bagó is lóg ki a számból most... pillanatnyilag. hh... A gyerekeket ebből hagyjuk ki.... gondoltam én... de aztán... mégse... mert ez minden nap megtörténik... nem 3 gyerekkel.... de 1-el... nem vasvilla-aratógép-puska kombóval de egy kád vízzel, kézzel a nyakon... Filmes teljesítmény kell, hogy egy teljesen megrázó eseménysor mögül meglássuk az igazi lényeget. A REMÉNY... a kibszott REMÉNY elvesztése.... elvevése... el feleőtlenkedése... vagy el-fel-nem-készültsége.... mi a fszt tud okozni.... Ennyi.... A remény amit ebben az esetben anyu megvédeni életképtelen volt már akkor is, mikor elkezdte táplálni szép élete jövőjébe az hiányérzet adta hajtóerőt, ami egyébként jellemzően jó fuel, csak talán nem dél Dakota sggében... Szóval gyengeség, az öncsiszolás hiánya midegy mi volt az ok... amiről nem tudsz, nem vagy feltétlen érte felelős az igazságot tektinve... mégha a jog mást is mond. Mert ha nem tudsz és nem is tanulsz - védekezés pl első gyerek után, pedálozni a gimiben stb - ezért mondanám hogy, vigyázzunk egymás reményére...vagy a mienk a lehető legkevesebbet ártson mások releváns reményeiben. De nem mondom mert öző vagyok... én vigyázok, mások meg árulják csak el magukat... másfelől meg ilyet nem lehet tanácsolni... Ez érzelmi-szellemi koncepció... vagy születsz vele vagy nem.... ezt mutatta meg újra a film... valóság és profil a neocortexről... egy létező esettanulmány... követhető és olvasható... hogy veszik el a gyűlöletben az empátia... önhibából a remény, önzésben a jövő... viszontáttétel a gyerekeid vérével... ehhez kell gyomor... és feldolgozni a tanulságot is... látni az okokat... együtt már eh...cigizek egyet... eh, most nem akarok gyereket. 10/8 dot
Nem tudom mit jelent a KOMA MUNIKÁL.... KOMMUNIKÁL ... az az kevés a párbeszédes valósághű TÚLZÁS... tehét ellentmondásosan jó film... azért mert kevés film hangolódik rá saját ellentmondásainkra... vagy ad rá lehetőséget.... a tabudöntögetés nem ezt jelenti... de ez a film vmi másnak (is) sikerült...
I repeat: Valósághű túlzás.... Dilis lett volna... igen ha az összes neurofaktorális-funkcionális (pszicho part) dolgot egy kategóriába sorolod, és a túlzó film helyett beleélősre veszed... ami kirtikai szempont is... de én nem vagyok nő, ezért inkább analitikus... ebből meg nem lesz igazi gyerek... ha érted a célzást. Másfelől nem kattanhatnáak be, de beszoktak... aminek oka van, és részben amiért ez a film is van.... szal yah.... mentális okokat vizsgáltunk... racionálisan... van nemi inkompatibilitás... ugye... egészséges.... sérült ember között... a film megmutatta milyen sérült... valaki... em egy Bosszútrilógia... megértést-analízisit-narrációt ne várj tőle... Első film, hatás vadász is.... de amit végül is érdemel "pár" szót...
Úgy érzem megint én leszek az aki lepontoz egy olyan horrort ami a legtöbb ember szerint 10 pontot ér. Nos, nekem nem tetszett. Hiába volt rövid, még így is a nagy része unalmasra sikeredett. Az alapsztori érdekesnek tűnt és még fel is csillant a szemem, hogy hú mi lesz itt... sajnos semmi. Bekattant a nő és ezt lehetett látni 70 percen keresztül úgy tálalva, hogy még véletlenül se legyen érdekes/megrázó/sokkoló. Én speciel ezt vártam volna el egy ilyen történettől. 10/5 pont (nagyon nagy jóindulattal)
Féltem megnézni mikor elolvastam a tartalmát, de sikerült. Ez egy igazi mestermű a kategóriájában. Felfordult a gyomrom az idegtől, nem ajánlom a gyengébb idegzetűeknek, se olyanoknak, akiknek nehéz gyerekkora volt. Nem a vér fröcsögése, meg a trancsírozás a film fő jellegzetessége, hanem a pszichikai feszültségkeltés. Nem tudom másnak milyen lesz ez a film, de rám brutálisan hatott, a gyomrom görcsben volt, majdnem reszkettem mikor vége lett, és a befejezés se nyugtatott meg éppen. 10/10 SPOILER Kíváncsi leszek a véleményekre. Rémületes is, hogy mennyi haragot el lehet fojtani, és az hová vezethet. Szegény kisfiú, akinek meg százszor annyi érzelmi intelligenciája volt mint az apjának, hiába kér. Hiába kért az asszony, hiába kért a gyerek, ne menj el apa. Biztos felháborító, de teljesen megértettem a nő miért is kattant be, é szerintem az asszonynak egy gondja volt, hogy célpontot tévesztett: én az apjukat daraboltam volna fel. Jó apró kockákra :). Mondom furcsa, megnéztem egy filmet, amiben az anyuci üldözi és nyírja ki a gyerekeket rakásra, én meg a gyilkos indulatot a filmbeli apuci iránt érzem mégis. Hát ez a befejezés meg...."beszéljünk mint férfi a férfival"....szégyen nem szégyen kiborított ez a film, ha cigiznék most biztos elszívnék párat :), de így csak iszom egy kis kakaót vagy ilyesmi :)...baszki... nem szoktam így beszélni se...SPOILER VÉGE
Nem értem mi a problémád, ezt a megkövezéses szófordulatot meg főleg, mit kell személyeskedsz itt velem, nem is ismerlek...Egyébként elolvastam a véleményed, és nem találtam olyat, amivel ne értenék egyet, szerintem se kell minden hülyének rakásra csinálni/szülni a gyereket...a gyerekeket nemcsak megcsinálni kell, hanem a nap 24 órájában törődni velük, míg ki nem repülnek a fészekből - ha valaki nem bír többet, akkor tartóztassák meg magukat, fő a józan ész. Egyébként a nőci tizenévig nevelte a gyerekeket, tekintve, hogy a nagyfiú ilyen értelmes volt, nem biztos, hogy rossz anya volt - ellenkezőleg. Utánaolvastam, és azt írják szülés utáni depresszió ill. hormonzavar is közrejátszott, de nyilván nem mindegy, hogy az egyébként a nők 50-80%-át érintő probléma hogy talál valakit - ha lett volna segítsége, akkor mindez elkerülhető lett volna. A filmet nézve nekem nem ez tűnt oknak, hanem a boldogtalanság. Az mindenesetre igaz, hogy amikor újszülött érkezik, kell segítség a család részéről, nem szabad magára hagyni ennyire senkit, és igenis apuci is "élvezze" ki a családi élet örömeit vagy gondjait.
WTF?????????!!!!!!!!!!!Mi ez?Ez már nem is a brutális,hanem a mélyen felháborító és megrendítő kategóriába tartozik,annak fényében,hogy valós eset.Hogy juthat el egy "anya" idáig és,hogy azt mondja a ygermekének,hogy ez a ti hibátok.Ilyen nincs!!!?Kissé volt csak megzakkanva,hisz mindegy volt az is,hogy tyúkot,malacot,kutyát vagy épp gyereket öldökölt halomra,csak végezni akart.!Talán megártott neki a szent biblia!A vége meg durava sztem és az apa a leghibásabb szerintem,hogy ez megtörténhetett,hisz a nőt anyának,rabszolgának,feleségnek,folyton szülő asszonynak és nem NŐNEK tekintette.Viszont,ha csak magáta filmet nézem és elvonatkoztatok,hogy igaz történet,akkor ez egy k@rva jó film.Köszönjük a feltöltést,megérte!(ja és a pcskondiázóknak:NEM VAGYUNK BETEGEK,csak szeretjük a rendbontó filmeket)10/10
Na jó filmet kértem? Na Merikém örülök ,hogy 10/10.Ez nem semmi! Beteg ember az aki becsukja a szemét és azt hiszi ilyen nincs a valós éltbe! Pedig van. Nagyon őrülök,hogy már két horror fantól is 10-es kapott! Syande megérte feltenni semelyik más oldalon nem található! Pusszancs Merikém (remélem jó lett a süti:)
Igen kedves barátném,ami jó az jó,az csak 10-es lehet.ennyi!Én is mondtam,hogy sehol más oldalon nincs fenn,felirat is csak 2 helyen volt.Tehát,aki ezt a filmet akarja megnézni az majd rátalál a mozicsillagra és rászokik:-)Az is igaz,hogy ennyi erővel azt is hívhatnánk "betegnek",aki este megnézi a Tényeket,hisz az sem szó másról,csak ez halt meg,ezt elütötte,azt felrobbantotta és,hogy anyuka,apukát bezárta a fürdőbe,hogy tóba fojthassa a 3 éves kölkét.Erről ennyit.....Köszi jó lett a süti(csokis muffin)és remélem sikerült azóta megnézned,mert tényleg nem értem mi lehet a probléma,mert Syande a Felségterületeket is videomaga-ra tette fel és azt is gond nélkül megnéztem.Puszi...:-)
Tecnikai hiba elhárítva k...... brutál.Gyenge idegzetű nézők ne nézzék meg.Valóban én is sok hasonló dok filmet láttam ahol hasonló történeteket próbáltak megfejteni doktorok,hogy miért a gyerekek miért nem a férj? Igazán nem tudok mit hozzá fűzni Meri és Katónéni tökéletesen megfogalmazta a filmel kapcsolatos erkölcsi és szociális dilemákat. Syande köszi 10/10(Go Goa Gone című filmnek is utána pillantanál imádnák az oldalon)
Nincs mit :) ! A Go Goa Gone fent van a oldalon : http://www.mozicsillag.com/movie_show.php?id=12300 ! Láttom nektek tetszik a film, de én inkább kihagyom. Hétvégén felteszem majd Vidto és Putlocker oldalakra is a filmet !
Syande!
Mégegyszer nagyon-nagyon köszönöm ,hogy privát megkeresésem után egyből feltetted a film.
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/08
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/22
Ekkor frissült utoljára: 2022/06/04
Ekkor frissült utoljára: 2022/01/10
Ekkor frissült utoljára: 2023/05/29
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: